Mladen Solomun vitathatatlanul a dance szcéna egyik legismertebb alakjává vált az elmúlt néhány esztendő során. Ezen időszak jelentős részében a turnézó DJ-k sokak által irigyelt de egyáltalán nem könnyű életét élte. Fellépett minden kontinensen és zenélt az összes komoly fesztiválon, miközben kiadója, a Diynamic Music is egyre komolyabb megjelenésekkel büszkélkedhet.

Viszonylag kevés időt töltött viszont stúdióban, 2015 és 2018 között három évig nem hallhattunk tőle produceri munkát. Debütáló albumát pedig egy évtizeddel ezelőtt, 2009-ben jelentette meg saját platformaj Dance Baby címmel.

A 2019-es év első hónapjaiban több időt tudott a stúdióban tölteni mint korábban, valamint az elmúlt években rengeteg inspiráló hatás is érte. Ezért a turnék mellett van és persze lesz is miből ihletet meríteni a jövőre beharangozott szerzői albumhoz.

Erről saját Facebook oldalán így nyilatkozott: