A Balaton Sound szervezői 2016-ban vezették be új szolgáltatásukat azok számára, akik igazán különleges élményre vágynak. A nemzetközi house, tech-house és deep house szcéna élvonalába tartozó előadók július 3-7. között, minden délután speciális daytime szetteket játszanak a Balaton Sound Party Boat-ján. A hajó a programnapokon 15 órától már dübörögve várja a látogatóit, amikortól kezdetét veszi egy körülbelül 4 órás féktelen party-utazás a nyílt vízen.

A hajó befogadóképessége erősen limitált, mindössze 300 fő befogadsára alkalmas. A jegyek pillanatok alatt elkelnek, hiszen a fellépők névsora évről-évre erősebb. Olyan nevek, akiket a csarnokbulik headlinereként hallhatunk zenélni, így külön öröm, hogy ezúttal egy sokkal intimebb környezetben kaphatjuk el őket. Mindegyiküket nagyon jól ismerjük, hiszen az elmúlt fél évben kivétel nélkül megfordultak már nálunk.

Első nap a német és a magyar közönség kedvenc vöröse, Monika Kruse lép a fedélzetre, a hazai support-ról Denes Toth gondoskodik. Másnap az ír Matador lesz a fő attrakció, a felvezetésért Gabor Kraft felel. Július 5-én egy igazi nagyágyú, Dubfire fog zenélni, akit a román Mahony játéka vezet fel. Zárójelben jegyezzük meg, hogy talán célszerűbb lett volna erre a napra is egy hazai support, hiszen Dubfire kiadójának van magyar kötődése is AndReew személyében, aki több megjelenést is magáénak tudhat a SCI+TEC-nél. Másnap egy újabb közönségkedvenc, Hernan Cattaneo hívja utazásra a hajó legénységét. A felállás ugyanaz lesz, mint jövő hétvégén az Akváriumban. Az argentín mágus előtt Poli fog warm upolni. Az utolsó nap egy picit slágeresebb vizekre evezhetünk szó szerint és átvitt értelemben is. Alle Farben két hete járt nálunk utoljára. A július 7-i, utolsó nap felvezetésért pedig a soproni páros, a Secret Factory gondoskodik.

Az első körös jegyek 30 euróba kerülnek. Érdemes sietni a vásárlással, ugyanis mindegyik napra garantált a teltház!
A hajójegy tartalmazza a transzferbusz árát is, amely a siófoki BAHART kikötő és a Balaton Sound főbejárata között szállítja az utasokat oda-vissza.
Online jegyvásárlás: https://balatonsound.com/en/boatparties

2 éve mi is résztvettünk a StreamOn-nal karöltve a Balaton Sound hajós bulijain. Az erről készült beszámolót ITT olvashatjátok!