Tíz héttel a rajt előtt már szinte teljes a 2019-es Kolorádó programja. A Budapest és Nagykovácsi határán, egy varázslatos erdőben rendezett fesztivál headlinereit már az év elején bejelentette, most viszont már azt is tudni, hogy ki az a több mint 150 fellépő, akik Kolorádó 7 színpadán helyet kapnak. Akárcsak az előző években, az irány idén június 19 és 22 közt is egyértelmű: a legelőremutatóbb nemzetközi együttesek és DJ-k mellett megmutathatja magát a magyar élmezőny is.

Aki a szöveg helyett a zenét szereti, annak nagyon ajánljuk ezt a 69 számos Spotify-playlistet:

A most bejelentett nevek közül külön figyelmet érdemel a tavalyi Kolorádón fellépő Kelela személyes barátnője, az iráni-egyiptomi-angol származású Lafawndah, aki Björk zenei vérvonalát követve találja meg az utat popzene és egzotikus kísérletezés között. A női előadók sorát erősítve csatlakozik az erdei felhozatalba a francia Sentimental Rave, aki a 90-es évek végének francia rapjének erőszakos energiáit kereste és találta meg hardcore technóban: kérlelhetetlenül gyors szettjei a legjobb kardió edzéssel kecsegtetik a fesztiválozókat. A nemzetek közötti DJ-együttműködést erősítve jön a lisszaboni melodikus progtechnós Luis M, illetve Kolumbia klubközegének két jelentős alakja, Julio Victoria és Vendel.

Júniusban majdnem a teljes magyar függetlenzenekari és underground lemezlovasi élmezőnyt is elvisszük a városból az erdőbe. Az eddig bejelentett neveken túl meghívtunk például zenélni két, pszichedelikus irányváltáson átesett bandát: a Žagar a poptól a spirituális világok felé elkanyarodott friss albumát mutatja be, az Ozorán már 25 ezer ember előtt bemutatkozott Korai Öröm-utód Korai Trancemission pedig az instrumentálisan megcsavaró gyökereihez tér vissza. ALos Orangutanes az Irie Maffiából ismerhető Élő Márton tíztagú cumbia bulibandája, a Mordáipedig a 60-as és 70-es évek magyar népi együttesek repertoárjára alapozó brigádja Nóvé Soma vezetésével, és Kolorádó mágikus helyszínén, az erdei árokban fellép Budapest egyetlen jávai gamelán-zenekara a Surya Kencana A is.

Cseppet sem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy valamennyi magyar fesztivál közül Kolorádóban a legizgalmasabb az elektronikus tánczenei felhozatal. De nemcsak a nemzetközi klubélet színe-java lesz itt, hanem a legjobb magyarok is: a homályból egyre ígéretesebben előbújó CT Kidobó, a zilált analógteknót kibocsátó TELEϟPORT, a savakat felbolygató Mankind éppúgy műsorozik, mint az ország talán legelőremutatóbb kísérleti zenei kiadójának, az EXILES-nak számos alkotója,ooo & MA’AM-tól az Alley Catssig. Ezen túl a tűnékeny Baba Aziz kurátori mivoltában kevésbé ismert YouTube- és Soundcloud-rapereket toboroz a Csűrbe, a Slow Village ugyanezt teszi klasszikusabb hiphoppal, a Lumen, a Gólya és a KERET Blog pedig a freejazztől az indie bolondulásig szereli le a féket a bulivonatról.

Ahogy arról már az év elején leráncigáltuk a leplet, a 2019-es Kolorádóban többek között színpadra áll zenekarával korunk egyik legnagyobb indierock-trubadúrja, azaz a Kurt Vile & The Violators, legendás apja után az afrobeat igéjét tovább hirdető Femi Kuti & The Positive Force, a kísérletező kaméleon Yves Tumor, és a mocskos és hisztérikus punkrockban utazó belga Cocaine Piss. Afrika haladó szellemiségű táncoltatói sem maradnak otthon, hiszen érkezik a tanzániai singeli műfajt hipersebességre kapcsoló Bamba Pana & Makaveli, az ugandai DJ-sztárKampire, illetve a tunéziai undergroundból a Boiler Roomig és Fever Ray-albumszereplésig jutóDeena Abdelwahed. Elektronikus tánczenei vonalon pedig jön az erdőbe Ben UFOCall Super, a Broken English ClubElena ColombiAnastasia Kristensen és Umwelt is.

Kolorádóban a zene főszerepet kap, de a fesztivál idén sem csak a koncertekről és a bulikról fog szólni. A fák közt és a mezőkön a legváratlanabb helyen bukkanhatnak fel meghökkentő művészeti installációk, az egész napot lefedő programkínálatban pedig a kortársz színháztól a jógán át a különböző sportolási lehetőségekig minden helyet kap. Külön említésre méltó, hogy idén a MOME közreműködésével felépítünk egy valódi iskolát is, hogy végre méltó helyszínt kapjanak a nappali programok, beszélgetések, előadások.

Fontos újdonság, hogy idén bővültek a pihenési lehetőségek is. Akinek semmi kedve hazamenni Kolorádóból, sátrazhat, alhat jurtában, kétszemélyes kunyhóban, vagy akár szaunás, minden kényelemmel felszerelt bungalóban is. A fesztiválra a bérletek 17900, a napijegyek 7900, a táborjegyek pedig 3500 forintba kerülnek.