Carl Craig mindenkit ismer akit ismerni kell Detroitban. Ez teljesen nyilvánvaló volt amikor az 1969-es születésű DJ és producer májusban körbevezette a Thump online magazin újságíróját Michelle Lhooq-t a városban. Craig egy páratlan élményt nyújtott neki, mi pedig – amennyire lehetséges – megpróbáljuk ezt visszaadni nektek. Michelle ezen túra keretein belül körbejárta a michigani várost, ahol olyan helyi látványosságokat nézték végig, amelyek fontos szerepet játszottak a Detroit-i elektronikus zene történetében.

Az észak-amerikai városban nemcsak a techno, hanem Carl Craig történelme is hosszú évtizedekre nyúlik vissza. Valószínűleg ezért történt meg minden alkalommal, amikor egy kiválasztott úticélnál kiszállt a kocsiból, egy szempillantás alatt barátok és rajongók vették körül. Vidáman kezet rázott velük, de előfordult, hogy egy privát, mélyebb beszélgetésbe elegyedett mint ahogy tette azt a helyi illetőségű kiadó, az Underground Resistance társalapítójával „Mad” Mike Banks-vel.

Csak néhányan lettek volna alkalmasabbak a techno-idegenvezető szerepét játszani, mint ő. Carl Craig a The Belleville-Three (Derrick May, Kevin Saunderson és Juan Atkins) utáni időszak megkerülhetetlen alakja a város elektronikus-zenei úttörői közt. Mostanság azonban nagyon sűrű a programja, persze a városon kívül, mivel a nyári turné menetrend tele van olyan megállókkal, mint Ibiza és persze más európai célpontok. Közben új albumán dolgozik a No Boundaries projekt néven, amelyet az ARTE Concert Festival-on Párizsban fog bemutatni, de készül egy dal a Sven Väth által menedzselt Cocoon Recordingsnek, valamint remixek a Pet Shop Boysnak és Nicole Moudabernek is.

Persze Detroit az ő városa, ahol először tette le névjegyét és továbbra is helyi hős. Amellett, hogy 1991-ben megalapította kiadóját Planet E nével ahol olyan előadók darabjai láttak napvilágot mint Kevin Saunderson vagy Moodymann, Craig meghatározó szerepet játszott az első Detroit Electronic Music Festival – manapság Movement – szervezésében még az ezredfordulón. Mind a mai napig tevékenyen részt vesz a fesztivál előkészületi munkálataiban, sőt ő az egyik headliner fellépő a THUMP saját, Made In Detroit névre keresztelt színpadán.

Fotó: Steven Pham

„Itt mindenki ismer mindenkit” – magyarázta Craig, amikor megkértem, hogy meséljen arról, hogyan épül fel ez a bonyolult ökoszisztéma Detroitban, ami persze szorosan összefonódott az elektronikus zenei közösség működésével. „A képzeletbeli tápláléklánc tetején van Derrick, Kevin és Juan. Ha nem lett volna Juan, Derrick sem lenne az aki manapság. Ha pedig Derrick nem mutatja be Kevin-t Juannak, Kevin sem csinálná azt amit most. És ha én nem találkoztam volna Derrickkel, én sem csinálnám azt amit. Innen eredeztethető minden.”

A délután folyamán Craig elvitt minden jelentős állomásra, az Underground Resistance közreműködésével megnyitott DIY techno múzeumba, Moodymann elképesztő hercegi palotájához, valamint abba az épületbe, ahol Juan Atkins kiadója, a Metroplex a mai napig üzemel – miközben büszkén mesél az emberekről és történelemről minden egyes megállónál. Néhány ilyen egység még mindig áll, mások viszont már a régmúlt emlékei. Persze csak azoknak, akiknek szerencséjük volt és annak idején ott lehettek.

1. Metroplex / Transmat

A Metroplex és a Transmat épülete

„Az összes korai kiadványom ebben az épületben készítettem el. Az épület alsó részén Juan Atkins kiadója, a Metroplex található; felül volt Derrick May címkéje, a Transmat. Sőt Derrick még mindig ott él. Próbálkoztunk azzal, hogy átnevezzük ezt az utcát: Techno Boulevard lenne az új név. Derrick és én többször beszéltünk róla az elmúlt 30 évben, és néhány évvel ezelőtt elővettük újra a témát a megfelelő fórumon is. Nagyon fontos lenne számunkra, az elsimerés jele. Mindig azt mondom, bármilyen ember is vagy, két fő vonás mindenkire jellemző: féltékenység és kapzsiság. Mi mindig féltékenyek voltunk, ha valakinek sikerült hasonló mutatvány, miközben azt nem hiszem, hogy mi nem tettünk érte eleget. Azt hiszem, még Michael Jordan is időnként azt gondolta, kevés a tekintélye.”

2. A Planet E főhadiszállása a 90-es években

A Planet E kiadó egykori épülete

„Amikor megalapítottam Planet E kiadót, ebben a bérházban tettem le az alapokat. Én 22 vagy 23 éves lehettem, volt egy barátnőm abban az időben, aki itt élt a nyolcadik emeleten. Az épület másik oldaláról át lehet látni Kanadába. Ez még a a ’90 -es évek elején volt, amikor az emberek felgyújtogatták az épületeket. Olyan volt, mint a Szárnyas fejvadász. Láttam a tüzet, miközben zenét írtam és a helikoptereket is a reflektorokkal amint keresgélnek lent a folyónál. Próbálták elkapni az embereket, akik át akartak jutni határon. Szeretem a tüzet. Nagyon jó volt.”

3. Az úttörő techno klub: The Majestic

A The Majestic épülete

„Igen a The Majestic klub. Az első helyek egyike, ahol felléptem mint techno zenész. Ez kb 1989-ben vagy 1990-ben történt. Elég nagy volt a hely, 1200 ember is elfért itt. Abban az időben a techno nem mozgatott meg nagy tömegeket a fekete srácok közül. Nekik az elektronikus zene a 80-as években volt a csúcson, még DJ Collective aka Charivari idejében. Persze volt néhány fekete DJ, mint például Blake Baxter itt a Majestic-ben. Blake egy nagyon sötét bőrű srác, aki szoknyát hordott de egyáltalán nem volt meleg. Blake Baxter olyan ember volt akit nem lehet elfelejteni. Aztán ott van a Belleville Three valamint Eddie Fowlkes, mint negyedik tag, akire az emberek nem is emlékeznek. És az előbb említett Blake Baxter, aki tulajdonképp Derrick és Kevin pártfogoltja volt.”

4. Submerge

Submerge

„Szoktátok nézni a Szilícium-völgyet? (ajánlom mindenkinek, akit érdekel a startup-ok világa, az egyik legjobb sorozat! – a szerk). Nos, akkor a Submerge az inkubátor. Több kiadó ide koncentrálja a gyártást és értékesítést egyaránt. Ezek közé tartozik például a KMS és az Underground Resistance is. Mike Banks lehetővé teszi az emberek számára, hogy berendezzenek egy stúdiót az épületben, de a dolognak komolyan kell lennie. Ha nem azok a szándékaik, nem is akarja látni őket. A Submerge egy ideig a forgalmazó cég szerepét töltötte be és szinte mindenki, aki a 90-es években komolyabban foglalkozott zenével üzleti kapcsolatban állt a Submerge-vel. A 430 West kiadó, a Happy Records és még sorolhatnám … A Submerge nagyon fontos szerepet játszott abban, hogy ezek a címkék elindulhattak, és számos lemezt adtak ki már akkoriban.”

5. Chene Park amfiteátrum

Chene Park
Az amfiteátrum egy másik szögből

„Ez egy amfiteátrum a vízen, ahol egyszer Derrick May is előadott egy zenekari darabot a Detroiti Szimfonikusokkal. Magam is játszottam ott egy-két alkalommal a Concert of Colors keretein belül. Ez egy fesztivál a sokszínűség jegyében afrikai, libanoni előadókkal – kizárólag a zenéről szól, a zene mindenek felett. A Chene Parkot elég rég, kb a 70 -es évek végén vagy a 80-as évek elején nyithatták meg. Hogy mitől különleges ez a hely? Az előadások alatt látod Kanadát, látod, az embereket hajókázni és ahogy néznek téged a folyón a hajóikból.”

6. Utcai tailgate party-k helyszíne a 80-as évekből

„Vissza a 80-as évekbe. Ezek azok a helyek, ahol a legjelentősebb események történtek. Pénteken és szombaton, főleg nyáron a Hart Plaza irányából egészen a Belle Isle-ig autók cirkáltak az utcán. Amikor megérkeztek és leparkoltak Belle Isle-be, felnyitották a csomagtartót és bekapcsolták a hangrendszereket. A lányok táncoltak, a srácok pedig beszélgettek és cigizgettek. Hihetetlen energia vette körül az egészet. Olyan volt, mint valahova bejtuni a hátsó ajtón keresztül. Ezek a találkozók a zene tekintetében nagyon fontos szerepet játszottak Detroitban. Hallottad amit az emberek játszanak a saját kazettáikról. Funkadelic, Kraftwerk, B52’s, Cybotron de igazából bármit ami annak idején újdonságnak számított – különösen azoknak, akik túl fiatalok voltak ahhoz, hogy bejussanak a klubokba.”

7. WGPR és Electrifying Mojo

„The Electrifying Mojo, egy befolyásos rádió DJ volt akkoriban. Ha játszott valami frisset a WGPR rádió showban, arra a szokványos nappali rádiók is felfigyeltek. Ha pedig Mojo játszotta a dalod, akkor ismert lettél. Sokan elhaladtak az állomás előtt a tailgate-bulik alatt. Legalább tíz évig meghatározó szerepe volt a város zenei életében.”

8. Planet E’s current headquarters

„Ez a hely nagyjából 10 éve az enyém de csak most költözött ide a Planet E. Már 25 évesek vagyunk. Korábban volt egy 300 négyzetméteres épület a tömb körül ahol Mike és Kevin is él, de eladtuk, mivel már nem tetszett a hely. Forgalmazás terén most dolgozunk néhány új ajánlaton és a Versus album, amely egy szimfonikus album lesz már majdnem teljesen elkészült. Ez egy közös projekt a francia Infiniti kiadóval. Ez most a legfontosabb projekt ezért ezen dolgozunk leginkább, amelybe Francesco Tristiano és Moritz von Oswald is besegít.”

Forrás: Thump]]>