Lydmor előző albumához hasonlóan ezúttal is konceptlemezben gondolkozik, a végtelenül kreatív énekesnőtől pedig most is különleges performanszt, vizuális show-t várhatunk november 1-én, a Dürer Kertben.

Tavalyi szuper koncertje után újra Budapesten Lydmor! A dán elektropop dalszerző tavaly jelentette meg I Told You I’d Tell Them Our Story c. lemezét, amely egyfajta keveréke bátor zenéjének és filozófiai utazásának, mellyel a hipermodern életet szemléli. Most, egy évvel a lemez után ismét egy konceptlemezben gondolkozik, az érzelmi töltetet pedig a modern művészet és a patriarchális társadalom kritikája adja. Készülő albumának előfutára, az LSD Heart, mely kapcsán az énekesnő arról beszélt, hogy a szám lényege az őrült, végtelen szerelem, mint amilyen egy LSD trip és úgy gondolja, hogy az új generáció már észreveszi a világ marhaságait és szeretettel helyettesíti azt. 

Az énekesnő üzenete közvetítéséhez nem csak a zenét és a hangokat használja, hanem jelmezeket és a vizuális művészet elemeit is. A dán GAFFA-díjak gáláján például Helium High című új dalát úgy adta elő, hogy közben a zeneiparból és a médiából származó szexista idézeteket vetített a színpadra, ő maga pedig meztelen, fluoreszkáló, áramköröket mintázó testfestéssel bukkant fel. 

Lydmornak, ami a szívén, az a száján, koncertjeit pedig különleges vizuális megoldásokkal emeli újabb dimenziókba. Különleges hangját többször hasonlították már Grimes-hez, Kate Bushoz vagy éppen Björkhöz. 

A New Beat és a Dürer Kert bemutatja:
Lydmor (DK) – lemezbemutató koncert
+ vendég
Időpont: 2019. november 1. 20:00
Helyszín: Dürer Kert
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/2391020877845868/
Jegyek: 1.500 / 2.000 Ft
Elővétel: http://www.tixa.hu/lydmor2019_durerkert