Erick Morillo, N’TO és Yaya is azt jelezte, hogy hosszabb szettet adna a közönségnek!

Hihetetlen, de június 9-én már a 20. Cinematinén vehetünk részt. A hazai nappali bulik történelmében az egyik első és azóta is egyik legnépszerűbb esemény 2013 nyarán indult útjára. Az elmúlt években rengeteget fejlődött, őszi és téli alkalmakkal kiegészülve, változatos dekorációkkal, szállítva folyamatosan az új fellépőket a Cinematiné köreibe.

A minden alkalommal új neveket invitáló sorozat 19. alkalmával megbontotta az újdonságok sorát, hiszen Loco Dice egy év után újra visszatért a nappali RIO-ba, de a 20. bulira ismét három Cinematiné újdonságot kapunk, akik még nem léptek fel a sorozatban.

Június 9-én, rendhagyó módon vasárnap az amerikai legenda, Erick Morillo, a franciák zseniális ütemtáplálója, N’to és az afrikai-olaszos vérmérsékletű Yaya áll majd a RIO jól ismert pulpitusára, hogy bemutassa többek között saját kiadóiknál is érvényesített pulzálásukat. A Subliminal Records, a Hungry Music és a Tamango Records így egy közös éjszaka erejéig Budapestre költözik, aminek a közönség biztosan nagyon fog örülni.


Ráadásul kiemelten is örülhetünk, mivel mindhárom fellépő előre jelezte, hogy a megszokott 2 órás szetteknél hosszabb fellépésekkel érkeznének. Valószínűleg ők is jól érzik, hogy ez a vasárnap az önfeledt szórakozásnak lett életre hívva! A naplementét N’to festi alá, akit előbb Yaya, utána Erick Morillo követ majd a pultban!

A kihagyhatatlan alkalomra még elővételben is találunk jegyeket. Jó 20. Cinematinézást!