Alig két hónappal ezelőtti látogatásunk után ismét Berlin felé vettük az irányt. A 6000 Ft-os retúr jegy igazán csábító volt, bár mire megvettük volna őket, már a duplájára emelkedett, de még így is bőven megérte. Ezúttal csak egy villámlátogatást terveztünk, ennek megfelelően péntek késő este érkeztünk.
De azért bőven akadtak izgalmak az indulás előtt is. A Wizzair tavaly csökkentette a kézipoggyász méretét. Amikor velük utazom, akkor a kisebbik bőröndöt viszem, ha a többi társasággal, akkor a nagyobbikkat. Soha nem volt gond belőle, ám most én is átestem a tűzkeresztségen. A bőrönd mérete elviekben valóban szabályos, de van rajta egy kiálló 1 cm-es bizbasz, ami éppen arra elég, hogy pont ne férjen be a csomagméret ellenőrzőbe. Emiatt aztán 25 eurot ki kellett fizetni pluszban, amivel gyorsan újra meg is dupláztam a repjegy árát. Lélekben már rég az Alexanderplatzon jártam, ezért különösen nem is érdekelt a dolog, a feketeleves akkor jött el, amikor kiderült, hogy rossz bankkártyát hoztam magammal. Gyors fejszámolás után egyből világossá vált, hogy bár semmi sincs veszve, de így igen csak meg kell húzni a nadrágszíjat.
Na sebaj, úgyis azt terveztük, hogy pénteken nem megyünk sehova, időben lefekszünk aludni, szombaton pedig korán kelünk. Ezért összeírtunk egy listát a napközben megnézendő helyekről. Lemez- és ruhaboltok, reggelizős helyek, piac stb., délután meccs (Hertha – Dortmund), aztán estére kiválasztunk egy klubot, ami nagy valószínűséggel a Tresor lesz. Mivel vasárnap késő délután már a reptéren kell lennünk, ezért erre a hétvégére a Berghain szóba sem jöhetett.
Airbnb-n foglaltunk szállást, egy családi ház emeleti szobájában, Lichtenberg városrészben. Első ránézésre külváros, gyakorlatilag viszont fél óra alatt el tudtuk érni az összes fontos klubot. Az előző szállásadónkhoz képest éles a kontraszt. Míg augusztusban egy alkoholista, homoszexuális kocsmatulajdonosnál laktunk, ezúttal egy négy tagú, kedves német család látott minket vendégül. Mondjuk mi nem sok vizet zavartunk amúgy sem.
Frissen és kipihenten keltünk szombat reggel. A mászkálásból végül semmi nem lett, ugyanis magyar pajtásunk meghívására délelőtt 11-kor már a Sisyphos előtt toporogtunk. Egy lemezboltos ismerőse zenélt, ő fel volt írva és azt mondta, hogy nagy valószínűséggel nem lesz gond a beléptetéssel. Amúgy a Sisyphos és a Berghain soha ne legyen opció ugyanarra a napra. Ugyanis amíg az egyik helyen elvárt a komoly viselkedés, úgy a másik helyen épp az a nyerő, ha nagyon laza és kész vagy.
Semmi gond, indulás után rögtön benyomunk egy dönert, aztán az alatt a fél óra alatt, amíg oda nem érünk, gyorsan szintre hozzuk magunkat. Igen ám, de szombaton semmi nincs nyitva a környéken, így vészmegoldásként 2 sajtburgerrel kezdtünk – és tulajdonképpen fejeztük is be – a napot az Ostkreuznál. Vettük sört és egy Faze Mag-ot is 4,90-ért. Ez utóbbi Németország jelenleg egyetlen nyomtatott elektronikus zenei sajtóterméke.
Csúcsidőben a Sisyphos előtt is több órás várakozási idővel kell számolni. Most konkrétan senki nem állt előttünk. Ez jó jel, eddig még mindenhova beengedtek, ahol nem állt előttem senki. Hát most majdnem megszívtuk. És erre tényleg érdemes odafigyelni. A portás előtt néhány méterrel ugyanis felfüggesztettek egy stop táblát. Amit nehéz értelmezni, ha nem áll előtted senki. A portás egyből ránk ripakodott, hogy mi az, hogy nem álltunk meg a stop táblánál. Na gondoltam, ez hamar eldőlt, Berlinben simán lehúzzák a nevedet a vendéglistáról is, ha valami nem tetszik nekik. Végül bejutottunk, nekünk 15 eurot kellett lecsengetni.
A Sisyphos péntek éjfélkor nyit és csak hétfő délelőtt zár. Nem is klub ez, hanem sokkal inkább egy falu, egy mini fesztivál. Van itt ugyanis minden, ami a több napos túléléshez kell. Kisbolt és kajálda is. Az se érdekel senkit, ha ledőlsz aludni valamelyik pamlagon. A többiek elmondása szerint soha nem voltak itt még ilyen kevesen, mint ahányan most szombat délelőtt. Lehettünk kb. összesen 100-an. De ez a hely egy csoda! Matchboxok, angyalok, régi lámpák a falon, a DJ-pult az egyik teremben Frédi és Béni kocsijára emlékeztetett. Elsőre igen csak megrémültem, amikor épp jöttem ki a WC-ből és azt látom, hogy az udvaron négyen üldögélnek egy lécen a magasban. A klasszikus amerikai felhőkarcoló építős képet reprodukálták bábukkal. Volt még az udvaron hajó, diszkóvá alakított telefonfülke és állandóan égett a tűz. Hozta a megszokott romkocsma feelinget, meg merem kockáztatni, hogy ez a leghangulatosabb hely Berlinben. Még így is, hogy a kert egy kisebbik része már le van zárva és összehasonlíthatatlan a téli hangulat azzal, ami itt nyaranta menni szokott.
Errefelé inkább a house-osabb témák dominálnak, a line upot általában csak a buli napján teszik közzé. Ezen a hétvégén Juliet Fox és Pleasurekraft voltak a főbb fellépők, a többiekről nem is hallottam. A zenére nem volt panasz, a hangulatunk is egyre inkább emelkedett, de sajnos 2,5 óra elteltével itt kellett hagyni ezt a csodát, ugyanis indulnom kellett a meccsre. Ami 15.30-kor kezdődött, a legrosszabb időpontban a buli szempontjából. Főleg mivel az Olympiastadion a város másik felében található, ezért alsóhangon is másfél órát kellett számolnom az úttal és akkor még nem álltam sorban a stadionban. Végül éppen a kezdésre értem a helyemre, teltház fogadta a csapatokat, ez összesen 75 ezer nézőt jelentett. A Dortmund 2-1-re nyert, a Hertha továbbra sem találja a helyét az edzőváltás után. No Dárdai, no party! A visszaút katasztrofális volt, a tömegközlekedés a csúcson pörgött, de 75 ezer embert egyszerre visszavinni a város széléről nem kis feladat. Végül este 8 körül már ismét bent voltam a Sisyphosban, igaz a második belépésért elkértek 5 eurot. Gyorsan ettem egy adag frissen készített sültkrumplit, ami életmenőnek bizonyult. Lassacskán kezdtek gyűlni az emberek, de még mindig egy igen csak kellemes létszámról beszélhetünk. Egyre jobban elkapott a gépszíj és ahogy kezdtünk belemenni az éjszakába, úgy kezdtem el dilemmázni. Tök jó volt a buli, nem szívesen hagytam volna itt. Mi lenne ha itt maradnánk és nem mennénk már sehova? Mint kiderült, nem csak én dilemmáztam ezeken a dolgokon 🙂 Végül azért csak sikerült eltölteni 6-7 órát a Sisyphosban. Láttuk a nappali és az esti arcát is. Ha nyár lett volna, biztosan maradunk egészen reggelig és ha több a techno, akkor szerintem ez lenne a kedvenc berlini szórakozóhelyem.
Fél 1 magasságában viszont pár néhány km-rel odébb jártunk, a Köpenicker Strasse-n. Pillanatok alatt odajutottunk tömegközlekedéssel. Elsőre nagyon megijedtem, ugyanis a metrómegállóig állt a sor. De aztán örömmel konstatáltam, hogy ez a szomszédos Sage Club közönsége. A Tresor előtt is álltak jópáran, de azért ez a sor jóval kisebb volt. És folyamatosan csökkent, ugyanis az egyik lány éppen előttünk hányt, aztán ők inkább ki is álltak a sorból. A Tresor az egyik legjelentősebb techno intézmény, 1991-ben nyílt és ez már a második lokáció. Az eredeti klubot el kellett bontani a Potsdamer Platz felhőkarcolóinak építése miatt, de a 2007-ben megnyitott egység így is egy csoda. A beléptetés szerencsére simán zajlott, nem kérdeztek semmit csak elkérték a személyi igazolványunkat. A telefon kameráit itt is és a Sisyphos-ban is lematricázták, Berlinben szinte sehol nem szabad fényképezni. Bár csak itthon is bevezetnék! Nem is nyomkodja senki a telefonját, hanem mindenki a legmélyebb szinten éli meg a bulit. Azzal kezdtem a beszámolót, hogy szinte fillére pontosan ki voltunk számolva a hétvégére. Még mondogattam is, hogy de jó lenne, ha találnánk egy kis pénzt a Tresorban, igazán megérdemelnénk azok után, ami a reptéren történt. A karma pedig meghallgatta szavainkat, belépéskor ugyanis csak egy jegy árát kérték el, pedig két pecsétet kaptunk. Hát dehogy szóltunk volna, meg amúgy is a büfében hagytuk azt a megspórolt 16 eurot, amiből pont tudtunk venni négy újabb sört.
Harmadszor jártam a helyen. Az első alkalommal azért késtük le a reggel járatot Budapestre, mert nem találtunk ki a Tresorból. Akkor úgy voltam vele, hogy az éjszaka számlájára írandó a bénázásunk, de nem! Ez a hely egy kibaszott labirintus! Hát én pont ugyanolyan elveszettnek éreztem magam hajnali 1-kor, mint reggel 8-kor. Szerintem alsóhangon egy órát basztunk el azzal az este folyamán, hogy keringtünk össze-vissza a folyosókon. De legalább most mind a három termet megtaláltuk. Amikor először ránéztem a Tresor aznapi programjára csak legyintettem, hogy elég látjos, full ismeretlen nevek fognak fellépni. De ne aggódjunk, hiszen azért olyan szar zene csak nem lesz, a hely szellemisége pedig bármikor indokol egy látogatást. Pedig nem kisebb nevek pörgették a lemezeket, mint a legendás detroiti kiadó, az Underground Resistance-ből megismert Mike Banks és Mark Flash, akik Depth Charge néven álltak a pult mögött. Ők a Globus nevű teremben léptek fel, ahol már a warm up is detoiti electrot nyomott. Zeneileg abszolút top, viszont a Globus hangulata annyira nem ragadott magával. Maga a helyszín egy teljesen átlagos terem, ilyet itthon is találunk. Bezzeg lent a Tresor! Az idő nagyrészét ott töltöttük. Napközben egy zenei konferenciát rendeztek itt, ez a buli volt a tulajdonképpeni after party. Ennek megfelelően igen csak változatos lett a line up, elég sok nemzet képviselője fellépett, többek között fehéroroszok is. Bár őket aztán pont nem hallottam, pedig rendesen felkészültem a helyi szcénából. Hallottam viszont magyar szót a WC-nél, egy srác azt kérdezte, hogy merre van a piszoár. A Sisyphos-ban is találkoztam magyarokkal. Miután visszaértem a meccsről, rajtuk keresztül próbáltam megtudni merre lehetnek a többiek. Ők vegyes érzelemmel fogadtak, valaki örült a magyar szónak és volt, aki nem igazán. A helyiekkel és egyéb külföldiekkel már sokkal kellemesebben elbeszélgettünk mindkét helyen. Meglepett, hogy mennyire képben van mindenki a magyar politikai helyzettel. Majd elfelejtettem: a helyi tömegközlekedésen is sikerült összefutni ismerőssel péntek este: kicsi a világ 😀
Visszatérve a Tresorhoz. Teljesen beszippantott minket, végig az első sorokban táncoltunk a rács előtt. Egészen könnyű szívvel lemondtam a detroitiakról, pedig tudtam, hogy nem sűrűn fogom tudni őket bepótolni. Ayarcana viszont eszméletlen mészárlást rendezett, állítólag hamarosan jön Magyarországra is. Amúgy nekem úgy rémlett, hogy sokkal sötétebb és füstösebb a pince, de az is lehet, hogy csak a dj pult környékére koncentrálódtak a fények. Itt nagyon könnyen el lehet veszni a zenében, aztán csak arra eszmélsz, hogy már reggel van. Érdemes megemlíteni a Tresor további fellépőit is. Marum Portugáliából érkezett és a Sound of silence egy új átiratával kezdett, amit egy női vokál énekelt. Aztán ő is belecsapott a levesbe, ahogyan Killa is. Az afrikai származú djane 2010-ben költözött Berlinbe, szettjébe tökéletesen illeszkedett a techno, drum and bass és oldschool dance is. A Globusban az About Blank rezidense, Nathasa Kann zárt, olyan klasszikusokkal mint Vitalic – La rock és Ame – Rej. Reggel 9-kor jöttünk el, akkor már csak pár tucatnyian tartották a frontot. Mi egy kellően tartalmas nap lezárásaként indultunk vissza a szállásra, viszont a többség számára még csak most kezdődött a reggel, csak éppen valahol mással.
A hazafelé úton már semmi említésre méltó nem történt, azt leszámítva, hogy egészen frissen és kipihenten indultunk a reptérre. A reptéri buszon egy magyar társaság utazott mellettünk. Teljesen átlagos, konvencionális ruhákba voltak öltözve. Pont arra gondoltam, hogy mennyire más Berlin-élménnyel térnek haza, mint mi. Egészen addig, amíg utcákról kezdtek el beszélni, a szó nem hagyományos értelmében. Rögtön érdekessé váltak. Elsőre úgy tűnt, mintha a karácsonyi vásárra érkeztek volna, a pupillájuk viszont nem hazudott.
45 órát töltöttünk összesen Berlinben. Egy jó hosszú napot, ami hivatalosan már majdnem kettőnek számít. A városból jószerivel semmit nem láttunk, viszont ami belefért az időbe bulizás szempontjából, azt maximálisan kihasználtuk. Mindenkinek azt tudom javasolni, hogy 2-3 havonta jöjjön ki egy hétvégére. Aki rendszeresen jár bulizni itthon is, annak nem okozhat gondot az anyagi rész. Az élelmiszer olcsóbb, mint itthon és a szórakozóhelyek is csak egy picivel drágábbak, mint nálunk. Berlinben megszűnik az ego, nem a szórakozóhelyek vannak érted, hanem te vagy a szórakozóhelyeket. Berlin tiszteletre nevel, elfogadásra és kitágul körülötted a világ. Hazaérkezésünk után megmosolyogtató olvasni a hétvégéről szóló kommenteket. Felhígult közönség, állandó telefonnyomkodás, lökdösődések, erőszakos nyomulások stb. Berlinben ezektől nem kell tartani. A nem releváns arcokat eleve be sem engedik, a telefon kameráját pedig mindenhol leragasszák, így aztán senki nem fog live-ozni. Pedig lenne mit! Bár ezen a hétvégén igen csak konszolidált volt a berlini közönség, elvétve láttunk csak melegeket, latexben sem volt senki és még a lányokat is előre engedték. A következő látogatást februárra tervezzük. Meglátogatnánk azokat a kis üzleteket, amik most kimaradtak, az elsődleges cél pedig a Berghain lenne. Ideje volna már, nyolc éve jártam ott utoljára.
Comments are closed for this post.