December 31-én ismét megnyitja kapuit a Hungexpo, hogy a hagyományok szerint 2018-ban is helyet adjon Magyarország legnagyobb techno szilveszterének.
Az elmúlt években megfigyelhető volt a jelenség, hogy itthon a szervezők inkább az elő-szilveszteri eseményekre koncentráltak, mintsem az év utolsó éjszakájára. Sokszor nem tudtunk dönteni, melyik bulit válasszuk, mindenhol erős line-upok csalogatták a közönséget. Ehhez képest szilveszterkor nem nagyon lehetett válogatni, hiszen a techno fanatikusainak jóformán egy rendezvény jutott, a Deadcode & Friends, ha ki akartak mozdulni otthonról. Rájuk viszont stabilan minden évben lehetett számítani!
Nem kellett nekik nagy külföldi neveket hívni, hiszen így is tömegeket tudtak megmozdítani, akik bíztak a szervezőkben és a hazai előadókban, hogy remek estével szolgálnak majd. Talán pont ezért érezhető, hogy a Deadcode év végi eseménye sokkal közvetlenebb hangvételű, mint egy Hyperspace vagy egy Bónusz. Nincsen tele külföldiekkel, mindenki a techno-t szereti és tudatosan ezért érkezik. A Dj-k még sokoldalúbb szetteket játszanak ilyenkor, hiszen nem 8-10 ezer embernek kell zenélniük, kicsit kimozdulhatnak a komfortzónájukból és könnyebb megtalálni a közös hangot a közönséggel.
Ezúttal pedig kaptunk bónuszba egy külföldi vendéget is, hazánk legnagyobb kedvencét, The Advent-et, aki évek óta szoros kapcsolatot ápol a Deadcode csapatával. Az este további szereplői HOT X, SanFranciscoBeat, Sikztah, GABOR KRAFT, Mateo & Spirit és Man + Machine lesznek.
Esemény: https://www.facebook.com/events/276912856493328/
]]>