James Holden, a megkerülhetetlen. Muzikális tehetségét gyakran a modern kori Mozartként aposztrofálják. Az egykori punk, később diplomás matematikus, majd zenész. 2014-ben számos médium választotta meg műfajokat és korokat átölelő aktuális albumát (Inheritors) az év legjobbjaként. A brit zseni hangzása érettebb és eklektikusabb mint valaha: Érzelmesen katartikus kortalan mesevilág, zenei költészet mesterfokon.
Az Iиterkosmos első szezonjának zárásaként egy közel három órás koncertre invitál, melyben a Magamura kettősének méltó felvezetése után Holden élő dob kísérettel kiegészülve prezentálja művészetének legjavát. Kozmikus, téren és időn átívelő eksztatikus utazásban lehet majd részük az idelátogatóknak.
Emlékeztetőül: Az Interkosmos az elektronikus zene, azon belül is a kortárs, komoly művészi értékkel bíró szegmensének nyit kapukat a fővárosi klubéletben. A rendezvénysorozat célja, hogy integráljon egy bizonyos értelemben vett új műfajt és ezzel némiképp reformálja a hazai klubkultúrát, azzal hogy eddig nem látott részletességgel és odafigyeléssel koncepcióba rendezze és tálalja az utóbbi évtized legkiemelkedőbb nemzetközi előadóit. E rendezvények 2015-ös szezonjában olyan nevek kaptak helyet, akik egyenként olyan formabontó hangzással rendelkeznek, hogy az hosszú évek óta komoly globális hatással van az e-zenei szcénára.
Tickets / Jegyek:
● Early Bird: 3990Ft [limitált] ELFOGYOTT // SOLD OUT!!!
● Elővételben és a helyszínen: 4990Ft
Esemény: https://www.facebook.com/events/1717018161858319/
]]>