Augusztus 20-24. között hetedszer nyitja meg kapuit Zamárdiban a B.my.Lake fesztivál. Hét évvel ezelőtt a MOL Nagyon Balaton keretében azzal a szándékkal indult útjára az esemény, hogy augusztus végén – akkor, amikor a tóparti helyek jó része bezár – turistákat vonzzon a Balatonra. Az idei évben várhatóan minden eddiginél többen érkeznek Zamárdiba ezen az öt napon. A STRAND legnagyobb vonzerejű világsztárja Dimitri Vegas & Like Mike, Anne-Marie, a Bastille, Jason Derulo, Jonas Blue és John Newman. A STRAND jóval tartalmasabb kínálattal bír, mint ami a plakátokról kiderül. Összeállításunkban ennek bemutatására teszünk kísérletet.

 

A nemzeti ünnepen várható kánikulához igazodva már délben megnyílnak a STRAND Fesztivál kapui, a kemping pedig még korábban, reggel 10-től várja a fesztiválozókat.

A IV. Petőfi Zenei Díj kétórás show-ja este 8-kor indítja az idei STRAND Fesztivált. A műsorban – amelyet az M2 Petőfi TV élőben közvetít – 12 kategóriában adnak át díjakat a hazai könnyűzene legjobbjainak.

A Petőfi Zenei Díj zárásaként este 10-kor a Balaton legnagyobb tűzijátékára kerül sor, amely különlegessége, hogy a látványos petárdák 300 méter szélességben borítják majd be az égboltot.

A tűzijáték után a Nagyszínpadon John Newman ad koncertet, majd a Follow the Flow koncertje és a Balaton legnagyobb Necc Party-ja zárja a napot – másnap reggel.

Világsztárok a STRANDon

Soha nem látott számban érkeznek világsztárok az idei STRAND Fesztiválra! A Nagyszínpadon egymásnak adja a mikrofont a Bastille, Jason Derulo, Jonas Blue, Steve Aoki, a legnagyobb érdeklődés pedig az Anne-Marie és a Dimitri Vegas & Like Mike nevével fémjelzett pénteki napot övezi. A többi színpad külföldi sztárja között találjuk a Sigma, az Ofenbach és a Modestep legénységét, valamint Fix Stevensont és a Culture Shockot.

Erős hazai kínálat – új színpadok a STRANDon!

Nem túlzás azt állítani, hogy a STRAND magyar zenei kínálata minden igényt kielégít. A Nagyszínpadon koncertező Halott Pénz, Wellhello, Majka, Punnany Massif és Rúzsa Magdi mellett 10 helyszínen összesen 180 előadó szerepel a programban. A fokozott érdeklődéshez igazodva nő a színpadok száma is az idei STRANDon.

Először jelenik meg a fesztivál kínálatában a városközpontként működő, impozáns Magenta Univerzum, amelynek színpadán négy napon át hazai- és külföldi sztárok koncerteznek.

A Borsodi Színpad programját magyar zenészek-művészek állították össze. Egy egész nap jut itt az Irie Maffia, Pixa, az Animal Cannibals és a Random Trip baráti körének.

A népszerű Tábortűz helyszín szervezője idén Járai Márk, a Halott Pénz énekese, aki négy napon át a hozzá közel álló előadókat látja itt vendégül.

A Petőfi Rádió új helyszíne a Petőfi Part, ahol napközben a fő sávban lányok állnak a DJ-pultba.

Nemcsak zene…

A STRAND Fesztivál – nevéhez hűen – már napközben is rengeteg játékkal várja a strandolni vágyókat.

Természetesen idén sem maradhatnak el a STRAND napi csatái: lesz kötélhúzó verseny, kidobós, vízicsata és STRAND Hero csata. Szintén kötelezőnek mondható STRAND program a Nagy STRAND Kaland, ahol idén is 3-6 fős csapatok versenyezhetnek egymással kincskeresés, tutajépítő verseny, illetve a Ki Mit Tud? alkalmával. Újdonság, hogy idén minden nap lesz homokvár építő verseny, STRAND Warrior ügyességi pálya és naponta más-más kihívással vár majd a Mindcrime kitelepülése, a Szabadulószoba, amelynek fővédnöke a Margaret Island zenekar.

A STRAND Art helyszín alkotó programjainak összeállításában Sena segítette a fesztivál szervezőit. Lesz tradicionális afrikai ruha dekor tanulás, ghánai adinkra szimbólumokkal textilfestés, ékszer alkotás újrahasznosított anyagokból vagy éppen saját STRAND póló készítés – minden nap déltől egészen kora estig.

A STRAND Festő Iskolájában minden nap déltől más-más technikával, a Manzart rajziskola és művészeti műhely gyakorlott és rendkívül népszerű tanárai segítségével lehet majd kreatívkodni. A helyszín fővédnökei a Blahalouisiana tagjai, akik maguk is részt vesznek majd néhány foglalkozáson.

„30 éve szabadon“ címmel a rendszerváltás évei, illetve a Páneurópai Piknik elevenedik meg a STRAND múltidéző helyszínén, ahol Ef Zámbó István által átalakított Trabant is megtekinthető majd.

Ef Zámbó István alkalmi tárlata a Magenta Univerzumban látogatható.

Idei újdonság a STRAND Songland helyszín, ahol minden nap 15 órától az egyik legtöbbet foglalkoztatott dalszövegíró (és nem utolsósorban a JETLAG frontembere), Molnár Tamás várja majd az érdeklődőket vendégeivel, többek között Bérczesi Robival (Hiperkarma), Ecküvel (Hősök), Csorba Lócival (Lóci játszik) és minden nap izgalmas kihívásokkal. A legjobb dalszöveg részletek a STRAND aftermovie dalába is bekerülhetnek! 

Most is kinyit majd a Diákhitel Kávézó, ahol naponta izgalmas, érdekes előadásokon, beszélgetéseken vehetnek részt a STRAND vendégei. Megismerhetjük a Kárpáti család sikerének titkát, Sebestyén Balázs a média útvesztőjéről mesél, előadást tart Hevesi Kriszta és Zacher Gábor, fellép Dombóvári István, a szerelem pszichológiájáról beszél Matyi Csongor, kerekasztal beszélgetést tart a MINDSET, és itt lesz Dr Csernus Imre is.

Újdonság, hogy idén a WOW Hungary Óriáskerékre is felülhetnek majd a Balaton partján fesztiválozók, hogy koncert előtt, közben vagy után élvezhessék a festői kilátást – amit egyébként a bungee jumping, vagy a katapult csúcsáról is megtehetnek a bátrabbak. Akik nem vágynak a magasba, azokat a STRAND dodgem autói várják sok-sok szeretettel.

Fluor Mozija néven jelentkezik a kertmozi, melynek programját a Wellhello frontembere állította össze, kizárólag magyar kultfilmekkel a kínálatban.

A STRAND Fesztiválon ezúttal is számos érdekes civil kezdeményezéssel találkozhatunk. A Civil Part keretében kint lesz a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület, a Magyar Cserkészszövetség, a Fesztivál Önkéntes Központ, a Hallás Társasága” Alapítvány, az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság a Kapcsolj! programmal, az Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány, a Soproni Egyetem, a Fiatalok a Nukleáris Energetikáért és a ZABHEGYEZŐ Gyerekanimátorok Egyesülete.

Segít a STRAND!

Hazai és világsztárok bevonásával zajlik a STRAND Fesztivál legfontosabb két ügye, amelyekre a nagy számú hazai közönség figyelmét szeretnék felhívni. A STRAND-ra érkező fellépőket – hazaiakat és külföldieket egyaránt – arra kérik, készítsenek el és dedikáljanak egy-egy papír aranyhalat, a fesztivál szervezői pedig minden elkészült mű után egy-egy nehézsorsú gyerek iskolakezdését támogatják 10.000 Forinttal az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül. A várhatóan jelentős bevétel mellett legalább ilyen fontos az a publicitás, amelyet az akció élvez majd a fesztiválon, a médiában és a sztárok felületein. Ugyanilyen aranyhalat a fesztivál hivatalos shopjaiban bárki vásárolhat, a befolyt összeg pedig teljes egészében a rászoruló gyerekeké.

A STRAND másik fontos témája ugyancsak az oktatáshoz kapcsolódik. A MédiaUnió 2019-es topicja a tanári pálya megbecsülését célozza. Ennek apropóján a STRAND fellépőit kérték arra, hogy a koncertjeik közben meséljenek azokról a tanáraikról, akiknek sokat köszönhetnek, akikre szívesen gondolnak vissza. A fesztiválon működő kivetítőkön a koncertek között többek között ezeket a reklámfilmeket is vetítik majd.