Nyugodtan nevezhető a hazai közönség egyik abszolút kedvencének az angol Lee Burridge, aki nemcsak DJ és producer de lemezkiadó tulajdonos is egyszemélyben. Az 1990-es évek elejétől elévülhetetlen érdemei voltak többek közt a Hong Kong-i klubélet alapjainak lefektetésében, ma pedig már a világ minden pontján ismerősen cseng a neve. A mindig vidám, energiájáról és lelkesedéséről híres előadó stílusa a house valamint a techno mélyebb vonalai között képez egy egészen egyedi átmenetet, mindezt zseniális mixtechnikával fűszerezve. DJ-szettjeit képes az adott pillanathoz időzíteni, legyen szó akár éjszakai főműsoridőről, egy napkelte vagy adott esetben napnyugta alatt rendezett eseményről.

Az előadó hazájában szerzett hírnevet, a legendás londoni klub, a Fabric rezidense volt honfitársával Craig Richards-vel és a walesi Sasha-val együtt. Az évezred elején megjelent mixalbumai pedig a korszak legismertebb címkéihez köthetők, úgy mint a Balance, a Fabric, a Global Underground és a Hooj Choons.

Igazi nagybetűs DJ, olyannyira, hogy hosszú ideig nem is adott ki saját zenéket, debütáló Lost & Found EP-je 2001-ben jelent meg. Produceri munkái főleg ebben az évtizedben gyarapítják diszkográfiáját. Lee Burridge valamint Patrick Bruyndonx AKA Lost Desert az év első felében jelentették be, hogy júliusra várható közös nagylemezük a 2011-ben alapított All Day I Dream kiadónál.

A tíz tracket tartalmazó LP a Melt címet viseli és célja, hogy betekintést engedjen az All Day I Dream bulik hangulatába. A nagylemezen közreműködött többek közt Simon Vuarambon valamint az énekes Junior Akwerty is.