Nem kifejezetten underground, de a földalatti zenéhez is igyekszik méltó módon kapcsolódni.

Magaslati mélységek, földalatti emelkedések, csillogással a piszkos hangzások felé, ez mind a Heaven Club mennyországi érzéséből fakad, ami nem a város tetejére, sokkal inkább két emelettel a föld alá került megépítésre.

A Deák Ferenc utca 5. szám alatt található Heaven a Vörösmarty tér közvetlen közelségében várja a szórakozni vágyó közönséget, a maga elképesztő monumentalitásával. Már egy ideje szemeztünk a logóban hatalmasodó szárnyakkal, de most végre megtudtuk, hogy mit is rejt ez a küllem.

Remek indítás, hogy az utcáról már fél emeletet süllyedhetünk a pokolian jól összerakott mennyországba. Hatalmas előtér, tágas ruhatár, óriási leülős részek, 300 főt kiszolgáló mosdó és 12 méter hosszú bárpult fogad minket.

Ekkor még csak a klub harmadában járunk, ami nagyon jól lett kitalálva, hiszen kisebb bulikat is lehet itt tartani, így akár 2-300 fős eseményre is bőven alkalmas a Heaven.

Ezt a mini klubrészt fejeli meg a professzionálisra tervezett lenti rész, ami már majdnem két emelet mélységben van a földfelszín alatt. Itt tovább bővül a tér, szinte kitágul a party-univerzum, ahol egy 200 négyzetméteres tánctér fogad minket, a végében egy olyan megemelt DJ pulttal, ami mögött egy 4K-s kijelző kapott helyet. Ennek társa is megtalálható a klubban a bejáratnál, előbbi 4*2m, utóbbi 2*4m felületen kápráztatja a szemünket, de a tánctéren 3db 4K-s projektor is dolgozik a látványon, nem beszélve az országban egyedülálló lézertechnikás felszereléssel.

A jól felszerelt látvány mellett a fülünkről is gondoskodtak, a legújabb Martin Audio hangrendszer teszi élvezhetővé a zenei élmények begyűjtését.

Ezen a klubszinten sem hagynak minket magunkra, nem kell lépcsőznünk, ha megszomjaztunk, sőt, a fenti 12 méteres pultot itt egy 15 méteres kiszolgáló felület fölözi, és a mosdó itt már 600 főt tud kiszolgálni.

A vészkijáratok jól láthatóan vannak elhelyezve, így a közel ezer fő befogadására alkalmas klubban nyugodtan felejthetjük el a hétköznap terheit és adhatjuk át magunkat a táncosokkal, atrtistákkal, akár élő zenészekkel megtűzdelt éjszakáknak.

A Heaven nem kifejezetten az undergound zenei vonalnak készült, ami azt jelenti, hogy ne is álmodjunk róla, hogy hétről hétre a legaktuálisabb techno és house előadók fognak itt fellépni, de a széles programtematikából nem hiányozhatott a klub house sorozata, így a Paraíso általában havi rendszerességgel várja a főként Elrow élményhez hasonlító hangulatot szerető közönséget.

Emellett már több olyan esemény is igyekszik bevenni a Heaven falait, amely az elektronikus zene underground vonalához kapcsolódik, így az élőzenés, vagy éppen mainstream közeli bulik mellett vélhetően hamarosan havi néhány alkalommal is a klub felé vehetjük az irányt, amit erősen ajánlunk, hiszen a magas minőségen kialakított tér előnyeit mindannyian megérdemeljük!

Legközelebb egyből november 29-én tapasztalhatjuk meg, hogy milyen is a Heaven-ben bulizni, amikor a Paraíso sorozat következő epizódjára a bájos Chelina Manuhutu érkezik, hogy megjárassa azokat a Martin Audio hangszórókat! Jegyeket még itt találtok elővételben!

Addig is álljon itt még néhány kép, hogy milyen, amikor a Heaven-ben szórakozunk: