Ötödik születésnapjához érkezik a Cinematiné csapat, akik az 5 éves fennállást 5 nem akármilyen fellépővel ünneplik meg!
2013-ban azzal a szándékkal indult útjára a Cinematiné, hogy a Magyarországon általános éjszakai szórakozást a nyári hónapokban izgalmasabbá tegye egy-egy nappali bulival. A RIO mediterrán környezetébe álmodták meg a sorozatot, ami hála a közönségnek, az elmúlt években odáig fejlődött, hogy már a többi évszak sem maradhat Cinematinék nélkül!
Most, 5 év elteltével az első szép számot a mindig hálás közönségükre hangolva dobják a nyár elejébe.
Június 9-én a 15. Cinematiné alkalmával a sorozat mögött álló 5 évet ünnepelhetjük, amit 5 olyan vendégfellépővel koronáz meg a crew, akik mindegyike garantáltan fergeteges nappali hangulatot teremt majd.

  • Érkezik a RIO pultjába Andrea Oliva, aki novemberben kénytelen volt lemondani első találkozását a Cinematiné közönségével, de most bebizonyítja zenei tudását
  • A Cinematiné crew elhozza az 5. éves heppöningre Art Department, aki bármerre is jár, legendás szetteket teremt a tánctér felett.
  • Nem először jár nálunk, de először szórakozhatunk nappali fényben Chelina Manuhutuval, és, ha az olyan jó lesz, mint az eddigi éjszakák, akkor csalódni nem fogunk.
  • És velük tart két olyan közönség kedvenc, akik már szinte minden módon jártak nálunk és fognak is, nem véletlenül! Szóval jön Hector és Stacey Pullen is!

Ráadásul az 5 éves alkalommal egy dupla helyszínes zenei felvonulásra számíthatunk, aminek keretén belül az After Dark csapat is levezényel egy színpadot, ahol Hector és Stacey mellett Botek, Bribón, Tolo / Mate Tollner és Falcao is fellép majd.
Természetesen a vendég ötös fogat további hazai lemezlovas gárdával lesz teljes, így Andras Garay, Jaffa Surfa, Rizkid és Kormix is ünnepi szettel készül majd!
Tartsatok velük megünnepelni a nappali bulik specialistáit, az 5 éves Cinematinét!
Stage 1 event: https://www.facebook.com/events/212704752816148/
Stage 2 event: https://www.facebook.com/events/495512734198017/
cinemtine]]>