Egyre több a DJ, ez pedig azt jelenti, hogy egyre kevesebb játékidő jut mindenkinek. Egy-két óra alatt nem lehet kibontakozni. Egy maratoni szett az, ami alatt egy DJ meg tudja mutatni a valódi énjét. Sajnos erre egyre ritkábban kerül sor. Mivel egy keresett nemzetközi lemezlovas egy hétvége alatt akár három, vagy annál több fellépést is vállal, egyszerűen nincs idő arra, hogy hosszú órákon keresztül leragadjon a pultban. Manapság már egy négy órás szett már maratoni hosszúságúnak számít és még akkor is gyakran „all night” long néven illetik őket, ha a DJ játékidejét egy warm up előzi meg.

Luigi Madonna viszont fasza gyerek. Nem kér a warm up-ból, viszont egész éjszakára beköltözik holnap a Black Mamba hívó szavára az Akvárium Black Hall-ba. Ez azt jelenti, hogy már nyitáskor ő nyomja meg a start gombot és egészen reggel hat órákig fogja megállás nélkül pakolni a lemezeket! Ez pedig nem kevesebb, mint hat és fél óra tiszta játkéidőt jelent!

Luigi Madonna 1985-ben látta meg a napvilágot. Ez az eredeti neve is, így anyakönyvezték. Nagyon korán megcsapta az elektronikus zene szele. 11 évesen kezdett lemezjátszókon gyakorolni, két évig spórolt azért, hogy megvehesse az első felszerelését. Ami ma is a szülei házában pihen, ő pedig minden egyes látogatás alkalmával szemügyre veszi a lemezjátszót és elmereng azon, hogy honnan is indult és ezáltal újult erővel fókuszálhat a céljaira. 1999-ben már be is mutatkozhatott az Impero II Club pultjában. Abban az időben még inkább a house dominált, olyan előadók voltak rá a legnagyobb hatással, mint Louie Vega, Roger Sanchez, vagy éppen Frankie Knuckles.

Nápolyból származik. A Vezúz lábánál fekvő város csak úgy oltja magából a DJ-ket. Luigi Madonna péládul nem kisebb névvel kezdte el együtt bontogatni a szárnyát, mint Joseph Capriati, nagyon sokat lógtak együtt. Ő mutatta be egy másik helyi legendának, Rino Cerrone-nak is. Luigi demói elnyerték a tetszését, így hamarosan a szintén helyi érdekeltségű Loose Records-nál jöttek ki a zenéi. Hogy mennyire belterjes az ottani szcéna, azt jól mutatja Markantonio-val való ismeretsége, ami után az Analytic Trail-nél is jelentek meg zenéi. Ők négyen igen jó hatással voltak egymásra, Luigi Madonna máig úgy tekint rájuk, mint a második családjára. A nápolyi ifjak karrierje pedig innentől kezdve indult be igazán.

2011-ben jelent meg első zenéje a Drumcode gondozásánál. Luigi Madonna már korábban is rengeteg demót küldött, de a svéd kiadó feje, Adam Beyer rendre csak egy szűszakvű válasszal reagált: „Not good, mate, sorry”. A Drumcode-dal később beutazta az egész világot, volt, hogy 14 ezer ember előtt zenélt Argentínában. Nekik köszönheti az első bulit a Berghainban, vagy éppen az Awakenings Festivalon. Amsterdam az állandó székhelye, nagyjából négy évvel ezelőtt költözött Hollandiába.

DJ-ként napjainkra lassan mindent elért, amit csak lehetett. Egyik legnagyobb álma, hogy játszhasson egyszer a Time Warp-on. Dolgozik a debütáló albumon is, tervei szerint az idei év végén jelenne meg a lemez!

Jól ismeri őt a magyar közönség. Luigi Madonna fellépett már Budapesten és vidéken is, többek között Fertőszentmiklóson, Kiskunhalason és Szegeden is. Egy teljes éjszaka viszont még sehol nem játszott itthon. Nagyon különleges zenei utazásban lesz részünk, ebben biztosak lehetünk!

Online jegyrendelés: www.deadcode.hu/ticket
Esemény: https://www.facebook.com/events/355390368519908/