Miskolcon is zajlik az élet, újabbnál újabb kezdeményezések látnak napvilágot, már ami az elektronikus zenei életet illeti. Ezúttal 7mirror-ral beszélgettünk, aki a Rezidencia egyik alapító tagja totpeti mellett, de az újra indult Magyar Dj Magazin szerkesztőségében is kiveszi a részét a magyar partikultúra és szcéna gondozásában.

Jó ideig Hollandiában éltél, és gyakorlatilag onnan indítottad be a dj/producer karrieredet. Milyen tapasztalatokkal lettél gazdagabb?

Hello mindenki. Igen, nagyjából 9 évet töltöttem Amszterdamban és amellett, hogy a zene mindig is érdekelt, valóban ott indult a tényleges producerkedés. Mindenképp hasznos időszak volt minden szempontból, főleg, ha azt nézem, hogy tulajdonképpen kint nőtt be a fejem lágya, hiszen 25 évesen költöztem ki és ott éltem meg a fiatalságomat. Csak ajánlani tudom mindenki számára, hogy vágjon neki a világnak, mert olyan dolgokat élhet meg egy teljesen másik rendszerbe belecsöppenve, totál más perspektívákkal, aminek hatalmas hasznát tudja majd venni az életben. Kint volt évekig egy rezidenciám, egy elég neves bár, ahol szombatonként pakolásztam a zenéket, de a legkellemesebb estéket talán a Kashmir Lounge nevű coffeshophoz tudnám kötni, mert olyan nyugtató, keleties hangulata volt az egésznek, hogy élmény volt beállni a pultba és felrakni a finom deep lemezeket. De kiemelhető a 2015-ös Dub Champion fesztivál is, ahol mai napig nem teljesen tudom miért, de egyszercsak kaptunk egy nulladik napot egy producer barátommal, így olyan neves dub előadók koncertsorozatának lehettünk felvezetői, mint pl Lee Scratch Perry. De a rengeteg olyan buli, ahol mint közönség voltam, iszonyat sokat adtak. A kinti parti kultúra nagyon jól működik. Nagyon jó élmények voltak, szívesen emlékszem vissza rájuk.

Két éve élsz újra itthon. Miért húzott haza a szíved?

Eleve az volt a tervem, hogy fél évre megyek csak külföldre, kicsit világot látni. Aztán picit elnyúlt. Éltem egyébként Angliában is, bár ott csak egy évet, Brightonban. Sosem terveztem a kinti letelepedést, Magyarország a hazám, szóval ideje volt megtérnem a kalandtúrából. Jóból is megárt a sok ?

Korábban a Haang.hu oldalon készült veled egy interjú, ahol azt nyilatkoztad a művészneved választása kapcsán, hogy egy 7 track-ből álló albumot terveztél, mely témája a 7 főbűn, és amolyan tükröt szeretnél tartani a társadalom elé a zenén keresztül. Akkor még nem érezted hogy megérett volna benned zeneileg ez a projekt. 5 év alatt mi változott?

Én nem gondoltam komolyan anno a producerkedést. Nyomkodtam az Ableton-t, ebbõl megszületett néhány zene, amit felraktam Soundcloudra. Aztán mielőtt kettőt pislogtam volna már jöttek is a kiadó felkérések. A legelsőre emlékszem, hiszen egy nagyon tehetséges hazai producer írt rám, aki sajnos már odafent írja a minimál slágereket, Kiss Krisztián. Rengeteget segített az elindulásban. Talán éppen a felgyorsult tempó miatt sikkadt el az eredeti tervem, amit azóta el is engedtem. Annak az albumnak szántam a 7mirrors nevet, majd amikor elsõ megjelenésemre került sor, akkor ebből merítve lett végülis a nevem 7mirror. Addig csak mezei Olavi néven alkottam vagy DJ-ztem, de ez olyan rég volt, hogy talán igaz se volt. Szóval az a 7 trekkes terv már a múlté 🙂

Hazatérésed egy igazán előremutató projekt elindulását eredményezte, Tóth Petivel megalapítottátok a Rezidenciát, ami nem pusztán egy online esemény, hanem komplett dj stúdió is egyben, arról nem is beszélve hogy a borsodi tehetségek gondozását is magatokra vállaltátok. Honnan, hova fejlődött a kezdeményezés?

Nekem már Amsterdamban is volt egy hasonló “nappali-stúdióm” a lakásban, ahonnan külföldi DJ barátokkal előszeretettel pörgettük a fekete korongokat, és ezt szerettem volna itthon is folytatni, természetesen egy teljesen másik köntösbe bújtatva. Van bennem egy megmagyarázhatatlan küldetéstudat, ami mintha egy zenei kultur-misszió lenne, amiben én úgy érzem, hogy a mai zenei világban teret kell csinálni és adni az olyan igényes és értéket képviselõ daraboknak, mūfajoknak, művészeknek amiket/akiket szépen elrejt a kommersz világ, a média és a “zenei hatalom” a nagyközönség elől. Rengeteg tehetséges DJ van, akik vagy sosem álltak még pultban klub körülmények között, vagy csak nagyon ritkán és nincs hely ahol megmutathatnák magukat. Amszterdamból Miskolcon landoltam és miután rádöbbentem, hogy mennyi tehetséges helyi arc van, nem volt kérdés, hogy belevágjak-e, mert azt éreztem, hogy ha csak kicsivel is, de meg kell próbálni segíteni a régiót, hiszen szinte mindent elvisz a fõváros e-zenei téren. Totpetivel (aki már régóta jóbarátom volt) közösen nagyon gyorsan munkába is láttunk, ami elég egyszerūen ment, hiszen ugyan az a cél lebegett a szemünk előtt, egy volt az eszme. Összeraktuk a stúdiót, először az ismerősöket hívtuk live streamre, majd bővült a létszám. Nem is kicsivel, hiszen több mint 50 lemezlovas fordult már meg nálunk. A nulláról indulva 2 év alatt sok helyszínen jártunk már, elkezdtek Borsod megyén kívülről is ránk találni, gyarapodtak a követők. Aztán a stúdióból kimozdultunk, saját rendezvények indultak több helyszínen és folyamatosan bővülünk szépen lassan minden téren. Sikerült már festőművészeket is bemutatnunk, műsoraink vannak rádiókban, a Facebook oldalunkon, saját cikkekkel is tudunk szolgálni, de volt rá példa, hogy gyermek kórházi kisbetegeknek is szerveztünk meséskönyv gyűjtést. Szóval eléggé sokrétű kezdeményezéssé nőtte ki magát a projekt. Még a legelején leszögeztük az alapelveinket, miszerint nálunk csak és kizárólag minőségi underground elektronikus zene szólhat és úgy érezzük ezt azóta tartjuk is. Az egész stúdió szellemisége a valós értékeken, azok továbbadásán és felkutatásán alapul. Szeretjük 🙂

Kinek mi a dolga a Rezidenciát illetően?

Nincs pozíciókra lebontva, de azért körvonalazhatóak halványan a szerepkörök. Jelenleg 4 fix tag van. Javarészt Peti meg én vállaljuk magunkra a legtöbb dolgot, de kapunk segítséget Ötvös Krisztiántól (Squell) és Mátó Viktortól (MATO) is. Krisztián felel pl a rádiós mixek organizálásáért, ő készíti a felvételek beosztását és szervezi a DJ-ket, plusz az oldalunkon lévő vicces posztok is általában neki köszönhetőek. Viktor nagyon jó ötletekkel szokta támogatni a háttérmunkálatokat, de őt egyéb elfoglaltságai mellett mi is csak mérsékelten tudjuk terhelni (sajnos :D). A technikai dolgok megoszlanak Peti és köztem. Mikor ki ér rá, az intézi az adások bármilyen folyamatát a felvételtől kezdve a vágáson át a közvetítésig. Az esetek nagy részében a marketing rész az enyém, megjelenés, design, flyerek, videók, social media. A cikkeket pedig mikor ki írja. Ha bármi új ötlet, lehetőség felmerül, akkor mindig addig faragjuk, amíg mindenkinek nem tetszik. Beleszólási joga mindenkinek ugyan annyi van mindenbe. Így áll össze a csapat jelenleg 🙂

Kalandozzunk el kicsit Fantázia Földre. Milyen lenne álmaid bulija?

Én hiszek az egyszerűség nagyszerűségében. Nem szeretem a hatalmas bulikat, mert személytelennek érzem, sokkal jobban érzem magam egy olyan kis klubban, hol tudom jól, hogy az emberek nagyrésze eleve úgy jön el, hogy ott a zenét akarja megélni. Meghittebb egy kis klub est számomra mint egy több ezres fesztivál. Mondom ezt mint közönség és mint DJ is. DJ-ként alapból nem a veretős kategóriát képviselem és a pattogtatás helyett utaztatni szeretek. Álmaim bulija egy kis párszáz fõs klub, aminek az atmoszférája sötét, de mégis megnyugtató, finom-óvatos fényekkel, de olyan hangtechnikával, hogy az a hangzás tényleg simogasson és mindegy ki áll a pultban, csak harmonizáljon az egész egy jó kis süppedős éjszakában. Szeretem a változatosságot, szóval ha van egy DJ aki mindig hoz egy stabil minőséget, de nem ragad meg egy stílusban és a szettjei is tudnak színesek lenni, azok a kedvenceim.

Produceri munkáid digitálisan jelentek meg, ám nagy szerelmese vagy az analóg kütyüknek is. Pro – Kontra, melyik miért, és mire?

Igen, bár sikerült azért lemezre is felkerülni. Az évek során renegeteg dolgot kipróbáltam DJ-ként és producerként is. Voltak már különbözõ CD lejátszóim, fordultak meg a pultomban kontrollerek, de bakelit lejátszó szettem is már a 4. ami most van. Hol ezt adtam el, hol azt, kerestem azt amiben a legjobban megtalálom magam. A végeredmény az utam keresésében az lett, hogy megmaradtam a lemezjátszóknál, de meghagytam a time code kiskaput. Nagyon megbántam már, hogy jópár évvel ezelőtt a teljes lemezkollekciómat eladtam, vagy elajándékoztam. Naiv voltam, hogy elhittem magamnak, hogy nem fogok már lemezezni. Egyszerűen semmi nem tudja az érzést pótolni ami egy korong felrakásával jár. Az egy rituálé, romantikája van. Ugyan ez történt a szintikkel mire megtaláltam azt amire szükségem van. Picike Korg-tól az Elektron Analog Keys 4-ig megfordult a kezem alatt jópár darab. Producerként viszont mégis csak digitális eszközökre hagyatkozom jelenleg. De ez bármikor változhat, mert annyi jó kütyü van…nem tudom mikor csábulok el. Ableton lett a kiválasztott, miután szinte minden létező zeneszerkesztőt kipróbáltam a régi DOS-os trackerektől kezdve.Sok év telt el amíg megálltam egynél és érdekes, de amikor úgy éreztem, hogy végre megvan az én programom, akkor lett készre gyártva az első zeném is. Nem túl olcsó a szoftver, de renegeteg hasznos funkciót kínál a gyári verzió és úgy érzem, hogy nagyon megéri rá befektetni, ha valaki szeret digitális úton alkotni.

Min dolgozol éppen? Lesznek megjelenéseid a nyáron?

Renegeteg minden van jelen az életemben amire fókuszálnom kell, vagy inkább kellene. A civil munkám, ami ugyancsak marketing ágazat, a rengeteg projekt, folyamatos történések, szervezések, rendezvények nagyon megosztják a figyelmemet és sūrūn feledkezek bele a monitorba, vagy csak a telefonom kijelzőjébe, sokszor a magánéletem rovására… tudod ez a “na még ezt gyorsan megírom”, “na még erre gyorsan válaszolok”. Próbálom az aranyközéputat fenntartani, de nagyon nehéz. Emiatt is sokkal ritkábbak a megjelenések. Tervben van az évre új darabok kiadása, de még képlékeny. Most, ha minden jól megy akkor lehetőség lesz ismét lemezre kerülni. Egészen egyszerűen csak időt kellene rá szakítanom valahonnan 😀

Fentebb említettem, hogy a Magyar Dj Magazin szerkesztőségében is aktívan tevékenykedsz. Milyen feladatokat látsz el?

Nagyon megtisztelő az, hogy egy ilyen kaliberű dolognak a része lehetek. Fõleg azt tekintve, hogy nekem teljesen kiestek a hazai e-zenei dolgok, ezáltal az ismeretségek is rettentő foghíjasak, sok minden kimaradt az itthoni frontvonalból. Most ismerkedek meg az itthon már jól ismert nevekkel, előadókkal és tulajdonképpen nulláról startolok a magyar porondon. Izgalmas folyamat ez nagyon, hiszen én magam sem tudom, hogy merre visz. Próbálok felzárkózni, megismerni a hazai szakmát. Bozóki Janival (James Cole) is mondhatni teljesen véletlenül hozott össze a sors. Egy jelenleg még titkos projekt miatt találkoztunk, ahol én technikailag besegítettem, majd miután az egyik cikkemet olvasta, amiben a zenei hozzáállásomat fejtegettem, azt mondta, hogy pont erre van szüksége, mert én is azt az üzenetet és küldetést képviselem, mint ő, így abszolut tudtak a célok azonosulni. Így lettem a szerkesztőség tagja, illetve lettünk totpetivel együtt, ami egy hatalmas élmény és elismerés nekünk. Leginkább a technikai feladatok ellátása a mi asztalunk, de a cikkek írása, ötletelés is ugyan úgy benne vannak. Az egész team egy olyan filozófiát tett most le a Magazin mögé amiben teljes mértékben hiszek, mert olyan értékeket képvisel amire hatalmas szükség van a mai világban. Bízom benne, hogy célba fognak érni a tervek és jó irányt fog venni minden, ezért dolgozunk.

Ezen a nyáron sem maradunk zene nélkül, hiszen a napokban lazultak kicsit a szabályok, és már lehet TÁNC! Nagyobb fesztiválok egy ideig még nem lesznek, így remek alternatíva idén a Plázs, ahol a Rezidencia is megjelenik majd művészeivel egy-egy délutánon. Mikor zenéltek siófok legszebb strandján, és mire számíthat a strandoló közönség?

Nem ez lesz a leghúzósabb nyár party szempontból az tuti, bár most hogy feloldották legalább 500 főig, így azért nem lesz csend. Mi is beizzítottuk a rakétákat és nekiálltunk a szervezéseknek. Nagyon örültünk amikor lehetőséget kaptunk a Plázson, hiszen egy tökéletes helyszínről beszélünk, ráadásul emögött a szervezés mögött egy olyan eszme áll a Global FM részéről, ami mellé nagyon szivesen odaállunk. Egyelőre egy időpontot tudtunk összeegyeztetni ami mindannyiunknak megfelelt, ez a Július 14. Reményeink szerint egy napsütéses keddi nap lesz, tele strandolóval, lángossal, matracfújással és naptejjel. Négyen fogunk a lejátszók mögé állni, a 4 tag és igazi finomságokkal készülünk. Mindannyian szeretjük a mélyebb deep house vonalat (én pl csak abban érzem magam otthon) így biztos vagyok benne, hogy még azoknak is sikerül majd kellemes perceket okoznunk, akik alapból nem rajonganak az elektronikus zenéért. Pozitív vibe! Ezt visszük, kellemes harmóniák és igazán sunyi kis morcos süppedõs bass line-ok fogják beúszni a partot a napfényben. Nagyon várós! Ott találkozunk!

fb esemény: https://www.facebook.com/events/712155046227978/