Podcast sorozatot indít a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. Budapest TE meg ÉN címmel. Beszélgetéseink során a várost érintő aktuális és izgalmas közérdekű témákat tervezzük körbejárni és elemezni, legyen szó kultúráról, építészetről, sportól, urbanisztikáról vagy a zöld Budapestről és a bringasávokról.

A podcast első témája, ami jelenleg igencsak foglalkoztat bennünket, a 2020-as Sziget Fesztivál elmaradásának várható következményei. Ennek járt utána Veress Dóra és Gellért Gábor, akik a leghitelesebb forrást, Kádár Tamás Sziget főszervezőt kérdezték jelenről és jövőről, valamint a következő fontos és megkerülhetetlen feladatokról.

Tavaly több mint 100 000 külföldi lépett be a Sziget Fesztiválra, ami turizmus szempontjából hatalmas szám. Arra a kérdésre, hogy mi lesz a már megvásárolt jegyekkel, Kádár Tamás elmondta, hogy a jelen helyzetben mindenképp olyan megoldás kell, ami egyrészt garancia a jegyvásárlónak, de segíti a fesztiválszervezőt is. 

„Az egyik ilyen módszer a belga jogszabály, ami arról szól, hogy minden fesztiválozó automatikusan kap egy vouchert, ami egy az egyben az elköltött összegnek megfelelő utalvány, gyakorlatilag ezt tudja felhasználni a következő szezonban jegyvásárlásra, és nem járhat egy fillérrel sem rosszabbul, mint amennyit költött… Ha nem él ezzel a lehetőséggel a következő fesztiválszezonban, akkor visszakapja a pénzét. (…) Mi nem tudjuk ezt a döntést meghozni, mert Magyarországon nem biztosított a törvényi háttere.” – tette hozzá a főszervező a podcastban.

A teljes beszélgetés a BVA megújult tartalmakkal jelentkező weboldalán, az enbudapestem.hu-n, az alábbi linken elérhető: https://bit.ly/3dcVwQL 

Facebook: www.facebook.com/Varosarculat/