A nyolcvanas évek második felében voltál spanyol-amerikai tinédzser New Yorkban? Akkor neked nem kell bemutatni a latin freestyle zenét, nyugodtan klikkelj el. Ja, hogy összevont szemöldökkel rázod a fejed, akkor viszont itt az ideje, hogy megismerkedj ezzel szinte teljesen feledésbe merült tánczenei irányzattal – tekerjünk vissza Todd Terry és a Masters At Work zenei kiindulópontjához!
Ám mielőtt bekezdenél az olvasásba, érdemes elindítani ezt a playlistet. A írásban szereplő összes zenét átmentettük egy 58 darabos playlistbe. Jó zenehallgatást!
Gyökerek
1980-nal nem csak új évtized kezdődött, de egy új korszak is a táncos szórakozóhelyekre szánt zenék történetében. A diszkó, mindennek az alapja, a zeneipar túlpörgetésének és így a közönség megcsömörlésének köszönhetően kommerciálisan kipurcant, és visszatért oda, ahonnan indult, a föld alá. A fehér középosztály számára kiglancolt és felhigított tánczene visszakerült a bölcsőjébe, New York etnikai-kulturális olvasztótégelyének sűrűjébe, a fekete és hispano (meleg) közösségek pedig a diszkó után támadt űrt gyorsan kitöltötték új – immár teljesen szintetikus – hangzások kikutyulásával. Az afro-amerikai „oldalon” megszületett a hiphop és az electro (majd kicsit később és kicsit arrébb a house és a techno), míg spanyol-amerikai részről berobbant a latin freestyle. Utóbbi ugyan nem tudott kitörni saját szubkultúrájából, hatása és jelentősége a hiphophoz és a house-hoz képest hangyafejnyi, egy lábjegyzetnél mégis többet érdemel; soroljuk csak be a nyolcvanas évek ma is szórakoztató kuriózumirányzatai közé (lásd még italo-disco, new beat).
A latin freestyle elnevezése elég hülye és csalóka is, mert nem csak latin és a freestyle rappeléshez sincs semmi köze. (Anno kezdetben latin hiphopként címkézték, ami ma már értelmezhetetlen). Ezt a zenét eredendően New York spanyolajkú fiataljai kultiválták, jellemzően közép-amerikai és Puerto Ricó-i bevándorlók kölykei, illetve olasz-amerikaiak – Manhattan, Bronx és Brooklyn az origó. Aztán ráharaptak Miamiban a kubai-amerikaiak és LA-ben a filippínó-amerikaiak is, szóval igen vegyes etnikumú tábora volt, amire nyilván a latin a leghasználhatóbb jelző. Ami a freestyle-t illeti, az inkább a kötetlen zenei hozzáállásra utal, ahogy lazán keveredtek a szülői házból hozott latin zenei örökség – elsősorban a salsa – elemei a diszkó utáni szintetikus hangzásokkal, amiket az első szemplerekből és dobgépekből kicsaltak.
Stílusjegyek
A latin freestyle keményen sulykoló, feszes, szaggatott dobgépritmusok, gyomorrezgető szintetikus basszusok, egyszerű, fülbemászó szintidallamok és érzelmektől (túl)fűtött ének ötvözete, a hűvös, mechanikus-futurisztikus robotzene és a teátrális latin pop fura, de könnyen mámorító hibridje. Egyszerre táncolható és dúdolható, klubban és rádióban működő formula, ebből fakadóan erős crossover potenciállal (lásd később). Leegyszerűsítve latinosított electro és electrofunk (az electro puhább, „nyálasabb”, kommerszebb ága), maximális eszképizmus, amit a diszkó is kínált, de ez a zene már kifejezetten a spanyol-amerikai fiatalok szívét vette célba. (A hangzás „latin azonosítóját” a jellegzetes clave ütőhangszert utánzó gépi ritmusok adják.) Nyilván nem lesz meglepő, hogy a latin freestyle dalok fő témája – a nagyvárosi lét és a táncolás mellett – a szerelem, annak is a latin-amerikai szappanoperás keserédes-melodramatikus túlspilázása: a lányok a Nagy Ő-ről ábrándoznak, a fiúk hősszerelmesek, mindenki sóvárog a másik után, az érzelmek ezer fokon égnek, vagy épp kegyetlenül viszonzatlanok, a szakítások az élet végét jelentik, a határtalan szerelmi öröm és bánat átélésére pedig a legalkalmasabb a tánctér. Nem véletlen, hogy az irányzat egyik meghatározó klubja Heartthrob (szívtipró) néven futott.
A kezdetek
A latinók által favorizált New York-i klubokba, mint a Fun House (fun fact: annak mintájára született meg a legendás Hacienda Manchesterben) meteoritként csapódott be 1982-ben a Planet Rock, Afrika Bambaataa & The Soulsonic Force műfajteremtő felvétele. A nyomában formálódó electro hangzás levette a lábáról a spanyol-amerikai fiatalokat (is), de a telitalálathoz hiányzott plusz pár fokozatnyi dallamosság. Erre sem kellett sokáig várni, a következő évben megérkezett az a szám, amit a latin freestyle kezdőpontjaként szoktak jelölni: Shannontól a Let The Music Play. De itt rögtön ugorjunk vissza fél évet, 1983 márciusáig, akkor jelent meg ugyanis az a szám, amely a Let The Music Play-nek törte az utat: Debbie Debtől a When I Hear Music. A projekt hangját egy New Yorkban született, Floridában felnőtt fehér énekesnő adta, a zenefelelőse a miami electro-pionír és Miami bass-előfutár „Pretty” Tony volt (aki dolgozott egy Freestyle nevű electrofunk formációval is, csak hogy bonyolódjanak a szálak) – és ezzel létre is jött a New York-Miami freestyle-tengely. A Planet Rock-utánzat Debbie Deb-dal még csak a klubokban aratott, de a belőle sokat merítő Shannon-szám pár hónap alatt masszív sláger lett, bejutott a Billboard top 10-be. Egy korabeli zenekritikus úgy jellemezte, mint Gary Numan és Tito Puente keresztezése, nem mellesleg a két fő hangszer benne a Roland TR-808 és a Roland TB-303, amiket ma már nyilván nem kell bemutatni, de az akkori füleknek ezek a masinák még elég vadak voltak. A spanyolajkúak imádták, a „Shannon soundot” villámgyorsan koppintani kezdték, mindössze egy szépséghibája akadt: az előadó fekete volt. 1984-ben ez a hiányzó részlet is a helyére került, amikor az akkor 16 éves, Brooklynban élő, afro-kubai származású Nayobe első kislemeze megjelent: a vérforraló salsa-electro-pop Please Don’t Go 100%-ban latin freestyle.
Ezzel megnyílt az út a latino/hispano énekesek, producerek előtt, akik a következő években az alapanyagokból határozott formába öntötték ezt a friss új hangzásvilágot. Az irányzat 1984-85-ben indult gyors fejlődésnek, ekkoriban tűntek fel a belterjes, de egyre terebélyesedő színtér elő kulcsfigurái és sztárjai. A Puerto Ricó-i származású dj-producer-remixer John „Jellybean” Benitez (a Fun House rezidense) 1984-ben aratta első szóló sikereit az örökzöld The Mexican feldolgozásával, majd bemutatkozó albumával, melyen egy bizonyos Madonna énekel. (Benitez két évig volt Madonna pasija, ez alatt összehozta neki az első mainstream slágerét, a Holidayt).
A hiphop felé húzó Lisa Lisa & Cult Jam 1984-ben, egy Európában megjelent breakdance-válogatáson eldugott számon keresztül került a Columbia kiadóhoz, mely együttest a listák élére, az énekesnő Lisa Velezt latin tinilányok bálványává emelte. Miamiban Luis Antonio Martinez producer összeállított egy lányzenekart, X-Posed (később Exposé) néven, a debütáló Point Of No Return. ’84-ben nevette a klubokat, mire a Nayobe-sláger producere, Andy „Panda” Tripoli összefogott a beszédes nevű Latin Rascals producerpárossal (Albert Cabrera, Tony Moran) és megcsinálták az ellenlábas girl groupot, a „latin Supremes-ként” stylingolt Cover Girls-t (a rivalizálást kereskedelmi siker terén az Exposé nyerte).
A „Latin Csirkefogók” egyik fele, Tony Moran ’85-ben szerepelt az első freestyle-szuperválogatottban, az irányzat későbbi sztárjaival (Brenda K. Starr, Coro, Cynthia, George LaMond, Joey Kid, Judy Torres) egy csapatban – a We Are The One’s „himnuszt” a Shannon-slágerrel feltűnt producerpáros jegyzi. 1985-ben három Puerto Ricó-i srác beadja a demóját a Tommy Boy Records-nak; rappelnek, de bénák, viszont kiderül, hogy énekelni tudnak, így némi fazonírozással – a Latin Rascals bevonásával – megszületik a TKA, a legismertebb, legnépszerűbb freestyle fiúcsapat. 1985 nyarán Bronxban megnyit egy új klub, a Devil’s Nest, ahová rezidens dj-nek leszerződtetik a környék utcai bulijainak felkapott lemezlovasát, aki amúgy még túl fiatal, hogy legálisan szórakozóhelyekre járjon, a neve „Little” Louie Vega. Az irányzat a következő szintre lép.
A csúcs
1986-ban a kis független labelek már ontják a latin freestyle lemezeket, a slágerek előadói teltházak előtt lépnek fel a klubokban, a hangzást le-lenyúlják a popban (Information Society, Nu Shooz, Miami Sound Machine, de ami ennél fontosabb, hogy az irányzattól addig kevés kivétellel elzárkózó rádiók is nyitnak erre a zenére, Miami, New York, Los Angeles és a nyomukban más nagyvárosok sorban. Ennek folyományaként természetesen lecsapnak rá a nagy kiadók, 1987-88-ra aztán beveszi a Music Televisiont, így gyakorlatilag egész Amerika megismeri. Miközben a latin freestyle beszivárog a pop fősodrába, a pop bekúszik a latin freestyle-ba, jönnek a felvizezett zenei alapok, és a – brr! – balladák, persze kereskedelmileg ekkor pörög a csúcson.
Az eszméletlen bőségből csak néhány szerintünk kiemelkedő sláger, a két fő fejtából, a nyersebb, borongósabb New York-i és az önfeledtebb, harsányabb miami vonalról:
1986-ból a Company B miami lánytrió freestyle/hi-nrg keveréke (Fascinated), a floridai Will To Power elszállós Dreamin’-je, az Olaszországból az USA-ba szakadt Nocera debütálása (Summertime, Summertime), a kubai-amerikai Noel szintipopos/italós beütésű Silent Morningja, Carmen egyszeri csoda You And Me-je, a Nitro Deluxe fenyegető, félig már house Let’s Get Brutal-ja;
1987-ből a Puerto Ricó-ban született Sa-Fire-től a Let Me Be The One, a New York-i Sweet Sensation lánytriótól a Victim Of Love, a vagány Corina debütálása (Out Of Control), a bronxi Judy Torres-től a Come Into My Arms, a Planet Rock társzerző-producereként elhíresült Arthur Baker felesége, Tina B és a Latin Rascals January, February-ja;
1988-ból a New York-i Cynthia house-hoz közelítő Change On Me-je, a brooklyni Johnny O hi-nrg-vel turbózott Fantasy Girl-je, Giggles (Marla Melendez) italodiszkós Hot Spot–ja, a miami kult figura Stevie B r&b-vel bársonyosított Spring Love-ja;
1989-ből a Miami Vice sorozatban is játszó, Stevie B táncoskaént is dolgozó dominikai származású Coro első kislemeze (Where Are You Tonight), a TKA vokalistájából – Jellybean és későbbi férje, Louie Vega zenei támogatásával – szólóelőadóvá avanzsáló India partibeindító Right From The Start-ja.
Törvényszerű módon, a mennyiség egyre inkább a minőség rovására ment, különösen azután, hogy a kilencvenes évtized kezdetén az újabb, ezért érdekesebb hangzások kezdték kiszorítani a latin freestyle-t; a klubokban a house és a techno/rave, a slágerlistákon a dancepop/eurodance, az r&b/new jack swing és a hiphop hódított. A latin freestyle próbált lépést tartani, beemelni elemeket az aktuálisan forró irányzatokból (például így és így), de minden igyekezet ellenére kiesett a lemezipar, a média és a közönség kegyeiből, majd 1992 táján eltűnt a radarról. Persze nem szűnt meg, de egy utolsó, még értékelhető második generációs fellángolás után a kilencvenes évek második felére olyan mélyre süllyedt a szirupos-nyálas giccs-színvonal, ahová maximum a legelvetemültebb trash-rajongók merészkednek.
Hatások és utóélet
Ahogy a latin freestyle-ra hatottak más stílusok, úgy fénykorában az is hatott más zenékre, ha nem is igazán markánsan – de ott is tetten érhető, ahol nem gondolnád. Oké, Taylor Dayne ismert slágere, a Tell It To My Heart egyértelmű, de ugyanígy Paula Abdul korai dalaiban is egyértelműen kimutatható. Hát persze, a Pet Shop Boys Domino Dancing–je tiszta latin freestyle (már csak azért is, mert a hangmérnök-producer a fentebb már említett Luis Antonio Martinez volt), de a New Order pár évvel korábban letudta a maga tisztelgését az 1986-os Shellshock–kal (az Arthur Bakerrel készült ’83-as Confusion meg perfekt proto-freestyle). Hallgasd csak meg Neneh Cherry ’88-as első albumáról a Kisses On The Windet és a Heartot – hoppá! Az megvan, hogy a Duran Duran Notorious-át remixelte a Latin Rascals? (A ’88-as Big Thing album slágere, az All She Wants Is sem tagadhatja le a latin freestyle-hatást.) Természetesen a nyolcvanas évek legsikeresebb brit slágergyárosai, a Stock-Aitken-Waterman művek is lopták, mint annyi mindent, lásd mondjuk Rick Astley második albumáról ez a dal.
Ha átugrunk a következő évtizedbe, már szinte nyomát sem találjuk a latin freestyle-inspirációknak, vagy ha igen, annál nagyobb meglepetés: vajon mi vitte rá Mobyt, hogy az Everytime You Touch Me slágeréből csináljon egy freestyle mixet 1996-ban? És Stuart Price-t 1999-ben, hogy a Les Rythmes Digitales-albumra két freestyle-számot is tegyen? (A nyitó Dreamin’ a Raze 1986-os Jump In Your Dance-éből nyúl, a Take A Little Time-ban nem más, mint Shannon énekel). Jó, utóbbi egy mega 80s fless, ott helye van.
Azt tudjátok, hogy a Black Eyed Peas húsz évvel ezelőtti Weekends slágere melyik freestyle szám nyúlása? Ezé.
Na jó, és melyik volt az utolsó (vagyis tulajdonképpen az első és egyetlen) freestyle világsláger? Ez, 2000-ben.
A latin freestyle eredeti ’86-’90 közötti (csúcs)formájából leginkább persze a house építkezett, annak is a keményebb, New York-i válfaja, a C + C Music Factorytól (Robert Clivillés és David Cole) Todd Terryn és (a Puerto Ricó-i származású) David Moralesen át a Masters At Workig (Little Louie Vega és Kenny „Dope” Gonzales). Ők mind a latin freestyle színtérről indultak vagy ott is mozogtak pályájuk elején, ráadásul egy brancsba tartoztak. Cole, Clivillés, Louie Vega és Morales nem egyszer dolgoztak együtt a stúdióban mások felvételein, ahogy voltak közös projektjeik is (aki akarja, a Discogson bogozhatja a szálakat, elképesztő, például ezt a számot Clivillés rakta össze, Morales perkázott, a szöveget India és – kapaszkodj – Jennifer Lopez írták – 1986-ban). Todd Terry konkrétan Masters At Work néven adta ki az első – latin freestyle-ból kicsavart – zenéit. A MAW monikert Kenny Dope talált ki eredetileg, aztán a következő évben Terry összehozta őt Vegával, és visszaadta nekik a nevet, barátsága és elismerése jeléül – a többi már house-történelem.
Ahogy más, nyolcvanas évekbeli irányzatokat is rehabilitált az idő, illetve visszahozott a köztudatba a retro-hullámok ciklikussága, úgy akár a latin freestyle is lehet újra menő, ám erre kicsi az esély; nem valószínű, hogy a reggaetónt hallgató/csináló mai latino/hispano amerikai fiatalok a szüleik tinédzserkori zenéjét akarnák visszahozni. Jellemző módon a közelmúltban fehér producerek kaptak bele a zsánerbe egy-egy kiadvány erejéig, mint négy éve az angol Kiwi , tavaly a kanadai Pender Street Steppers, vagy idén a német SIRS. A legeltökéltebb és legjobb próbálkozás egyelőre Morgan Geist és Jessy Lanza The Galleria projektje, amely eddig két maxival jelentkezett, remélhetőleg folyt.köv. Neo-freestyle, valaki?
Tanácsok dj-knek
A latin freestyle olyan bűnös öröm, mint az italo disco: kis mennyiségben édes ínyencség, nagy mennyiségben képes kikészíteni a gyomrot, elsősorban a csöpögős ének révén. Nyilván a mindenre nyitott, bátran szelektáló dj-knek ajánljuk, akik szívesen dobják fel a szetteket valami különlegességgel. Szerencsére a legtöbb maxin szerepel instrumentális, dub vagy bonus beats verzió, ezekből, főleg a korai korszakból (’84-’87 között) szinte bármelyik simán bevethető, a 110-120 BPM közötti szakaszban. A Discogson Freestyle tag alatt fut ez a zene, kezdésnek mondjuk itt ez a gyűjtés , vagy ez a lista. Ugyanitt, a Cutting Records, a Fever Records és a Music Specialists kiadók katalógusát érdemes átböngészni.
A cikkben szereplő összes zenét átmentettük egy 58 darabos playlistbe. Jó zenehallgatást!
Comments are closed for this post.