Megtelt tábla van már sokunk naptárában februárban annyi szuper program van országszerte. Persze vannak igazán kiemelkedő esték és nappalok.

Február 10-én például az elektronikus zene egyik legnagyobb ikonja, Emmanuel Top évtizedes kihagyás után végre Budapestre érkezik. Hosszú évekig nem állt pultba, hiába is noszogatták a szervezők és a rajongók egyaránt. Az Ozora Fesztiválon már tiszteletét tette a francia mester 2016-ban, a sokak által áhított budapesti klubkörnyezet azonban ez idáig elmaradt. Érdemes mielőbb csatlakozni a Facebook eseményhez, hiszen már 2000 érdeklődő jelezte szándékát: Emmanuel Top in Budapest (Extended Set)

Climax V. 1.1, Turkish Bazar, Acid Phase, Radio, Fusion – mind-mind a legnagyobb elektronikus zenei himnuszok közül való, nem beszélve olyan kooperációkra, mint az egykori B.B.E. Nagy kérdés persze a mit fog játszani a mester?

A HVG cikkéből idézünk és meg is van a válasz. A teljes cikk Itt olvasható.

„Az este-nappal igazi „Trip”-es különlegessége, hogy két kiemelt budapesti helyszín összefogott, hogy minden ezért a zenéért rajongó a saját megszokott környezetében élvezhesse Emmanuel Top több órás fellépését, aki mind a legszebb időszakokat megidéző éjszakai Cinema Hall-os fellépésén, mind pedig a reggeli-délelőtti, Corvin Club-ban megtartott partin alkalmazkodik majd a környezethez és a közönséghez. Nem szabad elfelejtenünk, hogy számtalan klubhimnusz szerzőjéről beszélünk, aki mai napig igen aktív munkásságot folytat, így minden korosztály számára remek alternatíva.”

Emmanuel Top fellépésére itt lehet jegyet váltani: E-ticket

A cikk szerint a tagságis rendszer kapcsán sincs semmi különleges dolgunk, mielőtt mindenki túlmisztifikálná a helyzetet. Mindösszesen a közösségi szemléletet kívánja tovább erősíteni, másrészt pedig olyan prémium alternatívákat nyújt a klubkörnyzetben (is, hiszen tankozás, hőlégballonok, őrültebbnél őrültebb ötletek vannak a szervezők fejében), mint a valóban szuper hangtechnika, vizuál és vendéglátás.

Az pedig, hogy a szervezők arra is ügyeltek, hogy mindenki a kedvenc helyén tudja élvezni…megfelelő line up-ban. Szimpatikus.
Line Up: Emmanuel top (FR), Fred Hush (FR), Bernathy Zsiga Live, Beta, Kühl, Andras Bader, Goyes

Facebook esemény: Emmanuel Top in Budapest (Extended Set)
Elővételes jegyek elérhetőek online: E-ticket
Nyomtatott jegy: VINYL & WOOD – Get Lost in Wonderland