A Dürer Kert a budapesti underground egyik utolsó bástyája. 2008-as indulása óta megszámlálhatatlanul sok koncertnek és partynak adott otthont. De nem csak emiatt számít kultikus helynek az ingatlan, itt található ugyanis a Keleti Blokk is, ahol korábban száz magyar zenekar próbált és több alkotóművész is bérelt műtermet. Azért a múltidő, mert a Keleti Blokkot már leválasztották a közműről és az itt alkotó művészeknek november 1-től el kell hagynia az épületet. A kérdés már csak az, hogy a jövőben hol fognak próbálni ezek a zenekarok? Ugyanis egy másik nagy bázist – az R33-at és számos próbatermet magába foglaló Közvágóhídat már korábban felszámolták, az értékes kilencedik kerületi ingatlan helyén azóta lakóparkot építettek.

Hasonló sors fog várni a Dürer Kertre is. A 37 ezer négyzetméteres komplexum két évvel ezelőtt került Garancsi István érdekeltségébe, akik luxus szállodát terveznek ide, ami szorosan kötődik a már gőzerővel épülő Liget-projekthez. Az utóbbi hetekben megkezdődtek a bontási munkálatok, már csak az a kérdés. hogy a Dürer Kert meddig húzza.

A hely üzemeltetői már a két évvel ezelőtti tulajdonosváltás óta tudhatták, hogy meg vannak számlálva az óráik. Felkészültek arra, hogy december 31-ig, illetve legkésőbb jövő év elejéig el kell hagyniuk az Ajtósi Dürer sor környékét. A fővárosi underground legfontosabb bázisa sajnos biztosan nem fog már sokáig működni az eredeti helyszínén, viszont temetni sem kell őket, hiszen már folynak a tárgyalások arról, hogy hova költözzenek. A Dürer Kert tehát biztosan nem fog megszűnni, aki viszont teheti mindenképpen látogasson el még egyszer utoljára a Városligethez, mert már nem sokáig élvezhetjük az egyik leghangulatosabb rendezvényhelyszínt.

Forrás: [Telex] és [szeretlekmagyarország]