A világ egyik legnagyobb és legnépszerűbb elektronikus zenei eseménye, a Time Warp egészen mostanáig húzta az agyunkat a line up bejelentésével. Igazából nem aggódott senki a fellépők listáján, hiszen évről évre úgyis ott van mindenki, aki igazán számít ebben a szakmában. Nyilván vannak +/- előadók, akik váltják egymást, hiszen a szervezők éppúgy követik a trendet, miközben éppúgy formálják is azt.

Ilyenkor már nem sok embert befolyásol a részvétel eldöntésében a line up, többnyire nem ez az elsőszámú szempont, mikor valaki befizet a Time Warp-ra. A közel 20 órás technomaratonon elég valóságosan tapasztalhatjuk meg az időugrás jelenségét, szombat kora este beszippant az esemény és másnap 14 órakor egyszer csak kiköp. Ez idő alatt oly sok megszámlálhatatlan impulzív hatás éri az ember tudatát, hogy sokszor napok kellenek mire feldolgozza az agy azt a sok információt. A látvány, a vizuál, a fények, a számos fülbemászó zene és kivételes szettek, az önfeledt táncolás, a bolyongás egyik teremből a másikba, a 15-20ezer zenefanatikusból álló közönség hömpölygése, egyszóval az egész Time Warp atmoszférája egy olyan komplex élményt nyújt a partizó számára, mely örök és egy életre beleég az ember emlékezetébe.

Mint azt említettük, sosem azon múlik az esemény kimenetele, hogy kik lépnek fel, hanem hogy mit produkálnak az előadók random a helyszínen. Tavaly például a 25. születésnapi esemény line-upjából még csak sejteni sem lehetett, hogy Richie Hawtin kétszer zenél, ő nyitja és zárja a Time Warp-ot. Ahogyan azt sem, hogy Laurent Garnier 5 helyett közel 7 órát játszik majd vagy, hogy a 3-as teremben összeáll Marco Carola, Joseph Capriati, Jamie Jones és Loco Dice egy rögtönzött b4b-re. Bár a legendás születésnapi eseményt sokáig nehéz lesz überelni, azért csalódást most sem okoztak a szervezők a felhozatal tekintetében.

A Time Warp Április 4-én kerül megrendezésre a Mannheim-i Maimarkthalle expo területén. Jegyeket egyenlőre még lehet kapni, de az elmúlt években mindig teltházas volt az esemény, nem érdemes már tovább húzni a vásárlást.

Jegyek: bit.ly/tw2020tickets

További info:
www.time-warp.de
Facebook TimeWarpOfficial