1935-ben került köztudatba került a DJ fogalma. A zenéket egymásra pakoló figura ma már könnyűzenei kultúra kitörölhetetlen alakja, népszerűségük a legnagyobb együttesekével vetekszik. Jó tíz évvel ezelőtt még magunk sem gondoltuk volna, de ma már teljesen megszokott, hogy a legnagyobb fesztiválok színpadát is ők uralják.

Az első DJ-szettet egyébként 1932-ben követték el. Mégpedig egy bizonyos Martin Block nevű illető. Míg a világ első lemezlovasa Charles Lindbergh aviátor fiának elrablását taglalta, beszéde alá különféle bakelit lemezeket kevert. A hallgatók azt hitték, Block egy bálteremben beszél hozzájuk, miközben a legjobb amerikai tánczenekarok lépnek fel a háttérben.

Walter Winchell pedig örökre beírta mindkettőjüket a történelemkönyvekbe. A rádiós műsorvezető volt az, aki először használta a „disc jockey” kifejezést, miközben Martin Block tevékenységét mutatta be.

1943-ban Jimmy Savile volt az, aki megszervezte a világ első buliját, ahol DJ zenélt és jazz zene szólt. A helyszín az angol Otley városában található Shepherds Friendly Society nevű biztosítótársaság emeleti rendezvényterme. Ő később a brit televíziózás egyik legismertebb alakja lett, a neve mégsem emiatt került újra a köztudatba.

A DJ kifejezést később aztán a rádiós műsorvezetőkre kezdték alkalmazni az Egyesült Államokban. Az elnevezés a hanglemez angol neve (a formája miatt): disc (vagyis „korong”), illetve a jockey = „zsoké” szavakból állt össze. Magyarországon a 60-as években jelentek meg az első lemezlovasok, akik közül Cintula, B. Tóth László és Dévényi Tibor vált a legismertebbé. A 70-es években aztán Magyarországon is beköszöntött a diszkókorszak. A klubokban D. Molnár György, Danyi Attila, Dworák Tamás, Arató András, Tahi-Tóth Gábor, Rákász Béla, Cserhalmi György, idősebb Éliás Gyula, Jelisztratov Szergej, Barabás Zoltán, Suri Imre, Bakai Mátyás, Kiss Joe, Schulz, Szabó Pali és még sokan mások keverték a muzsikákat.

A lemezlovasoknak nagyon meghatározó, közönségformáló szerepet töltöttek be, így aztán nem csoda, hogy már 1970-től vizsgához, illetve engedélyhez kötötték a tevékenységüket. Ma már nincs szükség engedélyre ahhoz, hogy valaki fellépést vállaljon, a technika fejlődésének köszönhetően ma már bárki képes lehet arra, hogy egy rövid gyakorlás után színpadra álljon. Fel is hígult a szakma rendesen.

Ezt pedig azért fontos megjegyezni, mert március 5-én ünnepeljük a DJ-k világnapját. Bár egyes források szerint pedig március 9. a hivatalos dátum. Így legalább biztosan nem fogunk lemaradni erről a jeles dátumról.