Jay Lumen élő szettje és annak videója, melyet a Cruisin hajós buliján prezentált a méltán világhírű Mixmag érdeklődését is felkeltette. Nem is álltak meg az elismerő szavaknál, hanem egyszerűen közzé tették hivatalos Youtube csatornájukon. Ez egyúttal a hazai szervezésű Cruisin csapatának is méltó elismerés.
Tudomásunk szerint eddig hazai techno előadó teljes szettel még soha nem szerepelt a Mixmag oldalán. Ugyanez igaz a hazai rendezvényekre is, tehát ez kettős siker.


Jay Lumen-t nem véletlenül aposztrofálják sokan úttörőnek, hiszen számtalan addig áttörhetetlennek hitt falat döntött már le munkásságával. Legyen szó telített turné naptáráról, vagy produceri sikereiről, melyet megszámlálhatatlan No.1 és Top10-es kislemez övez, vagy akár arról, hogy nem volt még hazai techno előadó, aki ennyiszer utazta volna körbe a Földet turnéival. Hosszan sorolhatnánk. Most is valami hasonlóról beszélhetünk.

A történet ott kezdődik, hogy a Cruisin csapata úgy döntött, jó ötlet meghívni Jay Lumen-t és Hito-t az Európa hajó fedélzetére, kicsit feszesebb techno ütemeket prezentálni a nagyérdemű számára. Ez valóban jó ötlet volt, hiszen nem csak hogy minden jegy elkelt már elővételben, de fergeteges hangulatú buli kerekedett az eseményből.


Jay teljes szettje rögzítésre is került a HD pictures értő kezei által és egy remekbe szabott videó lett a végeredmény. Ez az anyag felkerült Jay Lumen Youtube csatornájára és erre figyelt fel a Mixmag.

A Mixmag tehetséges előadókkal foglalkozó művészeti vezetője egész pontosan az alábbi szavakkal írta meg üzenetét Jay menedzsmentjének.

„It’s a very strong recording”

Ehhez sok hozzáfűzni való nem is kell, hiszen a többi már mondhatni történelem. A Mixmag ugyanis a saját Youtube csatornáján is közzé tette a videót, így immár ott is teljes egészében élvezhető Jay Lumen Cruisin szettje.

Itt tudjátok megnézni és meghallgatni a teljes mixet:

Így Jay Lumen az első hazai előadó, aki teljes videós szettel szerepel a Mixmag-nél, a Cruisin pedig az első rendezvény.

A Mixmagról el kell mondani, hogy esetében napjaink talán leghitelesebb elektronikus zenei magazinjáról beszélhetünk, mely nem ment el a kommerszen könnyed műfajok felé. Ennek ellenére a nemzetközi elektronikuszenei magazin piac talán legjelentősebb szereplője és legmeghatározóbb irányadója tud lenni.

Ezen a ponton pedig a Cruisin teamjét is dicséret illeti, hiszen unikumnak számító sorozatot hoztak és hoznak össze évről-évre, mely egyediségével, profizmusával és sajátos összehasonlíthatatlan atmoszférájával mindenképpen érdemi nívót tudhat magáénak, melyre egyre inkább felfigyel a külhoni közönség is.

Jay Lumen egyébként Mixmag szettjével nemzetközi szinten is meglehetősen kis számú elit csoportba került be. Nem sok olyan előadóval találkozhatunk ugyanis, akinek teljes videós szettjei megtalálhatók majdnem minden jelentős elektronikus zene videóblog, vagy magazin oldalain.
Ő az egyetlen hazai és egyben nemzetközi előadónk, aki egyszerre szerepel több teljes szettel a Mixmag, a BE-AT.TV és a DanceTrippin / DanceTelevision oldalain is.

Jay az alábbi szavakkal kommentálta a történteket:

„Megtisztelő, hogy a Mixmag felfigyelt a szettemre és hálás vagyok a lehetőségért. A Mixmag mindig is egy meghatározó média volt számomra, hiszen a kezdetektől a minőségi produktumokra, művészekre koncentráltak. Ily módon megtiszteltetés, hogy rám is figyeltek és figyelnek folyamatosan. Ugyanakkor ez a Cruisin csapatának is az érdeme. Nekik is meg kell köszönnöm, hogy ilyen pozitív rezgésekkel teli rendezvényt hoztak össze. Azoknak akik pedig eljöttek külön főhajtás jár. Igazi jó kis emocionális töltetű energia dús napot tölthettem veletek. Köszi mindenkinek, aki ott volt! :)”

Jay Lumen turnéja persze folytatódik. Hamarosan a bécsi Pratersauna falai között teszi tiszteletét, majd Belgiumba látogat a Den Haag szabadtéri fesztiváljára, majd Franciaországban a Cosmo Festival line upjában és nagy stage-én találhatjuk meg, de nem maradhat ki Németország, Ibiza és egy 6 állomásos America Continent tour sem.
Legközelebb itthon pedig a Sziget fesztivál után most a B.My.Lake Drumcode stage-én találhatjuk majd meg többek között Amelie Lens, Adam Beyer, Pan-Pot és Julian Jeweil társaságában.