Minden idők legnagyobb költségvetésű hazai fesztiválja volt az idei Sziget. Ez azt jelentette, hogy ez volt az eddigi legerősebb zenei felhozatala. Vagy legalábbis a legdrágább.  A hét fesztiválnapra kilenc headliner kategóriás előadót/zenekart sikerült elhozniuk, akik közül három fellépő díja is meghaladja az eddigi „csúcstartóét”. Minden évben nagy lelkesedéssel hallgatom meg az általam nem ismert fellépők munkásságát, nehogy lemaradjunk semmi olyanról, ami érdekes lehet!

Idén aztán máshogy történtek a dolgok, mint szokott. Becsülettel most is belehallgattam az ismeretlen eladók zenéibe, de semmi érdekeset nem találtam. Különösen a nagyszínpados fellépők esetében. Az hamar világossá vált, hogy idén nem a headlinerek alapján fogok választani. Mivel egy vidéki legénybúcsúra is hivatalos voltam, ezért a hétvége is kiesett.

Így aztán maradt a hétfői nap, már csak azért is, mert aznap lépett fel Bosse is, akiket azóta szerettem volna élőben meghallhatni, amióta először meghallottam a zenéjüket anno Berlinben.

Az előrejelzés alapján hőségriadóra kellett számítani, ezért aztán fürdőruhában érkeztünk meg a bejárathoz. A jegyeket egy pillanat alatt sikerült kiváltanunk. A fesztivál utolsóelőtti napján, 13 óra környékén azért csodálkoztunk is volna, ha nagy sorokra kell számítani. Egyből a sziget északi csücske felé vettük az irányt. Kihasználtuk, hogy nagyon meleg van, a víz is kellemes és a Duna vízállása is alacsony, ami azt jelentette, hogy idén is kinyithatott a Sziget Beach a Cöxpon tövében, ahol igen kellemes reggeli ébresztő zenék szóltak. Kora délután nagyjából ez az egyetlen hely, ahol zene szól. Na meg a Colosseumban, ahol éppen Denes Toth pakolta a zenéket, majd később CVRDWELL.

Meglepve tapasztaltam, hogy senkinek a kezében nincs sör. Egy hét fesztiválozás kemény meló, úgy látszik a mai fiatalok már okosabban tolják végig a Szigetet, mint mi annak idején. Egy órát hűsölhettünk a vízben és a parton, magunkhoz vettünk néhány programfüzetet és elindultunk az idei felfedező útra. A Sziget egyik legnagyobb vonzerejét a programok sokszínűsége jelenti. A Sziget-útlevélként is alkalmazható programfüzetbe idén 21 helyszínen kérhettünk pecsétet. Ha ezeket mind összegyűjtjük, akkor a szervezők ajándékkal honorálják a lelkesedésünket. A korábbi években esélyem nem volt arra, hogy beszerezzem az összes pecsétet. Vagy későn értünk ki a Hajógyárira, vagy útközben elhagytam a programfüzetet, vagy pedig közölték a szervezők, hogy már elfogyott az összes ajándék. De igazából nem is az ajándék a fontos, hanem az élmény. Az, hogy 21 teljesen eltérő tematikájú helyen is jártunk.

És ha már ott voltunk, természetesen ki is próbáltunk mindent, amit csak lehetett. Az Art Zone-ban például három képet is festettünk különböző technikák segítségével. A Gamelandhub-on különböző társasjátékokkal játszhattunk. A legtöbb helyszínen kérdés nélkül pecsételtek, de volt ahol feltételekhez kötötték. Ilyen volt például az XS Land kalandparkja, ahol különböző játékokkal és sportprogramokat lehetett átélni a fogyatékkal élők mindennapjait. Kipróbáltuk többek között a vaklabirintust, kerekesszékes kosárlabdapályát és a lengőtekét is.

Az „I Love Budapest Police” nevű helyszínen karaoke-zni lehetett. Megbeszéltük, hogy ha már kellően be leszünk mindenezve, akkor visszajövünk és elénekeljük a Belgától a Rendőrmunka című számot. Végül persze jól elfelejtettük az egészet.

Összesen nagyjából 18 órát töltöttünk kint a Szigeten. Amit könnyen el lehetett osztani három egymástól elkülönülő részre. Az első hat óra az off music helyszínek feltérképezése volt. Este 6-ig sikerült is beszerezünk az összes pecsétet, miután az összes stempli is helyére kerül, az utolsó helyszín pecsételős brazil önkéntese (mind a 21 önkéntes külföldi volt amúgy) elénekelte velünk a „We are the champions”-t. Vagyis hát jó magyarokhoz híven a második felét már csak eltátogtuk 🙂

Egy üveg ásványvizet bárki bevihet, a palackunkat pedig folyamatosan újra tudtuk tölteni vízzel az angol WC-k konténereinél sorbanállás nélkül. Ott tartózkodásunk hetedik órájában használtuk először a bankkártyát. Annyira nagy volt a kánikula és akkora dózisban kaptuk a programokat, hogy eszünkbe sem jutott inni. Most is először kaját vadásztunk. Ár/érték arányban a Zing az egyik legjobb választás. Hamburger sültkrumplival 2200 Ft és azért náluk nagyjából tudhatod, mire számíts. Szerencsénkre este fél 7 környékén nem sokan voltak éhesek, úgyhogy lényegében azonnal megkaptuk a rendelést. Kaja után aztán jöttek szépen sorjában a sörök is. Itt sem volt rossz a helyzet. Egyszer sem kellett többet várni, mint egy perc. Ha éppen megláttam egy italpultot, ahol nem volt túl nagy forgalom, akkor rögtön vettem 2 doboz sört, ami idén 850 Ft-ba került. A nagy színpad környékét szinte teljesen elkerültük, egyedül a WC-k előtt volt némi tumultus, ami azt jelentette, hogy extrém esetekben akár öt percet is sorba kellett állni. De mégegyszer mondom, a headlinereket elkerültük idén, akármerre is jártunk, sehol nem volt tömeg.

A nagyszínpados fellépők közül Tom Odell performanszába hallgattunk bele néhány szám erejéig, de az „Another Love”-ot már nem vártuk meg. Az volt a taktikánk, hogy sehol nem állunk sorba,  emiatt sajnos idén egy előadást sem sikerült meghallgatni a cirkuszi sátorban. Ez volt az este legnagyobb bosszúsága számomra, de tavaly sikerült kimaxolnom a témát öt előadással.

Ahhoz képest, hogy ez hazánk legnagyobb fesztiválja, minden évben itt sikerül a legkevesebb koncertre eljutni. Ha Tom Odell-t nem számítjuk bele (igazából őt is inkább csak háttérzeneként hallgattuk, amíg sorban álltunk a WC-n), este negyed 8-kor sikerült az első koncertre eljutni.

Bosse koncertjén meggyőző fölénybe került a német nyelvű közönség. Azt gondoltam, hogy Magyarországon nem is ismeri őket senki, de aztán az esemény FB-bejegyzései azért megcáfolták ezt a tételt. Bosse zenéjével nehéz lenne hazai párhuzamot vonni. A szövegek többnyire a szerelemről, pozitív életfelfogásról és Berlinről szólnak. Mivel pénteken már a német fővárosba utaztunk (hamarosan arról is lesz beszámoló), tökéletes felvezetésnek ígérkezett a koncert, ahol a színpadon még Deichkind is megjelent, bár azt nem teljesen értettem, hogy mit keres ott. A német precizitásban itt sem kellett csalódni, Bosse percre pontosan a meghirdetett 19.15-ös időpontban kezdte el koncertjét és nagyjából 55 percet állt a színpadon. Ráadás nem volt, pedig én becsülettel skandáltam a végén azt, hogy „zugabe”.

Sehova nem kellett sietnünk, hiszen a következő koncert, ami érdekelt az három órával később kezdődött. Addig pedig bőven volt idő sörözni és a vándor vursliban múlatni az időt. Bohemian Betyars & Parno Graszt legújabb közös koncertjére a Global Village nevű régi-új helyszínen került sor. Itt volt korábban a világzenei színpad. Most a korábbi tánctérnél kisebb és fedett sátort sátort állítottak fel, ami a koncertkezdésre rendesen meg is telt. A fesztiválok egyik legkellemesebb velejárója, amikor spontán kialakul valami teljesen új szokás. Itt az történt, hogy a koncert alatt egyszercsak megjelent valaki egy kisebb bokorral a kezében. Amit aztán még sok másik követett. A végére rengetegen lóbáltak letört ágakat. Szegény szomszédos bokrot teljesen szétszedték a fesztiválozók, akik ezzel nem kicsit rongálták a környezetüket, de tényleg jópofa volt ez a performansz. Az egyik delikvens mondjuk a cipőivel kalimpált.

A koncert végén a Retro Színpad felé vettük az irányt, ahol az ötszörös arany- és kétszeres platinalemezes magyar popzenei együttes, a Desperado lépett színpadra. Tinédzseréveim diszkós korszakának meghatározó zenekaráról van szó, de azon én is elcsodálkoztam, hogy az összes számukat teli torokból énekeltem. Nem csak én, hanem a szinte kizárólag csak magyarokból álló közönség is. Az Akarom őt, Tanár Úr, Rajtad múlik, Gyere és álmodj című zenék 20 év távlatából sem koptak semmit. Hajnali 1-kor pedig nyilván már senki nem volt szomjas. Hamar sikerült behozni az első hat órát 🙂

Már rendesen belementünk az éjszakába. Több, mint 12 órája tartózkodtunk a Szigeten. Ez idő alatt összesen mindössze három koncertet sikerült végighallgatni. Teljesen más volt mindegyiknek a hangulata, de éppen ez volt a szép az egészben. Az Afro-latin-reggae faluban is múlattuk az időt, ahol egy DJ játszott, miközben egy tag didgeridoo-val kísérte.

Fél 2 magasságában aztán átsétáltunk a Colosseumhoz. A hétfői nap a technoé volt, a Deadcode & Friends négy külföldi DJ-t is felvonultatott ezen az este. Illetve csak szeretett volna, mivel The Advent családi okokra hivatkozva lemondta a fellépését. Black Astreroid szettjéről is lemaradtunk, viszont Marco Bailey bőven kárpótolt mindenért. A belga mágus sokadjára is bebizonyította azt, hogy miért van még mindig bérelt helye az élbolyban. Mesterien építette fel a szettjét, egyszerre utaztatott és kente el istenesen a szánkat, ahogyan azt csak ő tudja.

Sajnos Bailey szettjének végét ott kellett hagynunk, az A38 Sátor felé vettük az irányt, ahol nagyon kíváncsian vártam David August fellépését. Kicsit furcsa volt a zenéje és a személyisége is mintha jóval introvertáltabb lett volna korábban. Hamar kiderült, hogy a progamváltozás miatt David August már rég befejezte a szettjét. A tavalyi Sziget legnagyobb részét a cirkuszi, valamint az A38 Sátorban töltöttem. Idén egyik helyen sem jártam sokat, a második legnagyobb programhelyszínen a Superorganism koncertjét sikerült elcsípni néhány szám erejéig. “Mint életed legjobb ekije” – az index így jellemezte tavalyi koncertjüket. Én inkább úgy jellemezném, mintha csillámporba mártanánk a Vittulát. Tudjátok, ilyen francia elektrós téma, de egyébként egy amerikai / angol koprodukcióról van szó.

Miután leesett, hogy már rég lemaradtunk David Augustról, azonnal vissza is indultunk a Colosseumhoz. Paul Ritch zárta a színpad aznapi progamját, akire nyilván ellötyögtünk reggelig, de közel sem tudta kiváltani azt a katarzist, mint belga kollégája. Alig, hogy feljött a nap, vége is lett a bulinak! A Cöxpon kivételével minden partyhelyszín bezárt reggel 5-kor, én pedig elmorzsoltam egy könnycseppet és nem tudtam másra gondolni, minthogy milyen jók is voltak azok a Sziget-afterok anno a Mokka Cukkában!