Először jár a Cinematiné köreiben Loco Dice ifjú barátja és felfedezettje, aki gyorsan lett hírhedt a house iparban.

Még csak alig pár éve zenélt Puerto Rico közönségének Caleb Calloway, amikor 2014-ben már Loco Dice house nagyúrral volt szerencséje együtt fellépni, egyben kiszolgálni a meghívott előadó jelenlétét, mellyel Loco annyira elégedett volt, hogy örök szolgálatába állította az ifjoncot.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

CALΞB CALLOWAY (@calebcalloway) által megosztott bejegyzés,

Caleb-nek így lehetősége volt becsatlakozni Loco Dice turnéjába és az Ibizán futó HYTE sorozatában is előkelő szerepet vállalhatott. Mindeközben mivel a stúdió széket is becsületesen képes használni, így Loco címkéjén, a Desolat-nál is jelentek meg zenéi, de semmiképp nem tekintenénk el a többi kiadónál megjelent zenéitől sem.

Például a Noexcuse-nál megjelent Makin’ It című trackjét többek között Marco Carola és a The Martinez Brothers is nagy előszeretettel húzott elő lemezes táskájából a legforróbb hangulatok közepette.

A sokasodó nemzetközi fellépés, a világ legjobb eseményein való fellépés egyben azt is hozta magával, hogy olyanokkal osztozzon a színpadon, mint Carl Cox, Chris Liebing, Jamie Jones, vagy épp a már említett Loco Dice és The Martinez Brothers.

Itt például balról jobbra Enzo Siragusa, Yaya, Loco Dice és Chris Liebing veszi körbe fiatal tehetségünket:

Miami Music Week, BPM Festival, Cocorico, Amnesia, Fabric London és akkor idén nyáron még Marco Carola Music ON című sorozatában is ott figyel a neve az olasz és Pako Osuna mellett.

Bejárta Loco Dice-szal Észak- és Dél-Amerikát, ott volt Loco 24 órás maratoni szettjén, megismerte a szcéna minden szegletét, majd 2017-ben már olyan impulzusok érték, melyek azt hozták számára, hogy azt válassza, amit az elektronikus zenében sokan mások!

Caleb így Berlinbe költözött, hogy zenei értékeit egy intenzív termelői és alkotói környezetben teljesítse tökéletesre, mi pedig most evvel a zenei folyammal ismerkedhetünk meg, amikor a 21. Cinematiné folytatásában, Rodriguez Jr. és Eelke Kleijn nappali szettjét követően elviszi a Cinematiné after partyját, hogy a Track Terrace-on bemutassa különleges szettjét!

Eme örömteli pillanat elé érdemes néhány sajátot és remixet helyeznünk, hogy méltó módon, felkészülten fogadhassuk majd augusztus 3-án, szombat este!