A francia techno legenda egy egy igazán érzelmi és drámai felhívással fordult hazájának kulturális minisztériuma felé.

Nem különösen szokott foglalkozni a politikával, most mégis rendkívül aggasztja a francia klub- és rendezvényszektor jelenlegi helyzete, amire a közelmúlt politikai intézkedései során igen csak kevés figyelmet szenteltek. Garnier elsősorban a “France 2” néven ismert segélycsomagra hivatkozik, amely – legalábbis a kormány szerint – az előadóművészet helyzetének javítását is célul tűzte ki maga előtt. A DJ / producer arra keresi a válasz, hogy vajon ezek az intézkedések az éjszakai életre is vonatkoznak-e. Ugyanis szerinte a DJ-k éppen olyan előadóművészi tevékenységet véget a lemezjátszók mögött, mint mindenki más.

Garnier így emlékszik vissza: „Hogy megbizonyosodjak róla, megkérdeztem az egyik kollégámat, hogy vajon a mi iparágunk is az előadóművészet közé sorolandó-e. Ő erre nevetni kezdett és így szólt: Nem Laurent, mi most már a halott szórakoztatóipar részei vagyunk.”

Ő először úgy gondolta, hogy a barátja csak viccelt, aztán később tudatosult benne az, hogy sajnos igaza van. Az 54 éves legenda azonban nem így gondolja: „„A zenei és kulturális életünk oly sokat tett Franciaországért. Azonban nyilvánvaló, hogy még mindig nem becsülnek meg minket eléggé.”