Nagyszabású bulival tér vissza Ceglédre a techno. Zenei ajánló következik!

A Best Face Fest csapat az elmúlt időben jókora népszerűségre tett szert Cegléden és környékén, ahova nem hogy több száz, de ezer feletti tömegek is megmozdulnak a környékről. A csapa túl lépve a megszokott komfortzónán, most egy komoly techno eseményhez fogott hozzá, hogy a koncertek és mainstream irányvonal mellett az underground stílust szerető közönséget is megmozgassa egy csarnokbuli erejéig.

A november utolsó szombat éjszakáján, tehát november 30-án ránk találó esemény nagyobb szabású szinte nem is lehetett volna, hiszen nem elég, hogy a város legnagyobb táncterét nyitják meg a közönség előtt, hanem egy nívós hazai programmal készülnek a közönségnek, hogy senki ne érezze úgy, hogy az ő kedvencét nem sikerült elhozni erre a korszakváltó bulira.

A Gál József Sportcsarnok várhatóan tele lesz a ceglédiek mellett szolnokiakkal, nagykőrösiekkel, abonyiakkal, nagykátaiakkal, szeleiekkel, kecskemétiekkel, és még sorolhatnánk a környék településeit, akik vélhetően már nagyon készülnek erre az elektronikus zenei találkozóra. Főként nekik kedvez ez a tartalmunk is, amiben kikapdostunk a világhálóról olyan szetteket, melyeket a fellépőktől várhatunk. Az biztos, hogy csalódás nem igen várható!

Bővebb infókat az eseménynél találunk, mi pedig már révülünk is bele ebbe a zenei áradatba, mely hamarosan rázúdul Ceglédre, az első Techno Arena-ban!

Először kezdjük a sort nemzetünk egyik országszerte legkelendőbb techno producerével, aki a B.my.Lake-n így tette lábra a közönséget:

DJ Budai, a legtapasztaltabb techno huszár sem hiányozhat egy monumentális zenei éjszakából, akitől egy tavaszi szettet teszünk ide:

A Mateo & Spirit, mint a közeli jászsági térségből indult páros biztos nagy erőket mozgat meg az esemény irányába. Ahogy ez működött nekik idén a Balaton Soundon is!

Kecskeméti közelsége James Cole-t is ide repíti, aki nyáron az Elrow színpadon vezényelt:

Pat Duff is jól ismert a környéken, aki egyébként a Groove sorozatot is futtatta Cegléden, ami egyébként ennek az elhatalmasodó eseménynek az előszele volt. Tőle a nagyon extra tavalyi Club Korona szettjét húzzuk le az éterből:

És, ha már Badgirls, akkor nem marad ki a harmadik rosszlány sem. Shabaam a kiskőrösi Badgirls&Friends sorozatán nagy szettet játszott a szezonnyitón:

A legközelebbi techno sztár cím viszont 3l3ktro Groove-nak jár ki, aki nem csak ceglédiként képviselteti magát, hanem épp mostanság tér vissza egy nagyobb szünet után. Nem is találtunk tőle csak egy pár évvel ezelőttit:

Végül, de nem utolsó sorban Flanger a nagykőrösi vonzáskört képviseli az éjszaka, ahol reméljük ez a friss zenéje is is megszólal majd:

Minden másról a közönség hatalmas ovációi fognak gondoskodni, amiben nem nagyon lesz hiány november 30-án, az első Techno Arena eseményen!