Mert a magyar kedvenc, Kastis Torrau is vele tart az augusztusi éjszakába.

Dimas Carbajo 1997-ben már BeatFreak Recordings nevű kiadóján keresztül alkotott a nagy zenei tégelybe, és mint kiemelkedő spanyol zenei egyéniség nem a spanyolviaszt találta fel újra, hanem részt vállalt abból a közegből, mely szívét és művésziségét is megérintette.

Az elektronikus zene világába még a 90-es évek közepén ékelődött be, és a több mint 25 éves pályafutása alatt a tánczene ismert arcává vált világszerte, a színpadokon és a stúdióban is. Utóbbira jó visszaigazolás például, hogy a Deep Dish által irányított Yoshitoshi kiadóhoz készíthette el Madrid című albumát, mely akkoriba nagy sikert aratott.

17 évesen két egymást követő alkalommal lett DMC bajnok és néhány évvel később a spanyol zenei piac minden szegletével valamilyen kontaktba került, így gyorsan vált hazája nemzeti elektronikus zenei hősévé.

Olyan ő a spanyoloknál, mint az angoloknál Sasha és Digweed, vagy az argentinoknál Hernan Cattaneo. Egy nagy legenda, aki a kezdetek óta jelen van és még ma is kiemelkedő aktivitással vesz részt az elektronikus zenei színtéren, akár mint DJ és producer, vagy kiadó tulajdonos, és a BreakFreak Group zenei vállalat igazgatója.

Érdekes kérdés, hogy hozzánk vajon mi okból nem jutott el az elmúlt két évtizedben, de érdemtelen a múltat firtatni, amikor D-Formation végre megmutatja örök ragyogását a hazai közönségnek, hiszen augusztus 10-én éjszaka először lép fel Budapesten, a Track Terrace közönsége előtt. Ráadásul július végi India turnéját követően biztosan izgalmas energiákkal feltöltődve érkezik majd hozzánk!

Ez már önmagában nagy öröm számunkra, de az eseményt szervező Prime FM egy nagy közönség kedvenccel, a litván Kastis Torrau-val koronázza meg a programot, aki legutóbbi fellépésén konkrétan majdnem lehozta az égről a csillagokat.

Kastis még a progressive house hajnalán, a kétezres évek elején indult az elektronikus zene útjára, és egyből országa egyik legjobbjává nőtt. Nem hiányozhatott egy klubeseményről sem, majd néhány év múlva jöhetett a nemzetközi terep, ahol szintén jó energiáival azonnal befutott a stílusában és 2011-ben a Burn Residency legjobb producerének is megválasztották.

Nem csoda, hiszen produceri pályáját tekintve olyan kiadóknál fordult meg az elmúlt években, mint a 1605, a Variety Music, az ARVA, a Proton, a Black Hole, a Voltaire, majd idén májusban a D-Formation féle BreakFreak Records falait is bevette zenéivel.

Innen a kapcsolódás, hogy miért is kell egyszerre hallanunk ezt a két nagyszerű zenei formát, ahol a progressive house és kellemesen sötét deep house-októl egészen a melodic techno stílusig jutunk majd az éjszaka folyamán.

Mindebben segítségünkre lesz a Prime FM csapata is, akitől Rich és Hunter gondoskodik a felvezetésről, Feky pedig tovább viszi majd reggelig, amit a két BeatFreak arc megteremt majd a buli közepén

Jegyünket érdemes beszerezni erre az eseményre online, mi pedig oda adjuk hallgatásra D-Fomration két évvel ezelőtt 2 órás live öröm zenélését, valamint Kastis Torrau tavaszi szettjét, amit D-Formation rádiós műsorába készített!