Cseppet sem bánkódunk amiatt, hogy véget ért a fesztiválszezon és visszahúzódunk a sötét klubokba. Egymást követik a jobbnál-jobb partik és koncertek az őszi / téli szezonban. A nyári szezon elmúltával mintha egy kicsit kevesebbet hallanánk az A38-ról, pedig kedvenc hajónk megállás nélkül üzemel.

A Belga zenekar több éves szünet után tér vissza az A38-ra. Az elmúlt években Budapesten leggyakrabban a Parkban és az Akváriumban találkozhattunk velük. Ráadásul rögtön kétszer is, hiszen pénteken és szombaton is fel fognak lépni a hajó gyomrában. Az érdeklődés pedig akkora, hogy a pénteki napra már nem is lehet jegyet kapni és már másnapra sincs sok.

A Belga hivatalos honlapja jelenleg éppen nem működik, úgyhogy sajnos nem tudtunk utánanézni annak, hogy honnan a név. Találtunk viszont mást.

A Belga amatőrista, szinesztéziára törekvő, henokratikus /a henokrácia szó a henoteizmus és demokrácia szavak durva és laikus összevonásával keletkezett/ zenekar.

A Belga zenekar kritériumai:
– formalizáltság
– kormánytól való függetlenség
– önkormányzatiság
– politikamentesség
– önkéntesség
– nincs tagdíj

Ma már 5 állandó tagja töretlenül és következetesen építi a közös jövő egyes tagokra eső részét, hogy később is jó legyen.
Bauxit – ének
Marvin – dj
Még5Milliárd – ének
Titusz – zene, dj
Tokyo – ének

Lassan pedig érkeznie kell a legújabb albumnak is. Már ha lehet hinni a matematikai sormintának, miszerint az együttes két évente ad ki új lemezt.

Esemény: https://www.facebook.com/events/539192063317304