Rég elmúltak azok az idők, amikor a DJ-pult mindössze egy keverőpultból áll, ami a mainstrem zenéket kedvelők számára nem túl látványos lehet. Ma már hihetetlen szépségű vizuális megjelenéseket csodálhatunk a színpadon. Megmutatjuk melyik DJ-k hozták össze a legmenőbb színpadi produkciókat!

Deadmau5 – Kocka

Az EDM-szcéna egyik legismertebb színpadi alkotása a kanadai DJ nevéhez fűződik, a kockát 2010-ben használták először Cube 1.0 néven. Azóta is folyamatosan fejlesztik és a közönség még mindig megőrül érte. Már a 3.0-ás verziónál járnak. Az igazi különlegessége pedig az, hogy alig néhány ezredmásodperc alatt jelenik meg új kép a kockán. A kocka ezen kívül fel-le mozog és közben forog is.

Skrillex – Űrhajó

Az űrhajó 2012-ben debütált, ugyanebben az évben a VOLT Fesztiválon is sikerült élőben megcsodálni. A színpad olyan, mintha csak a Star Wars egyik jelenetébe csöppentünk volna. Skrillex az űrhajóból zenél, ami nem csak világít, hanem fel-le mozog.

Daft Punk – Piramis

A francia duó 2007-es Alive-turnéja nem csak az új albumtól volt hangos, a vizuális megjelenés is nagy teret kapott. A közönségnek ugyanis egy egészen hihetetlen fényjátékban lehetett része, ha a piramis alakú színpadra tekintettek. Mindent elmond a dologról az, hogy még ennyi év távlatából is jól emlékezhetünk rá.

Avicii – Óriás fej

A tragikusan fiatalon elhunyt szupersztárra nem csak a zenéi által, hanem az előadása miatt is emlékezni fogunk. A 2012-es LE7ELS-turné alatt a svéd DJ ugyanis egy óriás fejjel fokozta az élményt. Avicii DJ-pultja az öt méteres fej tetején volt kialakítva. Miközben zenélt, lézerekkel pásztázta a közönséget.

Eric Prydz – Hologram

Eric Prydz színpadképére még az underground arcok is elismerően csettintettek. A svéd DJ ugyanis épp olyan sok időt fektet a színpadi produkció megtervezésére, mint a zenélésre. Élő műsora a modern tánczene legjelentősebb színpadi produkciói közé tartozik. Az EPIC-show fő eleme egy nagy kocka, amit fények és lézerek borítanak. A hologram show 2018-ban debütált Londonban. Lenyűgöző 4k 3D hologramok láthatóak és ezek egészen a tömeg fölé nyúlnak meg. A tavalyi Tomorrowland-en már az EPIC 6.0 HOLOSPHERE debütált.

Forrás: [DJ Mag]