A VOLT Fesztivál a soproni Sportcentrumban indult 1993-ban, nagyjából 800 fiatal részvételével. 2002-ben költöztek ki a Lővér Camping árnyas területére. Derült égből villámcsapásként ért a hír, miszerint a fesztivál idén odébb költözik. Na nem túl messzire, hanem a nagyszínpad környékeként ismert sík területre. A hírek szerint nagyjából minden új helyre került, ez pedig azt jelentette, hogy újra kellett tanulnunk mindazt, ami az elmúlt 17 évben már csukott szemmel is ment.

Két napot néztem mi magamnak idén, a szerdát és a pénteket. A VOLT Fesztivál számomra családlátogatással összekötött esemény is egyben. Sokat tud lendíteni az élményen, ha friss ágynemű és kaja vár otthon és tényleg csak arra kell odafigyelni, hogy érezd jól magad!

Idén egy pillanat alatt bejutottunk mindkét nap, bőven volt idő az új helyszín feltérképezésére. Hát nagyon más, mint amit megszoktunk! A vadregényes feelingnek vége, engem az EFOTT-ra emlékeztet az új elrendezés. Egy jó nagy sík területet kell elképzelni minimális árnyékkal, ahol egymást érik a különböző helyszínek. Azért szerencsére a régi dolgokból is megmaradt valami. Pont az a rész, ami a fesztivál igazi esszenciáját adja.  A Poncichter Negyed legfőképpen az idősebb soproni generáció találkozó pontjának számít. Poncichtereknek hívják a soproni szőlősgazdákat, ide pedig egy csomó helyi borászat szokott kitelepülni. Az átlagéletkor is jóval (mondjuk úgy egy húszassal, és ez nem túlzás) magasabb itt, mint a fesztivál területén bárhol. Aki soproni, itt biztosan fog ismerőssel találkozni. Nagyon hangulatosra megcsinálták ezt a helyszínt. A fákat lampionokkal díszítették. Anyukámnak is nagyon tetszett, akit végre sikerült rábeszélnem arra, hogy egyszer igazán megnézhetné már a fesztivált. A saját szemével tapasztalhatta meg, hogy minden félelem alaptalan. Nem kell félni a tömegnyomortól, hiszen bármelyik koncertet meghallgathatod a dühöngőn kívül is, szemét lényegében nincsen, a fesztiválozók kedvesek és tisztelettudóak, a program pedig tényleg az egész család számára szól. A családi szerepek is megfordultak, ezúttal én osztottam a jó tanácsokat: kérjünk jeget is a piához, ne ülj olyan szorosan a mobilkerítéshez, mert lehet, hogy odapisiltek stb.  A szerdai nappal kapcsolatban nekem csak annyi volt a kikötésem, hogy Cypress Hill-t mindenképp szeretném meghallgatni, amúgy oda megyünk, ahová csak szeretné. És bizony délután 6-tól egészen éjfélig folyamatos a program, ami egy 50+-os számára is élvezetes lehet. Bagosssy Brothers Company, Szabó Balázs bandája, Wellhello, Deák Bill Gyula és Péterfy Bori is ebben az idősávban lépett fel.

Cypress Hill 2008 után másodszor látogatott el Sopronba, mind a két koncert igazán emlékezetesre sikerült. Bár idén is adódtak technikai problémák, a bal oldali hangfal nem mindig úgy szólt, ahogy kellett volna, sőt néha leginkább sehogy. A program egyébként hajszál pontosan kezdődött. Fél 9-kor Mix Master Mike megjelent a színpadon és olyat skreccselt negyed órán keresztül, hogy az embernek leesett az álla! Szakmájában ő az egyik legjobb a világon. Tavaly óta turnézik velük, korábban viszont a Beastie Boys-t erősítette. A legkülönösebb látványt egyébként B-Real jelentette a csapatból, aki a kánikula ellenére hosszú, fekete, becipzározott ruhában lépett fel. Egyébként az a jó Sopronban, hogy még este fél 10 magasságában sem megy le teljesen a nap.

Biztosan fogunk még idén találkozni egy 4-5 fős csapattal, akik magukra szerelt, több méter magas lampionemberekkel mentek át a tömegen. A bábok végtagjait botokkal mozgatták alulról, a bábtesteket tartó rudak pedig a mozgatók hátából álltak ki. Nagyon jól néztek ki!

Furcsa volt úgy elhagyni a fesztivál területét, hogy közben a Slipknot bömbölt a háttérből a nagyszínpadon. Sokak véleménye szerint az év koncertjét adták. Nekem ez most kimaradt, helyette viszont egy egészen új élménnyel gazdagodtam. Miután anyukámat kikísértem, visszatértem az éjszakai etapra. Az utolsó koncertek éjfélkor kezdődnek, utána pedig már csak DJ-k zenélnek. Az elmúlt években rengeteg brand töltötte be a házigazda szerepét 1-1 party alkalmából. Itt jártam először Hyperspace, Bladerunnaz és Ablak-A-Dubra bulikon is. A 2000-es évek eleje jelentette számomra az igazi aranykort, rengeteg új zenét és DJ-t ismerhettem meg, a VOLT Fesztivál nélkül pedig egészen biztos, hogy beszűkültebb lenne a zenei érdeklődésem. A korai éveket az igényes, különleges és előremutató zenék jellemezték, ez mára lényegében megszűnt. Az első nap ugyanis az alábbi éjszakai programok közül válogathattunk: Jumodaddy, Andro, Pixa és Tesco Disco. Én imádom a trash zenét és alig vártam, hogy Pixa előtt végre színpadra léphessen Lil G & Nemazalány és szerintem igenis szükség van Rostás Szabika zenéire is, sőt egy ilyen helyszínre, de az, hogy a kulturális értéket tekintve egyik helyszín sem hozott többet, mint egy egyetemi buli, azért az nem túl jó irány. Amikor Pixa éppen Kisgrófó – Lávkomáját tolta, majd belekiabálta a mikrofonba, hogy megyünk még ennél lejjebb is, akkor azért megijedtem. A VOLT Fesztivál ma már inkább szól azoknak, akik úgy akarják jól érezni magukat, hogy igazából mindegy, hogy mi szól a hangszórókból.

Mindenesetre az első nap nagyszínpados fellépői még mindenképp hozták azt a színvonalat és változatosságot, ami a VOLT Fesztivál védjegye. Pénteken aztán már a nagyszínpad programja is igen csak felhígult. Irie Maffia és Majka után ugyanis a Black Eyed Peas és Robin Schulz vehették birtokba az egyes számú koncerthelyszínt. Black Eyed Peas mondjuk nagyon tetszett. Ők az a banda. akinek mindenki ismeri minden zenéjét. Zenéltek ők már a Super Bowl szünetében is, ez pedig tényleg csak a legnépszerűbbek kiváltsága. Imádtam, de tényleg! Persze azért biztosra mentem és a 640 ft-os korsó Soproni mellett bevásároltam néhány dobozzal a jéghideg 890 ft-os, 5,9%-os tequliás Desperados sörből is. Kurva finom! Volt még meggyes Soproni és soproni IPA is.

Black Eyed Peas olyan volt, mint egy óriási egyetemi buli! Minden slágert lejátszottak. A pénteki napot Robin Schulz zárta a nagyszínpadon, akinek én nagyon szeretem a zenéit, akármennyire is trendi deep house, amit játszik. Felkészültem a zenei programokból, ezért nem okozott meglepetést, hogy Robin Schulz DJ-szettje csak elszórtan tartalmazott saját dalokat, volt helyette Fisher – Loosing it, Dynoro – In My Mind (ezt a két zene egyébként biztosan felcsendült minden órában valamelyik helyszínen), Nirvana – Smells like teen spirit stb. Szóval az a tipikus kommersz egyveleg, amit bármelyik kocsmában, vagy focimeccs előtt hallani fogsz a hangszórókból. A közönséget sem hozta túlzottan lázba a fellépés, ilyen kevés embert nagyszínpados headliner alatt még nem láttam. Mi is továbbálltunk. Sikerült elkapni LP koncertjének a végét. Ő visszahozta a reményt, Nouvelle Vague pedig feltette az i-re a pontot. Ilyen kaliberű előadókra lenne szükség! Anno soha nem értettem, hogy a fesztiválokon miért nem szerepelnek mainstream bandák. Hát igen, ma már nagyon más időket élünk. A koncertek végén két színpad között mozogtunk, a Petőfi Színpadon egész éjjel drum and bass szólt a Bladerunnaz jóvoltából, a Poncichter Negyedben pedig egy igazi soproni ász, DJ Jokó osztotta a lapokat. Nélküle meg sem rendeznék a fesztivált, minden este fellép, a teljes volt-os élményhez elengedhetetlen az, hogy őt is meghallgasd! Persze nagy művészkedésre senki ne ne számítson.

Bízom benne, hogy jövőre több lesz az árnyék és kevesebb a bóvli zene. De igazából mindegy is, a VOLT minden évben biztos pont. Hiszen mindenütt jó, de a legjobb Sopron!

Fotók: Rockstars Photographers / VOLT Fesztivál Official/