Egy fesztiválszezon bővelkedik a jobbnál jobb programokban. Az idei nyár igencsak elkényeztet bennünket. A dömpingben egy esemény, ami biztos pontot jelent: ez pedig az Alkotótábor.
Csak a rend kedvéért: a tábort  2004-ben rendezte meg először Isu, valamint a balatoni testvérpáros dj-kollektíva, Fiba & Wuki. Az alapkoncepció szerint az Alkotótábor azon hazai dj-k és live act-ek gyűjtőhelye, akik hitelesen képviselik az elektronikus zenét, a közönség részéről pedig azoknak szól, akik számára fontos a zenei tartalom. A fő zenei csapásirány a négynegyed, technotól ambientig sok minden belefér a menübe, üres, semmitmondó csarnoktechno azonban nem fog szólni sehol. Az első összetartásra a gyenesdiási Nagymezőn került sor, majd később Keszthely, valamint a balatonkenesei Romantic Kemping területe biztosította a helyszínt. Idén sajnos a jogszabályi környezet változása nem tette lehetővé, hogy a táborlakók újra belakják a legendás löszfal környékét, így a szervezőknek új helyszínt kellett keresni. Hosszú csend következett, már igen csak benne voltunk a nyári szezonban, de végül kiderült, hogy idén sem maradunk le a jóról. Az időpont a megszokottól 3 héttel később, augusztus 8-10., helyszín pedig Szántódpuszta. Itt rendezik egyébként a Pannónia Fesztivált is, Zamárditól mindössze 3 km-nyi távolságra.

Szántódpusztán több mint harminc jelentős épületből álló majorsági jellegű műemlékegyüttes maradt fenn. Ezek – többek között kúria, csárda, cselédház, magtár, borospince, kápolna, temető – zömében az 1700-as évekből származnak, melyeket a 19. században kiegészítettek és a mai alakjukra hoztak. Helyreállításuk után – részben új funkciót kapva – az 1970-es évektől idegenforgalmi és kulturális központként működnek.
A puszta legszebb része a Szent Kristóf kápolna – a hozzá tartozó majorsági temetővel – ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a tihanyi félszigetre, s a Balaton északi partjára. Ma a legtöbb nézőt a lovasprogramok vonzzák Szántódpusztára, amely nemzetközi versenyeknek is gyakran otthont ad.

Mindezekről hamarosan személyesen is meggyőződhettünk. Az M7-es nem dugult be sehol az odaút során, ez pedig elég ritka péntek délután. Verőfényes napsütésben érkeztünk meg Szántódpusztára. Szebb kilátást nem is kívánhattunk volna, ugyanis a sátrunk épp a Tihanyi-félszigetre nézett. A helyszínbe azonnal beleszeretettünk! Nem mindennap bulizhatunk hangulatos majorsági épületekben és lovardában. A zene délután 4-kor indult. Talán felesleges is volna minden egyes fellépőről külön írni. Szerencsére sokan voltak és újfent bebizonyították, hogy mekkora potenciál rejtőzködik a hazai underground szcéna képviselőiben. A fesztivál egyik alapfeltétele, hogy a fellépő dj-k csak és kizárólag bakelitlemezeken játszanak, a live actek pedig nem egyszer több tíz kilós vasakkal érkeztek. Ez a biztosítéka annak, hogy 2 napon keresztül minőségi, sallangmentes zenéket halljunk, ami pedig piszok jól szólt, köszönhetően az új Martin Audio MLA hangládáknak. Az audiovizuális élményt fényvetítés tette teljessé. A fellépő művészek és a szervezők jelesre vizsgáztak, a hangulat pedig az új helyszínen is hozta a hamisíthatatlan „alkotós” életérzést. Persze, hogy elfogultak vagyunk, de elég sok fesztivált és bulit végig jártunk már ahhoz. hogy biztosan kijelenthessük: nincs az országban még egy közönség, aki ennyire nyitott és barátságos lenne. A legnagyobb csibészséget „mindössze” az elkötött póni jelentette… 🙂 Ilyen arcokkal élmény minden egyes együtt eltöltött pillanat! Ha csak egy zenei eseményt választhatnánk az évben, akkor az minden kétséget kizárólag az Alkotótábor lenne!

Azért nem csak ömlengeni tudunk, egyedüli problémát idén a kajakérdés okozott. Első nap még csak lángost sütöttek, frissen sültet akkor még csak a tábor közvetlen szomszédsága mellett lehetett kapni, egy amúgy szintén zártkörű rendezvényen. Többen kifogásolták a higiéniát, tisztálkodásra zuhanyzó toi toi-ok álltak rendelkezésre, és bár igaz, hogy csak hidegvíz folyt. ez azonban kifejezetten kellemesen tudott esni kora délután. Az időre egyébként nem lehetett panasz, igazi nyáridőben bulizhattunk két napon át, egyedül csak szombat éjjel csepegett némi eső.

Mit lehetne elmondani zárszóként?Helyszín, szervezés, zene, közönség csillagos ötösre vizsgázott idén is! Reméljük, hogy megmarad a helyszín is. A legnagyobb problémát egyedül az okozza, hogy a hétvége egy pillanat alatt elrepül. Köszönünk mindent, jövőre találkozunk!

Köszönjük a képeket Tégla Zolinak
 (teglazoli@gmail.com) és Tide-nak!

alkoto5