Hamarosan nyitja a szezont a Cinema Hall – KANISO, így hát körbe néztünk, mire számíthatunk a 2016/2017-es idényben. Elsőként mindjárt szeptember 17-én egy este erejéig visszatér a méltán kedvenc The Quasar, és a kíséret se kevésbé fényes, hiszen Danny Howells mindig unikum személyiségével és szettjeivel, ahogyan Seb Fontaine-hoz is csak jó emlékeket tudnak párosítani a hazai klubberek.
A The Quasar esetében mindenre szükség van, csak különösebb okfejtésre nem. Horváth Krisztián és Kőteleki Ricsi letette az első hazai, igazán élő elektronikus zenei produkció (nevezzük live act-nek) alapjait, amely formáció ráadásul nem csak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is óriási sikereket ért el.

A legkellemesebb emlékeinket megidéző Legendary Moments visszacsábította egy este erejéig a színpadra a srácokat, akik ráadásul igazán megadják a soha vissza nem térő alkalom módját: Krisztián és Ricsi meginvitálta ugyanis Keleti Andrást (jelenleg a Colorstar énekes-gitárosa) és Földváry Dórát is, amely azt mondatja velünk, hogy biztosan felcsendül majd egy-egy Draft darab is.
A The Quasar után stílszerűen Seb Fontaine következik. A megannyi remek mixalbum (a Global Underground Prototype említése bőven elegendő), Home Club-os és egyéb hazai fellépés emlékei mélyen élnek bennünk, így nagyon kíváncsiak várjuk a Cream és Ministry of Sound rezidens művész fellépését.
A teljes, több órás zárást Danny Howells-re bízták a szervezők, aki a mai napig az egyik legkeresettebb lemezlovas a világon. A Budapestet mostanában elkerülő művész  munkásságának esetében nem csak a kihagyhatatlan Miami megemlítése kötelező, de a 24:7-nek és a NuBreed válogatásnak is be kell ugrania.
A sor azonban végtelen, és ennél is sokkal fontosabb, hogy Danny mára sem vesztett varázsából. Sőt! A saját Dig Deeper kiadója égisze alatt tovább folytatja azt a fajta identitású munkásságot, maximalizmust, amit évtizedekkel ezelőtt megkezdett, és amely karrierje végéig nagy valószínűséggel jellemezni fogja. A The Quasar felvezetéséről Kühl és Rich, illetve East Cafe gondoskodik.
Jegyek kaphatóak a Vinyl & Wood-ban, illetve online és utánvétellel az alábbi linken: http://goo.gl/kQ8A0K
Esemény: https://goo.gl/LMnMq5
www.legendarymoments.hu]]>