Volt idő, amikor hetente jártunk ki Bécsbe bulizni. Leginkább hétköznap, a Flex klub legendás keddi sorozatának alkalmával. De a csarnokbulikat is mind megnéztük, legyen szó a Gasometer-ről vagy éppen a Biosphere-ről. Akkoriban még nagyon irigykedtünk a sógorokra, aztán az évek múltával szépen behoztuk a lemaradást, sőt meg is előztük őket. Annyi jó buli lett itthon is, hogy már feleslegesnek éreztük kiutazni. Ha már külföldre vágytunk, akkor inkább Berlin volt az úticél. De azért persze továbbra is figyelemmel kísértük az ottani történéseket.

Laurent Garnier az a DJ, aki sokkal ritkábban jár annál Magyarországon, mint ahogyan azt a hazai közönség megérdemelné. 2011-ben járt nálunk utoljára klubkörnyezetben (akkor sem egyedül, hanem egy live formáció keretein belül), azelőtt a VOLT Fesztivál nagyszínpadán lépett fel 2009-ben, teljesen méltatlan környezetben, ami azt jelenti, hogy a kutyát sem érdekelte. Életem első és mindezidáig egyetlen első soros fesztiválos fellépését élhettem át akkor. Több sor nem is nagyon volt. Szóval lényeg a lényeg, ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez.

Három turnusban, összesen kilencen vágtunk neki a túrának, ami egész szép számnak mondható ahhoz képest, hogy a brigádot még Budapesten is alig lehet már évi 1-2 alkalomnál többször összecsődíteni egy bulira. Mi ketten a vonatos túrát választottuk, Sopronon keresztül. Régen rendszeresen jártam ki Ausztriába vonattal, ennyi idő alatt pont sikerült elfelejteni, hogy ne vegyem meg elővételben a jegyet, mert úgysem lesz kaller. Most sem volt, 60 eurót spóroltunk volna, ha nem vesszük meg elővételben. A Sopron – Bécs távolság harmad annyi, mint a Sopron – Budapest, a jegy mégis kb. ugyanannyiba kerül.

Az eredeti terv szerint már kora délután Bécsbe értünk volna, ez nyilván nem jött össze és csak este fél 8-kor szálltunk le a Hauptbahnhof-on. A buli helyszínéül szolgáló Grelle Forelle kilenc metrómegállónyira van onnan, hát mi ezt a távolságot simán lesétáltuk úgy, hogy közben bekukkantottunk a belvárosba is meg vettünk egy Mozart-mellszobrot 😀 A többiek a klub szomszédságában található hotelben vertek tanyát, de még nem érkeztek meg, úgyhogy addig is kerestünk egy kocsmát alapozni. A Café Donau nevű hely tökéletes before helyszínnek bizonyult, 4 euróért mérték a Puntigamer sört. A hely tulaja szerb maffiózó alkat, a vendégek viszont az idősebb helyi korosztályból valók. Az egyik vendég pedig lehet, hogy megmentette az egész estémet. Történt ugyanis, hogy a WC-ben elkezdtünk beszélgetni, vagyis inkább ő hozzám, mert lehet felsőfokod németből, Ausztriában egy kukkot sem fogsz érteni belőle 😀 A „VOLT” feliratú tornazsákomban mentem, erre kiderült, hogy a „VOLT”-ról nem a szomszédos fesztivál fog elsőre eszébe jutni a helyi arcoknak, hanem valamilyen politikai csoportosulás. Nem teljesen értettem, hogy jobb, vagy baloldali, elég szélsőséges az biztos és emberünkön is láttam, hogy nem igazán szimpatizál velük. Elmondtam neki, hogy ennek semmi köze sincs a politikához és megköszöntem neki az infót, úgyhogy a kocsmából már úgy léptem ki, hogy megfordítottam a zsákot, így senki nem láthatta a feliratot. Ez tényleg para lehetett volna a bejáratnál, ugyanis a Grelle Forelle is híres a szigorú portájáról. Egy ismerősöm mesélte anno, hogy azért nem engedték be egyszer a Berghainba (pedig rendszeres látogatónak számít), mert a pólóján a német zászló egy részlete volt látható, a klub pedig a nacionalizmus legkisebb csíráját is elfojtja, legyen szó akármiről is. Szóval joggal félhettem volna.

Nekem nagyon bejött ez a kocsma, meg is beszéltük, hogy ha nem engednek be a buliba, akkor ide fogunk visszajönni 😀 Mondjuk most direkt lecsekkoltam őket fb-n és csak éjfélig vannak nyitva. Nagyjából abban az időben indultunk tovább és néhány perc után már a többiek szállásán alapoztunk. Szolidan persze, hiszen előbb be kellett jutnunk. Ennek megfelelően két fős csoportokban közelítettük meg a helyszínt, ami közvetlenül a Duna (illetve annak csatornája) mellett található. Már hajnali 1 óra is elmúlt mire odaértünk, meglepetésünkre kb. senki nem állt sorban, úgyhogy egy pillanat alatt bejutottunk. A biztonságra fittyet hánytak, nekem bele se néztek a táskámba. Mondjuk amikor a kinyomtatott belépő helyett véletlenül egy szintén A4-s méretű magyar színházbelépőt adtam oda a kasszásnak, akkor egy pillanatra megállt bennem az ütő 😀 Bejutás után egy kisebb placc fogad bennünket, itt vártuk be egymást. Amúgy a bejárat és ez a placc a hely leghangulatosabb része. Ahogy belépünk a klubba bal kéz felől található a ruhatár, ami 2 euró. Miután leraktuk a cuccainkat végre megindulhattunk befelé! Tudtam, hogy nem nagy a hely, de a tánctér elsőre lesokkolt. Akkora kb. mint a nappalim. „Most ez komoly?” „Nyugi, ez csak a kisterem”. Megnyugodtam 😀

A bejárat

A tánctér már jóval nagyobb, de így is megtelt rendesen, igazi heringparty alakult ki. Aki pedig már járt Ausztriában az tudja, hogy az osztrákok számára az egyenes út a legrövidebb út. Törnek-zúznak, átgázolnak mindenkin. Ez elsőre elég nagy sokk lehet, de igazából meg lehet szokni és itt senki nem fog leszólni azért, ha fellököd vagy éppen gyomorszájba vered. Bécsben viselkedj úgy mint egy bécsi és akkor nem lesz gond. Laurent Garnier nem mai gyerek, ennek megfelelően a közönség is hasonló összetétellel bírt. Fiatalokat kb. egyáltalán nem láttunk, viszont a 40-50-es korosztály szép számmal képviseltette magát. Ahogyan a magyarok is. Rengeteg magyar szót hallottunk. Fényképezni elvileg nem szabad, gyakorlatilag azért elég sokan videóztak és nem úgy vettem észre, hogy annyira szigorúan vennék a tiltást. A közönség soraiból hiányoltam a jó értelemben vett egyéniségeket, elsőre nem biztos, hogy megmondtam volna a közönségről, hogy milyen buliban járunk. Sok volt az a forma arab, akiket például a soproni diszkókban lehet látni.

Crazy Sonic warm up-jából nem sokat hallottunk, mert 2-kor már kezdett is Laurent Garnier, aki aztán ki sem jött a pultból lámpagyújtásig. Csodálatos utazásban lehetett részünk, fantasztikus darabokat pakolt az öreg. A közönség nagyon élte a bulit, egy emberként volt fent mindenkinek a keze. Szívem szerint végig shazamoztam volna az egész szettet, de inkább táncoltam. Ilyen és ilyen zenéket pörgetett, ez utóbbi zene különösképp jellemezte az este hangzásvilágát. Játszott klasszikusokat is, mint például Octave One – Blackwater, na és természetesen a Man with the red face sem maradhatott el. Úgy tűnt ez lesz az utolsó zene, de a közönség ráadást követelt, így Garnier összesen majd’ 5 órát maradt a pultban, de szívem szerint dupla ennyi ideig is elhallgattam volna. Bár a korábban megszokott drum and bass / punk/rock rész ezúttal elmaradt. Vagy az csak régen volt divat?

Fél 7-kor hagytuk el a helyet és alig múlt el reggel 8, már Sopronban voltunk. Zeneileg tökéletes volt minden, maga a Grelle Forelle szerintem semmivel nem tud többet, mint a budapesti társai. Az osztrákokból pedig még mindig hiányzik az a fajta természetes kedvesség, mint amit Berlinben vagy akár Budapesten megszokhatunk. Szóval ha már külföld, akkor ennyi pénzért inkább érdemesebb venni egy repjegyet Berlinbe.