Nógrád megye egyik legszebb falucsájában, Terényben, gyönyörű természeti környezetben, az úgynevezett „szőlősoron” található hazánk egyik legkülönlegesebb múzeuma. A valószínűtlen tematikában és valószínűtlen helyen létrehozott múzeumokban egy valami általában közös: mindegyik gyűjtemény mögött ott egy csodabogár gyűjtő és az ő szenvedélye, sokszor az egész élete. Ezt a gyűjteményt Nagy Vilmos hozta össze és működtette 2002-től egészen a haláláig 2021. augusztusáig.

Nagy Vilmos volt a házigazda is. Itt lakott a ház hátsó részében és személyesen fogadott minden érdeklődőt, akiknek órákon át tudott mesélni a magnókról. Műszerész tanulóként került velük először kapcsolatba, még a 60-as években. Az első fizetéséből (ami akkor 1050 Ft volt), egy 3000 Ft-os magnót vett meg részletre. A 2002-ben megalapított múzeum kívülről egy átlagos falusi ház.  A belső szobák viszont régi magnóktól roskadnak. Szám szerint 430 darab van belőle, aminek egy részét maga szerezte meg, a többit pedig más gyűjtőktől kapta.


„Amikor belép az ajtón. Itt egyszerre két érzékszerve esik rabul. Egyrészt a szeme be nem tudja fogadni a magnók sokaságának látványát, másrészt az orrát megcsapja egy jellegzetes illat: az ódon fa és az elektronika keverékének semmihez sem fogható élménye. Vili pedig még meg sem szólalt… A harmadik lépcsőfok, amikor Vilink szeretettel köszönti a vendégeket és bemutatja a múzeumot. A látogató itt már sejti, hogy innen egyhamar nem akar szabadulni. A veterán készülékek pedig egymás után kezdenek megszólalni, miközben Vilmos egyre-másra meséli a megható történeteket.”

Hasonló múzeum több is üzemel a világban, olyan azonban nem, ahol az összes magnó működik.

„Amikor az érdekességek és ritkaságok megszólalnak, a zenei aláfestés végleg magával ragadja a gyanútlan látogatót, aki számára megszűnik az idő, a külvilág és minden, ami még esetleg nem maradt ott az autóban…” A magnók korabeli zenéket játszanak. Egy ide látogató nyugdíjas hölgy azt mondta, hogy 67 évesen ment be, de 2 óra múlva 17 évesen jött ki a múzeumból.

Nagy Vilmos halála után az örökösök úgy döntöttek, hogy méltó helyet keresnek a múzeum számára, ahol a hagyaték tovább él. Valóban élő múzeumról van szó, hiszen a kiállitott 460 készülék nagy többsége működik, korabeli zenei anyaggal szólal meg. 22 ország képviselteti magát, több mint 160 gyártó céggel, köztük található a Magyarországon gyártott magnók minden egyes típusa. A gyűjtemény jelenlegi teljes pénzbeli értékét az örökösök még Nagy Vilmos elmondása alapján határozták meg. A múzeumot szeptember 25-én, vasárnap lehet megtekinteni. Előzetes bejelentkezés szükséges! Bővebb infó: http://magnomuzeum.hu/