Szia Igor! Köszönjük, hogy elfogadtad felkérésünket. Javában tombol a fesztiválszezon. Neked hogy telik a nyarad?

Sziasztok! Minden okés, bár lehetne melegebb. Az igazi nyár egyenlöre hiánycikk… (az interjú néhány nappal ezelőtt, a legnagyobb eső idején készült – a szerk.) A kiemelt fesztiválokon jelen vagyok akár stage manager akár mint fellépő, köztes időszakban pedig akad még néhány fellépés. Ezek mellett pedig zenekari formációkkal foglalkozom. Ismét elkezdtem dobolni és most nagyon leköt a dolog.

Hosszú idő után újra házlebontós szettel készülsz. Mikor hallhattunk tőled ilyet utoljára?

Alapvetően friss zenékre fog épülni a szettem, de a régi nagy techno „slágerek” is helyet fognak kapni…Bpm számot tekintve azért nem fogom a régi időket felidézni, 135 Bpm felé biztos nem megyek. ha belegondolsz sosem a tempó határozta meg egy track keménységét, csak nálunk terjedt el az a tévhit, hogy minél gyorsabb annál durvább…de majd a helyszínen úgyis meghalljátok!

Állandó szereplője voltál a legnagyobb hazai rendezvényeknek, most azonban egyre ritkábban olvasni a nevedet, a tavalyi Bónuszon találkozhattunk veled utoljára Deadcode-bulin. Mi történt?

Most is szerepelek a premier rendezvényeken, kivétel egyedül a Hyperspace. Az összes fesztiválon jelen vagyok, bár az igaz, hogy csak „Reecoba minőségben” Nincs különösebb ok vagy okozat, változnak az idők, igények…jelenleg ez van! Manapság inkább csak hobby-ként tekintek a dj szakmára.

Hosszú ideje aktív részese vagy a hazai techno szcénának. Mi a legnagyobb különbség a régi és a mai bulik között? Szerinted merre halad tovább a szcéna itthon?

Régebben forradalom volt, ami minket is elért és hellyel-közzel tudtuk is követni a „vezető” nyugati szcénákat, manapság viszont…hogy is fogalmazzak?! Messze vagyunk mint Makó Jeruzsálemtől…hosszas fejtegetésbe kezdhetnék, de legyen elég most annyi, hogy mindenkit el kéne küldeni a Berghain-be, egy hosszú hétvégére… 🙂

Az idei Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyéhez, A Dalhoz kapcsolódó internetes szavazást a Muzikfabrik csapata nyerte. Talán nem mindenki tudja, hogy te voltál az együttes dobosa. Mesélnél erről a projectről kicsit bővebben?

Volt ilyen… de kiszálltam…az okokat nem szeretném boncolgatni, másmilyen elképzelések pörögtek a levegőben, amiket nem tudtunk összeegyeztetni…ez a lényeg!

Mi a helyzet a producerkedéssel? Várhatóak új zenék, megjelenések?

Abszolút az élő dolgokra koncentrálok, úgyhogy most nem nagyon foglalkoztam elektronikus zene írással. Azért vannak vázlatok, majd meglátjuk mire jutok velük.

Van(nak) olyan dj / producer, aki(ket) különösen nagyra értékelsz a jelenlegi arcok közül? Ha igen ki, és miért?

Hogyne lennének…Dettmann, Klock, Levon Vincent, Pfirter, Psyk, Lucy, Xhin…a miért pedig egyértelmű, újszerűek, jövőkép felvázolok stb.

Köztudottan óriási foci-, illetve Juventus fan vagy. Hogy tetszett az idei VB? Mit gondolsz? Képesek lesznek a zebrák idén megvédeni a scudettot?

Forza! 🙂 Na igen, csak a Juventusnak tudok szurkolni, a többi nem is érdekel. Manapság viszont már az NFL jobban leköt, mint az európai foci. Kérdésedre válaszolva, tetszett a VB. a végére talán kicsit leült, de ha már az olaszok kiestek, legalább a Brazilokat jól kitömték, haha Megérdemelték a németek, tuti generációjuk van, az Eb-re is kitarthat. A scudettónál kicsit már több kéne, de most elég nagy változáson megy át a csapat, úgyhogy fogalmam sincs, de a bajnokság megnyerése bármikor benne van a pakliban.

Mire számíthatunk tőled augusztus 1-én? Üzensz valamit az olvasóknak?

Majd a szituáció eldönti…de aki esetleg volt a szilveszteri Deadcode rendezvényen az nagyjából tudja mire számíthat 🙂
Amúgy meg gyertek, aztán tartunk egy jópofa „nosztalgia” bulit 🙂