A barcelonai Sónar Festival izlandi kiadása hetedik alkalommal került volna megrendezésre április 25-27. között az északi ország fővárosában.

A szervezők azonban kénytelenek volták lefújni az egészet. Nekik mondjuk sok közük nem volt az egészhez. Történt ugyanis, hogy nemrégiben csődöt jelentett az izlandi fapados, a WOW Air és március 28-án beszüntette a szolgáltatását. Ezzel csak az a probléma, hogy a legtöbb fellépő és vendég is ezzel a társasággal érkezett volna. Ez pedig olyan fennakadásokat okozott a logisztikában, amit néhány hét alatt lehetetlen orvosolni. Így aztán a szervezők nem tudtak mást csinálni, kénytelenek voltak lefújni az egész rendezvényt.

Állítólag egyébként korábban az Islandair nevű légitársasággal kötöttek partneri szerződést. A szervezők néhány évvel ezelőtt váltottak az olcsóbb WOW Air-re. Meg is lett az eredménye.

Az ezzal kapcsolatos nyilatkozatot ITT lehet elolvasni, ahol a jegyek visszatérítésének szabályairól is szót ejtenek.