És egyúttal egy horvát arcot is megismerhetünk a hazai felhozatal mellett!

Az elmúlt évben több helyszínen is lehetőségünk volt a legendássá játszott Homeless techno track szerzőjét, Ben Dustot élőben hallani. A Budapest éjszakai életébe hajón beúszó Ben most egy újabb helyszínt, a tavaly köztudatba kerülő Arzenált vesz birtokba.

Akár hányszor itt járt, mindig elégedetten távozott a közönség, mely köszönhető annak a német földön felszívott stílusnak, mely a világ számos pontjára elirányította az elmúlt rövid időben.

Hogy az újra átélt Ben Dust élmény mellett valami új behatás is érjen minket, ez alkalommal megismerhetjük a horvát szcéna zágrábi felelősét, aki saját techno sorozattal is büszkélkedhet. A Techno Scream szervezője és rezidense, Willy érkezik az Arzenál pultjába, ahol vélhetően komoly hangörvények keletkeznek majd általa, Ben Dust által és egy sor ismerős, hazai fellépő által.

Akik magyar részről megtámogatják a feszes menetet, az egyre népszerűbb techno DJane, Kitti Kay, a szakmát széltében átívelő Julian Marcell, a remek női-férfi techno párosként ismert Twins Project és Piber lesz.

Mindezt nagyban segíti a helyszín nyújtotta ipari, indusztri környezet, ahol február 21-én tölthetünk el egy hosszúra nyújtható éjszakát és reggelt, melyre már nagy számban fogynak a jegyek, úgyhogy érdemes mielőbb beszerezni még elővételben, itt!

Addig szólhat hangosan ez a januári Ben Dust szett!