Két hete ért véget a B My Lake, mely méltó képpen zárta a 2017-es nyarat. Első körben nézzük mik voltal a pozitivumok és negatívumok. A beszámolónk második részében a zenei élményekről is nosztalgiázunk.

Ismertek már, kemény vagyok és őszinte. Ha valamit jónak látok képes vagyok egekig magasztalni, ha valami nem tetszik, azt sem rejtem véka alá. Az idei BML több szempontból is az elmúlt évek egyik legjobban sikerült elektronikus zenei fesztiválja lett, ugyanakkor még mindig tele van megbocsáthatatlan szarvashibákkal, amik mellett nem tudok csak úgy elmenni. Első körben ezeket a pozitív és negatív élményeket/tényeket szeretném megosztani veletek.

A leginkább látványos, ugyanakkor véleményem szerint teljesen felesleges változás a B Stage elforgatása a kemping felé, így az ott lakók már délután 18:00-tól telibe kapták az arcukba a nagyszínpad zenei programját. Ennek előnyét talán a kemping melletti parkolóban iszogató arcok élvezték leginkább, de a feltételezett cél, hogy ne legyen áthallás a My stage-re (A színpad elforgatása a Balaton északi partja miatt volt szükséges, ahonnan a legtöbb panasz érkezik a hangkibocsájtással kapcsolatosan. szerk.) nem igazán jött össze… a tavalyihoz képest nem változott a helyzet, a kiállásoknál ugyanúgy hallottuk a nagyszínpad dübörgő ütemeit, mint tavaly… Be kell látni végre, ezen a problémán csak a távolság, és a hangerő fokozottabb összehangolása segít csak, más nem. Ez van! Más részről ezzel a megoldással kicsit összement a tánctér, csak az egyik oldalra tudott terjeszkedni, arról nem is beszélve, hogy iszonyat porfelhő keletkezett az arénában, így másnap korom fekete szennyet fújhatott mindenki az orrából órákon keresztül. Tavaly ilyet nem tapasztaltunk. Ha így marad a színpad jövőre is, oldjátok meg a füvesítést, mert mint tudjátok a porfelhőnek elég komoly egészségkárosító hatása van…
Visszatérve a hangra, a B Stage szépen szólt, nem volt halk, és túl hangos sem. Tökéletesen sikerült belőni a hangerőt.
Amitől azonban agyfrászt kaptunk a My Stage jobb oldala… hát ott esélyünk sem volt zenét hallgatni… akik helyet foglaltak némi pihenés céljából a fehér padokon, a Pokolba kerültek. Nem is akármilyen Pokolba… Azt nem sikerült megfejteni, hogy a My Stage felől érkező hangokat verte e vissza valami, vagy a kihelyezett bárpultban szólt hangosan a zene… de az tuti hogy két irányból hallottuk a zenét némi, pár századmásodperces eltéréssel és persze plusz a B Stage is igen keményen gyalázta a dobhártyáinkat mint harmadik hangforrás… Nem tudjuk ezt hogy sikerült így összehoznia a hangmérnököknek, de kegyetlen élmény volt, abban biztosak lehetnek. Erre tutira emlékszik majd mindenki aki véletlenül arra járt… A My Stage egyébként szépen szólt, ha beálltunk a díszlet közepére, már nem ütötték meg fülüket kósza hangok, és a part felőli oldalon sem fedeztünk fel ilyen jellegű halláskárosító problémát, azonban a színpad előtt hátul is rettenetes volt a hangkavalkád… Az utolsó este ultragáz volt, amikor még a rendezvényhelyszín másik végében, a Balaton parti bejáratnál is Zoltán Erika fantasztikus slágereit hallottuk felcsendülni, ami igen kellemes lehetett az Adriatique rajongók számára, akik nyilván nagyon nem a retrócsászárnőre voltak kíváncsiak… Ha már nem lehet nagyobb a terület, és erdő rész sem választja el a színpadokat egymástól, javasoljuk olcsó, és kiváló megoldásként a szalmabálák használatát. Nem csak különleges díszletet adhat a helyszínnek, már ha van fantáziátok (pl. le lehet fedni, és vizualt vetíteni rá, egy kis falfestés az mindig hangulatos lehet), de egész jól megoldhatja az áthallásos problémát.

BML1
B Stage

A B My Lake díszlete idén több szempontból is elnyerte tetszésem, ugyanakkor sajnos most is meg kell említenem néhány nagyon zavaró körülményt. Baromi jól néztek ki a fehér szalaggal betekert fák, este varázslatos hangulatot adtak a környezetnek, otthon éreztük magunkat, jók voltak a színes fények, melyekkel megvilágítást kaptak a közlekedő útvonalak, ez a rész mindenképpen csillagos ötöst érdemel. Na de nézzük a színpadokat… A B Stage díszlete egyszerű és egyben nagyszerű. Nem volt túlbonyolítva, egy kacifántos vasszerkezet állt velünk szemben a dj pult mögött. Szerintem jól nézett ki, akárcsak a függőlegesen felállított, nem egybeolvadó ledfalsor. A kevesebb néha több elvet követve, talán ennyi elég is lett volna… de sajnos valamiért a szervezők úgy érezték, hogy a led falak között kimaradt részeket be kell tömni, és ezt vakító erősségű lámpákkal vélték magas színvonalra emelni, és persze a fehér fényű fejlámpák sem maradhattak ki a felhozatalból… Nos, aki ezt kitalálta, azt nagyon szívesen odaállítottam volna úgy röpke 12 órára a nagyszínpad kellős közepére, hogy saját bőrén tapasztalja milyen érzés amikor már ki sem bírod nyitni a szemed a vakító fényektől, azt érzed kiég a retinád, és még mindig csak tolják a képedbe a fényt rendíthetetlenül… Gyalázatos, hogy még mindig nem értik meg a szervezők… Kevesebb Fényt! Fehéret pedig még véletlenül se!!! Ultragáz volt!
A My stage mint mindig a leghangulatosabb helyszíne volt a fesztiválnak. Kedves, barátságos, meghitt… jó érzés volt ott lenni függetlenül attól éppen milyen zene szólt. De sajnos itt is megjelentek a vakító fények, és fehér fejlámpák… ennél rosszabbat nem lehetett volna tenni ezzel a kis szigettel… A led falak még nem voltak túlzottan zavaróak… de ez kifejezetten az a helyszín, ahol a félhomály adja a vizuális hangulatot. Miért kellett elrontani?
A Lake Stage az egyetlen olyan hely, aminek díszletébe, és hangulatába ha akarnék se tudnék belekötni. Úgy tökéletes, ahogyan van. Jövőre is ilyennek akarjuk!

My Stage
My Stage

A higiéniai körülményekkel kapcsolatban csak annyit tennék hozzá, hogy tavaly a konténer wc-nél mindig tele volt a szappanos üveg, idén viszont egy cseppel sem találkoztunk. Fasza hogy wc papír volt mindig bőven, de sajnálatos hogy papírtörlőkendő egy darab sem, így néha vizes lett egy-egy tekercs wc papír, mivel más lehetőség nem volt a kéztörlésre. Idén végre nem bűzölögtek a toi toi-ok sem, bár lehet csak azért nem éreztem, mert kieső helyeken voltak elhelyezve, és nem igazán járkáltam feléjük, mindenesetre láttam, hogy a szervezők végre odafigyeltek kicsit a részletekre is, megvilágították a mobil wc-ket, így már nem kellett vaksötétben célba találnia senkinek. Köszönjük!

Fontos része a fesztiválnak az Étel, Ital, és a Kiszolgálás! Igen, nagybetűsen fontos! Kivételesen jókat ettünk a BML ideje alatt az esti és hajnali órákban. Csak néhány büfét próbáltunk ki, de egyik helyen sem ért csalódás az ételek minőségét és ár-érték arányát illetően. Nyilván fesztivál árakkal dolgoztak mind, de köszönet azért, mert nem mirelit szeméttel szúrták ki a szemünk méregdrágán, hanem kiváló minőségű ételeket fogyaszthattunk. Hálánk ezért örökkön-örökké üldözni fog! Fasza volt! A pultosok idén kivételesen kedvesek és segítőkészek voltak, gördülékenyen ment a kiszolgálás az összes pultban, 10 percnél többet soha sem álltam sorba. Amit viszont idén is sajnálattal tapasztaltunk, az utolsó nap hajnal 1 óra után már igencsak megfogyatkozott az italpultok kínálata, így azt kaptuk ami még volt… ha kellett ha nem… Még mindig az a véleményünk, hogy ez ultragáz! Tavaly és tavaly előtt is ugyanez volt a szitu, és idén sem sikerült javítani a helyzeten… Jövőre várjuk a fejleményeket, hátha harmadik felszólalásra már komolyan veszik ezt a hiányosságot.

Chill Zone
Chill Zone

A fesztivál kártyákkal kapcsolatban csak annyit, hogy nagyon értékelnénk, ha nem kellene a végén sorba állni a pénzünkért, hanem mondjuk záros határidőn belül interneten keresztül mindenki el tudná intézni a pénze bankszámlára juttatását (még ha némi kezelési költség fejében is), vagy ha már ez az opció itthon még nem elérhető, akkor maradjon a kártyán a pénz, de ne vesszen el, legyen átvihető a következő eseményre! Ez így lenne korrekt!

A szemeteszacskókkal kapcsolatban pedig kíváncsi lennék egy statisztikára arról, hogy a látogatók hány százaléka vitt vissza szemetet, és ezáltal kapta vissza az 500- Ft-os szemét díjat, melynek megvásárlása nem választható, hanem kötelező opció minden évben az első pénz feltöltésnél. Ha már környezetvédelem, szerintem csikk gyűjtő fiola, lebomló műanyag poharak, vagy visszaváltható repohár sokkal szimpatikusabb megoldás, mint a hatékonyságát erősen vitatott 500 Ft-os szemeteszacskó (a kempingezőknek hasznos dolog, mindenki más nagy ívben tesz rá), pláne hogy a takarítószemélyzet kiválóan végzi a dolgát.

És végül de nem utolsósorban a LINE UP! Az idei felhozatal elég széles skálán fedte le az elektronikus zenei palettát. Panasz nagyon nem lehet, pláne hogy végre-valahára meghallgattatott szavunk, és az időrendi sorrend nem koncert jellegű, hanem valódi felfelé ívelő, totálisan élvezhető, kerek egészet alkotott minden helyszínen minden nap. Gyönyörű volt! Mind a 4 nap majdnem kifogástalan időrendi beosztással találtuk szembe magunkat. Ennél szebbet, jobbat, nem is adhatott volna nekünk a szervezőség. Nem voltak üres járatok, megkaptuk a kezdetet, a felfelé szárnyalást, és a befejezést! Csodálatos sztorikban volt részünk, köszönjük szépen! Zseniális volt!

Kövess minket, hiszen néhány napon belül érkezik a BML beszámolónk második része.

Misty