Monumentális line up a 23. Time Warp-on, többek között Carl Cox, Marco Carola, Dixon, Richie Hawtin, Butch, The Martinez Brothers, Tale Of Us, Sonja Moonear és a Time Warp debütánsok: Adriatique, Jackmaster, valamint Klaudia Gawlas részvételével.

TIME WARP
Maimarkthalle, Mannheim, Germany
2017. április 1.
Jegyek | Második kiadás 69 €-tól: http://bit.ly/1dCg6an

A Time Warp már több mint két évtizede etalonnak számít a világ összes elektronikus zenei rendezvénye között. Minden évben találkozik 17000 partiarc és a szcéna színe java a világ minden tájáról, hogy részt vegyen a maratoni house és techno szeánszon. Már csak egy hónap van hátra, itt lesz mindenki, aki számít, 40 DJ-szettel és live act produkcióval készülnek a művészek. Idén a Time Warp-család legnevesebb tagjai (Sven Väth, Richie Hawtin, Ricardo Villalobos és Carl Cox) mellett helyet kapott a fellépők között négy “elsőbálozó” is, nevezetesen  Jackmaster, Adriatique, Klaudia Gawlas és Fabio Florido. Az early bird és az első körös jegyek már tavaly elfogytak, úgyhogy amennyiben nem akarsz lemaradni, csapj le a második körös jegyek egyikére, most mindössze 69 €-ért.

Az idei mannheimi  Time Warp szokásához híven technoban gazdag esemény lesz, ahol a Maimarkthalle csarnokainak megjelenése a művészi vizuális technológia segítségével folyamatosan változik, követi az aktuális zenei hangulatot. Idén is a fellépők között köszönthetjük a Keinemusic-os &ME-t , a Drumcode vezér Adam Beyer-t, jelen lesz a Time Warp újonc svájci duó az Adriatique. Fellép az eseményen a mannheimi illetőségű Bunte Bummler, a német scéna tartóoszlopa Butch, Ibiza vitathatatlan királya, Carl Cox és a CLR feje Chris Liebing.

A frankfurti vonalat a Chris Wood és Meat duó képviseli, és természetesen a Resident Advisor nr. 1 dj-je, Dixon is bemutatja különleges képességeit. Dubfire feszes ütemei mellett egy felejthetetlen Extrawelt élő show-ban is részük lehet a látogatóknak, míg az Enter Rezidens Fabio Florido először teszi tiszteletét, hogy megtáncoltassa az embereket.

A brit  vonalat a Glasgow-i szelektor és label tulajdonos Jackmaster és a Hot Creations vezér Jamie Jones képviseli. A világszerte megalkuvást nem tűrő dj szettjeiről ismert Joseph Capriati olaszos temperamentumával robbantja fel a táncteret. Hallhatjuk még a nálunk is igen népszerű Karotte-t, a szintén most debütáló Klaudia Gawlas-t, valamint a már rutinos Time Warp fellépőnek számító Loco Dice, Maceo Plex, Marco Carola, Luciano négyest. Érkezik a mindig energetikus Mathias Kaden, a német techno nagyasszonya Monika Kruse, és a 8bit alapítója Nick Curly.

A hölgyek vonalát erősíti a nagy terem programjában az orosz Nina Kraviz, megmutatja technikai kiválóságát a Pan Pot, zenei utazásra invitál Ricardo Villalobos és természetesen itt lesz minden Time Warp legbiztosabb pontja Richie Hawtin is. Egy mélyebb, hipnotikus világba kalauzol a Dystopian Records feje Rødhad, jelen lesz az olasz Sam Paganini, és sokak kedvence Seth Troxler. Senkinek nem kegyelmez a Diynamic-os Solomun, idén is ellátogat a minimal királynő Sonja Moonear, és a helyi erők képviseletében Steffen Baumann, Seebase és  Steffen Deux, valamint a techno keresztapja Sven Väth. A 40-es lista végén, de nem utolsó sorban találjuk a Tale of Us és a The Martinez Brothers duóját, illetve mindenki kedvenc bandavezérét tINI-t. Ezek a fellépők és a verhetetlen audio-vizuális technika garanciát nyújtanak arra, hogy idén is egy felejthetetlen élményben legyen részünk! Ez az éjszaka egy önfeledt utazás lesz a Time Warp hat egyedi hangulattal bíró termében.

Lineup:
&ME – Adam Beyer – Adriatique – Bunte Bummler – Butch – Carl Cox – Chris Liebing – Chris Wood & Meat – Dixon – Dubfire – Extrawelt live – Fabio Florido – Jackmaster – Jamie Jones – Joseph Capriati – Karotte – Klaudia Gawlas – Loco Dice – Luciano – Maceo Plex – Marco Carola – Mathias Kaden – Monika Kruse – Nick Curly – Nina Kraviz – Pan-Pot – Ricardo Villalobos – Richie Hawtin – Rødhåd – Sam Paganini – Seebase – Seth Troxler – Solomun – Sonja Moonear – Steffen Baumann – Steffen Deux – Sven Väth – Tale Of Us – The Martinez Brothers – tINI

Dubfire: “The best techno festival in the world. PERIOD”

Joseph Capriati : “For me Time Warp is the essence of the spirit of unity and cooperation of this musical world”

Seth Troxler: “Time Warp is the rave of all raves. If you all want to go to a super rave, like a mega rave of all raves the rave today of all raves, super rave stars. The Time Warp. Let’s do the Time Warp again.”

Chris Liebing : “It’s actually a family reunion every year! You know exactly what you get yourself into and it makes it a great environment to test out the latest developments in technology, visuals and lighting.”

A Time Warp-ra szervezett különbusz már megtelt, de jegyeket még mindig tudtok venni  Lőrinci Lászlónál. Kapcsolat a 0630-180-3503 telefonszámon, illetve emailben: laszlo.lorinci@gmail.com
Bővebb infó: https://www.facebook.com/Time-Warp-Fans-Hungary-361722613842648/ és https://www.facebook.com/timewarpofficial/