A nevadai Black Rock sivatagban idén is felszabadult légkör uralkodott.

A Burning Man projectből induló Burning Man fesztivál évek óta a világ egyik legnépszerűbb fesztiválja, ahova „csupán” 80 ezren látogatnak el évente, de több millióan vágynak az ottani jelenlétre.

Arra a jelenlétre, amit a totális felszabadultság jellemez, melyet különböző műalkotásokként, különböző ruhák viseletével, vagy extra színpadok megvalósításával fejeznek ki az ott résztvevők.

A Burning Man égő embere nemzetközi kultusz szimbóluma a fesztiválnak, melynek égetése idén a viharos szél és tomboló hőség miatt veszélybe került, de végül minden jól alakult és égett a másfél hétre alakuló város közepén.

A Burning Man ugyanis nem egy fesztivál, hanem egy másfél hétig létező város, ahol az emberek a megfelelő mértékű szabadságot élik át az önkifejezésükön keresztül, na meg ilyen kellemes naplementék átélésével:

Nagyon szeretnénk egyszer mi is megtenni azt, hogy eljutunk, élőben jelentkezünk és temérdeknyi fotót készítünk, de addig marad mások csodás munkája, melyekből most kölcsönzünk pár tucatnyit, de nagyon nehéz volt megállni, hogy ne több százat hozzunk a szemetek elé.

Volt idén is minden, ami csak lehet, szobrok, alkotások, extra látvány, pózerkedés a sivatagban, szóval, ilyen volt az idei Burning Man képeken: