Laurent Garnier az egyik kedvenc lemezlovasunk. Azon túl, hogy igazán maradandó trackeket alkotott, igazi elektronikus zenei klasszikusokat, mint Crispy BaconColoured City vagy a The Man With The Red Face, a francia veterán kétségtelenül egyike azon különleges előadóknak, akik azért is meghatározó alakjai az elektronikus zenei szcénának mert nélkülük az egész nem tartana ott ahol ma tart.

Kezdetben pincérként dolgozott hazája nagykövetségén Londonban, és ez idő alatt többször szolgált fel Erzsébet királynőnek, Diana hercegnőnek és Károly hercegnek egyaránt.

Később aztán Garniert is szólította a kötelesség, így kénytelen volt hazamenni mivel a kötelező sorozást Franciaországban is törvény írta elő. A katonáknak és gyermekeinek adott műsort, akik persze minden este buliztak. Annak ellenére, hogy utálta ezeket a zenéket a pénz azért jól jött, így kénytelen volt olyan lemezeket játszani amiket kértek tőle. Ebben az időszakban Laurent szinte végig rock ‘n’ roll és a francia pop kéréseket teljesített, persze amikor már mindegy volt a gyerekeknek, elkezdett pörgetni néhány disco és house lemezt is melyeket már ő maga húzott elő a lemezestásjából.

De írt könyvet is és zenét baletthez. 

Híres maratoni szettjeiről és szeret kirándulni a stílusok között, legyen szó house, techno, finom elektronika, régi klasszikus, vagy akár rock és drum and bass felvételekről.
Nálunk klubkörnyezetben 2011-ben járt utoljára, úgyhogy ezért is ritka, de annál jobb alkalom február 7-én Ausztria fővárosa felé venni az irányt. A helyszín a bécsiek kultikus helye, a Grelle Forelle. A felvezetésről egy régi motoros felel Crazy Sonic személyében, csakúgy mint annak idején a bécsi Flexben.

Bécs és Budapest között mindössze 250 km a távolság, autóval és tömegközlekedéssel is hamar megközelíthető. Aki bevállalja a buszos túrát, annak kb. 6000 ft-ot kell fizetnie a Flixbus retúr jegyére. A bulira már kaphatóak a jegyek, jelenleg 18 euróba kerülnek elővételben.

Esemény: https://www.facebook.com/events/2484416121837399/