Még két hét is alig telt el Cosmic Xplorer első megjelenése óta, máris hallható egy új zenéje a Hollland Oefenmeesters csapatának készült mixében.

Igen csak bedurrantotta az év utolsó heteit Hevesi Dani új projektje. November 22-én látott napvilágot debütáló lemeze, rögtön egy francia kiadó. a Lune Records címkéje alatt. Hat olyan techno zenét rakott le a polcra annak a legintelligensebb fajtájából, amire mindig is szomjazunk. A zenék írásához Dani többek között analóg szintetizátorokat és analóg effekt emulációkat is használt. Nem rossz kezdés ahhoz képest, hogy mindössze kicsit több, mint egy éve kezdett el saját zenéket írni. Erre pedig már nem először figyeltek fel külföldön is, így a holland OefenMeesters podcast sorozatának legújabb darabját is elkészíthette.

Ez a fajta alaposság a szelekció minden másodpercében visszaköszön. A mix mélyről indul, 22 zenét sikerült besűríteni a mindössze 60 perces játékidőbe, ami aztán végig leköti a figyelmünket. Szüreális hangok és szekvenciák váltogatják egymást a rideg sci-fi szőnyegre ültetett zenében. Maga a produkció a Danitól már lassan megszokott 4 csatornás hybrid mix, ahol nem csak simán egymást váltogatják a trackek, hanem egyszerre 3 vagy akár 4 sáv is megszólal, így az eredeti hangzást sci-fi hatású poliritmikus szekvenciák és egyéb hi-hat, clap és ride hangok egészítik ki. A mix további újdonsággal is szolgál, hiszen a Cosmic Xplorer egyik még kiadatlan zenéjét is tartalmazza. A “Lost on Phobos” a a 14. perctől hallható.

A track listán a zenék nem sorrendbe vannak feltüntetve, a több sáv használata miatt.

Müzmin – Artalan
TWR72 – Whir
Oscar Mulero – Dancing Barefoot
Joaquin Ruiz – Isolate
Hektor Legion – Delusions of Grandeur
Translate – Observable Effect
Cosmic Xplorer – Lost on Phobos (unreleased)
Anthony Tring – Grey
Translate – Cluster Analysis
Steve Parker – Sigma
Translate – Reflex
ASKE & Dangelo(Arg) – Rotation Frames
A Thousand Details & Stndrd – Irokumata
Ian Axide – Catharsis
Translate – Observable Effect
Moon Phase – When The Moon Meet The Sun (unreleased)
Kastil – Double Cluster
Selección Natural – SQMD3
RMN – See you on the dancefloor
Dykkon – Basic Elements
WLDERZ – Stajuilo
Translate & Pulso – Elliptic Map

Facebook https://www.facebook.com/CosmicXplorer/
Instagram https://www.instagram.com/cosmic_xplorer/
Youtube https://www.youtube.com/channel/UCFFZi3ntdy7Nye33eG7w4_w
Soundcloud https://soundcloud.com/cosmic-xplorer
Legutóbbi kiadvány https://lunerecords.bandcamp.com/album/xploration-of-the-unknown-lune01