A Cosmopop csapata ezúttal több egyedi és egyszeri koncepcióval emelte újabb szintre a különleges 25. kiadást. Richie Hawtin két szettel állt színpadra, ő nyitotta és zárta is a végül 19 órás rendezvényt a 2-es csarnokban. Egy újabb, hetedik teremmel bővítették a helyszínt a Rockstar Games támogatásával, melynek legnagyobb attrakciója a GTA speckó kiadásában is közreműködő Tale Of Us, Dixon és Solomun b2b2b szettje volt. Nina Kraviz és Helena Hauff illetve Ricardo Villalobos és Craig Richards is közösen lépett pultba.

A jubileumi kiadásra 20 000 látogató érkezett 72 országból. Az érdeklődés még sose volt ennyire komoly, minden tekintetben teltházas volt az esemény, még a reggel 5 órától érvényes Early Morning jegyeket is mind eladták. A szervezők is felhívták a figyelmet, hogy vigyázzanak a csalókkal és akinek, nincs jegye, el se induljon, esélytelen a bejutás. Több helyen olvashattuk, hogy negatívumként élték meg a tömegnyomort a látogatók, de nem is értem mire számítottak. A szervezők megtettek minden tőlük telhetőt, új termet nyitottak, az udvaron lévő mosdókat áthelyezték máshová, hogy ne foglalja a helyet és a legtöbb csarnokot egybenyitották, hogy ne csak egy ajtón lehessen megközelíteni, elkerülve a tolongást. A neten terjengenek tévhitek, miszerint lezártak termeket, mert annyira tele volt. A gyakorlatban viszont annyi volt, hogy szakaszosan történt meg a beengedés, megvárták míg eloszlik a tömeg és akkor indították a következő turnust. A techno hatalmas népszerűsége miatt a Floor1 valóban folyamatosan tele volt, de azon kívül volt 6 másik, ahol vígan elfértünk. Innentől kezdve nem érzem jogosnak, hogy a szervezőket támadják, ők abszolút mindent profi módon kezeltek.

Idén jobban ráerősítettek a látványra, ami egyébként is prior helyen szerepel a Time Warp életében. Minden teremben más-más design volt, a Floor1 rendelkezett a legerősebb fény és vizuáltechnikával, de Floor2-ben is kiemelkedően színvonalas volt az összkép, főleg mikor a LED fal is teljeskörűen ki volt használva. Egyúttal a hangtechnikára is nagy figyelmet fordítottak, minden pontosan úgy szólt, ahogyan kell. Azért mindenhol megvolt az a távolság, ahol már túl hangos volt és füldugó nélkül nem vállaltam volna be. Nyilván muszáj úgy hangosítani, hogy teltház esetén az egész teremben élvezhető legyen a zene. Akit ez zavar, az tanuljon meg jól helyezkedni.

Komoly próbatétel elejétől zárásig végigcsinálni a több, mint 18 órás Time Warp-ot, de miután Hawtin nyitotta a fesztivált, nem volt választásunk, odamentünk 19:30-ra. Már a kapunyitás sem volt mindennapi, ugyanis Chris Liebing számolt vissza a megafonba a tömött sorokban várakozó tömeg előtt. Bevallom nem gondoltam volna, hogy az emberek többsége le fog menni ilyen korán, én úgy tippeltem kb. félig fog megtelni a terem. Ehhez képest már 20 órakor Richie Hawtin megtöltötte a 2-es csarnokot. A nyitószettje erős warm up volt, én inkább a korábbi DotUp sorozatához tudnám hasonlítani, kellemes tempóval és rohadt erős bassline-al. A színpadon állva ilyenkor annyira mozgott alattunk az egész emelvény, hogy a Flabélos edzés kutyafasza ehhez képest, minden porcikámat zsibbadásig rázta a bass.
Utána izgatottan lestük meg az 1-es terem látványdesign-át és egy darabig elpattogtunk Ben Klock-ra. Szigorúan csak lightosan, mert saját kárunkon tanulva már tudjuk, hogy nem szabad meghúzni a buli elejét. Jobb is, hogy Ben Klock ezúttal az elején játszott, sokkal jobban tetszett ez a finomabb, matekozós techno, amire szerényen lehetett lépegetni a tavaly reggeli veretéssel szemben. Utána körbejártuk a fesztivál teljes területét, megnéztük a promóciós standokat, ahol tavaly pl. páros jegyet nyertünk a NatureOne-ra, idén pedig egy Mayday-es pulóvert pörgettünk ki szerencsekeréken.

Véleményem szerint Adam Beyer a 25. Time Warp egyik legjobb teljesítményét nyújtotta. A különleges kiadásra többen készültek egyedi szettel és pont ő volt az egyik, akitől el is vártam. Volt egy nagyon erős húzása, mikor lecsapott egy új Umek EP-vel a 19119 , mely Április 19-én jelenik csak meg. Rohadt jó ez a zene és baszott nagyot szólt mikor felrakta Beyer. Esetleg levonhatjuk a következtetést, hogy Umek visszatért? Tökéletes promó volt ez a friss EP-nek, mi pedig pont ezért szeretjük a Time Warp-ot, mert a hamarosan megjelenő, színvonalas trackek debütálásának színtere. Jön egy aljas pillanat, aljas zene amit nem ismersz, de beleég az elmédbe és pár nap vagy hónap múlva visszaköszön, hogy „Hello, megérkeztem”! Közben az örömzenélgetés sem maradt el, például olyan nosztalgikus track-el, mint a „The House of House”. Élveztem, hogy többen is régi acid zenékhez, örök techno klasszikusokhoz nyúltak, mellyel emlékeztettek minket a 25 évnyi Time Warp és rave kultúra nagy momentumaira. Mondjuk azért még Beyer-ből sem néztem volna ki, hogy odaver egy Rush – Get On Up-al, (utána olvastam, ez is egy friss remix volt). Adam Beyer, Layton Giordani & Green Velvet – Space Date alatt bármibe le merem fogadni, hogy miközben legalább 30x elhangzott az Extasy szó, a teremben jelen lévőknek legalább a fele belenyúlt a zsebébe és bevert egy karikát (Később Maceo Plex is elkövette ugyanezt a merényletet a másik színpdon). Zárásképpen pedig mi más szólhatott volna, mint a Your mind. Bár már lerágott csont, de így még sosem hallottátok az tuti! Ugyanis alárakott egy másik rendkívüli zenét, ami biztosan egy Pryda zene, de hiába kerestük, elvileg még nem került kiadásra. Annyira különlegesen szólt a két track együtt, óriási csattanó volt amikor és ahogyan befejezte vele közel sem hétköznapi szettjét. Őrült hangulat uralkodott a tánctéren, izzott a levegő, vörös fényárban úszott a terem, 2 órányi pokoli jelenetnek lehettünk részese.

Yes, Oh Yes, Carl Cox pedig csak a szokásos … nem kell senkinek kifejteni, Carl Cox bárhol, bármikor megteremti a legjobb partihangulatot. Mindegy mit játszik, akár a Despacito-t is felrakhatná, mert ő az aki képes lenne úgy lejátszani, hogy azt észre se veszed, még bele is illik a szettbe. Közben beiktattunk egy hosszabb pihenőt a chill zone-ban, ahol a szomszédos teremből áthallatszott Peggy Gou, pontosabban inkább csak az, ahogyan dübörögnek a szubládák. Benéztünk Villalobos b2b Craig Richards-ra is ahol azt tapasztaltuk, Ricardo is még tudott összeszedetten játszani. Viszont már alig vártuk a hajnali 5 órát, hogy mehessünk Laurent Garnier-re, az egyetlen olyan művészre, aki a legelső Time Warp-on is jelen volt. Minden évben kötelezően meghallgatjuk legalább az első pár órát az ötből, ugyanis ilyenkor Garnier érzelemdús, legutolsó agysejtedig hatoló zenéivel olyan extázisba teleportál, hogy megszűnik körülötted a külvilág és minden porcikádban átérzed a zenét. És mielőtt bárki azt szűrné le a szavaimból, NEM, nem fogyasztottam semmi tudatmódosítót ez idő alatt. Nincs rá szükség, ez a zene a legjobb doppingszer így korán reggel. Hatalmas feeling miközben kel fel a nap, egyre világosabb van az üvegkupolás terembe, a levegő szépen lassan felmelegszik. A közönség korosztálya főleg 30-40+ os és igazi raverek. Közben megjelennek Garnier mellett a pultban a kollégák, Karotte, Monika Kruse, Dubfire, utóbbi már megint az elsők között volt, aki nyomós indokkal vette fel napszemüvegét (nyilván, mert besütött a nap). Az önfeledt utazásba annyira belemerültünk, hogy elfelejtettük, Sven Vath idén hamarabb végez, az ő zárását pedig még sosem hagytuk ki.
Szimpla megérzésből felmerült a kérdés:- Meddig játszik Sven?, – Hatig. – És mennyi az idő? – 5 óra 53 perc.
Baaaazdmeg, azonnal elkezdtünk rohanni természetesen a leghátsó teremből a legelsőbe. Ha valaki látott minket, kb. azt hihette üldöznek. Úgy sprinteltünk, hogy sikerült pont elkapnunk a záró tracket, legnagyobb kedvencemet, a Dirty-Dirty-t  a The Sound of the Third Season albumról, amit Hawtinnal közösen készítettek. Önfeledt ugrálásba kezdtem, miközben futkosott a hideg a hátamon.

Utána Solomun viszont nekem nem volt szimpatikus, hogy nem is önmagát adta, inkább alkalmazkodott a közönséghez, monoton tech-house-t és technot játszott. Értem én, hogy a techno divat, de ő nem azért került erre a szintre, mert alapvetően technot játszik. Mi inkább visszamentünk Garnier-re, aki éppen szettjének azon részéhez érkezett, amikor művészi kreativitását élte ki szakmai, technikai tudását fitogtatva. Például Plastikmant kezdett játszani, ami végül egy olyan technikai bravúrba torkollott, melyre a mai napig nem jöttünk rá, hogy még az előző zenét csavarta vagy másik track vagy valami TR909 szólóprodukció volt. Aztán egymás után hallhattuk néhány saját zenéjét, 1-4 Doctor C’est Chouette, Jacques In The Box, The Man With The Red face, Crispy Bacon, a közönség pedig minden ilyen alkalommal éljenezte. Az is flash volt, nagyon nevettem mikor Donna Summer – I feel love-ja közben a közönség nagy része még énekelt is. Hatalmas diszkóózás ment ott!
Eközben a szomszéd terembe elkezdődött a kuriózumnak számító Solomun, Dixon, Tale Of Us b2b2b szettje. A nagy érdeklődés miatt a terem mindkét bejáratát kordonnal lezárták a biztonságiak és csak szakaszosan engedték be az embereket. Ezért kisebb tumultus alakult ki és hamar fel is adtuk, hogy bemenjünk.

Főleg mivel 10 órakor kezdődött Richie Hawtin második etapja. Bosszúságunkra Nina nagysasszony megint kihúzta saját játékidejét, addigra a közönség is kezdett már türelmetlenkedni. Persze Richie egy pillanat alatt helyre rakott mindenkit. Minden idők egyik legjobb Hawtin TW morning szettjét kaptuk. Érdemes megemlíteni, hogy az eseményt megelőzően pályázatot hirdetett a feltörekvő producerek számára, hogy küldjenek neki demokat és a számára legszimpatikusabbak lejátszásra is kerültek a Time Warp-on.
Alaposan átgondolt felépítése volt a 4 órának, előre szelektálta a legnagyobb bpm-el rendelkező zenéit, alig bírtam felvenni a lépést, ehhez már fáradt voltam. Majd fokozatosan vált egyre kifinomultabbá, a védjegyévé vált hangkészletekkel pedig fokozta játékának intenzitását. Ahogyan ígérte, nem mindennapi utazásra kalauzolt minket a techno világába. Egyik pillanatban olyan dark volt, hogy a tarkóm bizsergett tőle, majd utána akkora bassline-al dolgozott, hogy remegett a lábam alatt a talaj. Esetében nem olyan egyszerű utólag összeszedni miket játszott, de ezek biztosan szóltak: Acidfonk – Step Three, Hidden Empire – Cashmere.
Egy valódi Hawtin show engedhetetlen a saját fénytechnikusa és vizuálosa nélkül, akik most mind jelen voltak a teljeskörű audiovizuális élmény megalkotásában. A jól összeszokott brigád már két hangból tudja, mire készül Richie és egyből reagálnak rá. Éppen meséltem egy társunknak, hogy már megfigyeltem, amikor csakis vörös fényárban úszik a terem, az azt jelzi, hogy valami nagyon gonosz tracket fogunk hallani. Nem sokkal később be is tudtam bizonyítani, megjelentek a vörös fények, megérkezett az agybizsergető dallam és máris pokoli hangulat uralkodott a tánctéren. Én meg büszkén mutogattam, hogy „én megmondtam”! Eközben Ali is sokkolta a közönséget beteg vizuáljával, színes mandarák útvesztőibe ragadtunk egy kis időre, majd a sejtosztódás, szaporodás témáját is sikerült kimeríteni a LED falon.

A szett második felében valóságos időutazásban lehetett részünk. Az elmúlt két évtized legnagyobb Time Warp momentumait, Richie által játszott trackjeit hallhattuk viszont, ami több ezer embernek egyszerre okozott nosztalgikus pillanatokat, mint pl. a Lemon8 – Model8.  A visszaemlékezések kimaxolásában fontos szerepe volt Ali M. Demirel-nek is, hiszen ő is újra levetítette az epic TW-s vizuálokat. Megjelentek a hangyák 2005-ből, figyelő szempár, részletek a Disconnect videóból, a „Sikoly” kép, de még a Plastikman 1.0 is visszaköszönt. Ezek elsőre is beleégtek az emlékezetembe, de ennyi év után felemelő érzés volt újra átélni. Különösen jó volt látni társaink reakcióit, akik először voltak ilyen egyedi Hawtin show-n és teljesen ki voltak azon, hogy mi minden történik körülöttük. A zene, a vizuál, a fények totális összehangban vannak, olyan impulzusok érik az embert, amit hirtelen fel sem lehet dolgozni… abszolút sokkhatás alá kerül az ember!
A generáció változik, de Hawtin ugyan úgy kedve szerint képes manipulálni az egész közönséget, mintha csak egy bábszínházba csöppennénk, ahol mi vagyunk a kiszolgáltatott bábok, Richie pedig a narrátor. Ez az elvont gondolat nyilván csak onnan jutott eszembe, hogy az első záró track Mathew Jonson – Marionette hűen tükrözte az elmúlt 4 órát. Azért mondom, hogy első, mert volt belőle több is. A szám végén jött a megható finálé konfettiágyúval, Richie fellépett a színpadra, felhívta maga mellé Steffen-t is, a Time Warp alapítóját, hogy együtt köszönjenek el a teltházas csarnoktól. Közben már szólt a Jon Hopkins – Singularity (Anna rmx)  Utána már tényleg majdnem bezárt a bazár, mire Steffen még egy track-re felhergelte a népet. Nem is lehetett ez más, mint a klasszikus Claude von Stroke – Who’s Afraid of Detroit, mellyel már nem az első alkalommal szívta le utolsó energiatartalékunkat is.

Thank you Time Warp 25 Magical 19hour #richiehawtin #timewarp #timewarp2019 #techomarathon #rave #closing #happybirthdaytimewarp #streamon #technofanatic #electronicmusic #richiehawtinfans

39 Likes, 1 Comments – Leopold (@streamon.hu) on Instagram: „Thank you Time Warp 25 Magical 19hour #richiehawtin #timewarp #timewarp2019 #techomarathon #rave…”

Végül fél órával húzta meg a játékidejét, de ezzel nem ő volt az egyetlen. Az 5-ös teremben Laurent Garnier is 10 helyett majdnem délig játszott, a végén már Karotte-val ketten. Illetve a jubileumi alkalomból ismét random b4b formáció alakult ki a Floor3-ban Marco Carola, Joseph Capriati, Jamie Jones és Loco Dice személyében. Ebből is látszik, hogy a Time Warp mennyire különleges a világhírű előadók körében, mennyire szeretnek itt játszani és szórakozni is egyben. Seth Troxler például megint megpróbált beleolvadni a közönségbe Laurent Garnier szettje alatt a tánctéren. Sven Vath, Monika Kruse, Dubfire mind kitartottak a végsőkig Hawtin mellett a színpadon. Mondanom sem kell, hogy utána mind tovább álltak afterozni és ünnepelni.

Hazaúton visszahallgattuk azokat a szetteket, amikről lemaradtunk vagy csak kicsit lestünk be, mint Liebing, Maceo Plex, akiket most bánok is, hogy nem hallgattunk belőle többet, de hát egyszerre mindent nem lehet. Helena Hauff és Nina Kraviz még engem is meglepett, kiderült, hogy Nina ha nem egyedül játszik, legalább akkor képes értelmes dolgokat is cselekedni a pultban.

Összességében tehát a huszonötödik Time Warp tényleg sokkal különlegesebben zajlott le, mint bármelyik korábbi széria. Különleges szettek, extra formációk alakultak. Az egész szcéna még napokig erről az estéről posztolt és hálálkodott. Nem mehetünk el amellett sem, hogy ez alkalommal a közönség is többnyire az igazi, régi Time Warp fanatikusokból állt. Az átlagkorosztály a 30-hoz közelített, inkább az X és Y generáció jelenléte volt számottevő és ezáltal sikerült megidézni az eredeti RAVE hangulatot a rendezvényen.

Ez a 19 órás techno maraton beleírta magát a történelembe, megismételhetetlen EPIC TIME WARP volt!