Két fontos változást is hozott a szeptember Berlin legjelentősebb klubjában. A Berghain leginkább arról híres, hogy maratoni hosszúságúra szokott nyílni a hétvége. Lévén, hogy a kaupuk szombaton pontban éjfélkor nyitnak és hétfő reggel zárnak. Ez bizony másfél nap nonstop zene, amit azért ember legyen a talpán, aki rásegítés nélkül végig bírja. A korábbi gyakorlat szerint a pecséttel bárki ki-be járkálhatott a nyitvatartás ideje alatt. Ennek azonban most vége.

A belépőjegy ára változatlanul 18 euro (az oldalunk indulása idején amúgy még csak 12) maradt, azonban ha valaki elhagyja a klubot és vissza akar jönni, annak 5 eurot kell fizetnie. A pecsét is megszűnt, áttértek a karszalagra, amelyeket amúgy „Ich bin ein Stempel” („Pecsét vagyok”) felirattal látnak el. Ez állítólag egy jelzés, hogy nem szabad akaratukból teszik. Sokak szerint az adóhivatal nyomására tértek át a szalagokra, mivel azokat meg lehet számolni, Az 5 eurós re-entry a kieső fekete bevételek pótlására kell. Mások szerint viszont az utóbbi években csökkent a Berghain nyeresége és ezzel a lépéssel próbálják meg növelni. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a Berghain az utóbbi években rengeteg pénzt invesztált: megvették az épületet, két új termet is kialakítottak – a Halle-e és a Säule-t – valamint új hangrendszert kapott a Panoramabar is.

A lépés nagy vitát váltott ki a törzsközönség köreiben. A múlt szombati bulira bojkottot hirdettek, de természetesen ezúttal is órákat kellett várni a sorbanállásnál.