Rødhåd kétségtelenül a berlini technoszcéna egyik legkiemelkedőbb alakja napjainkban. Mike Bierbach néven látta meg a napvilágot 1984-ben. 2012-ben jelent meg első zenéje. Addig csak Berlinben lépett fel. És még a következő évben is egy tervezőirodában dolgozott. Pedig már 2009-ben megalapította a Dystopiant. Akkor még nem volt szó a kiadóról, inkább csak szerettek volna közösen bulikat szervezni és zenélni.

A Dystopian egyébként a tagok közös világnézetéből fakadóan kapta a nevét. (A disztópia vagy antiutópia egy társadalom víziója, mely ellentétes az utópiával. Gyakran negatív jövőképet mutat. A disztopikus társadalmakban gyakran az életkörülmények nyomorúságosak, a szenvedés, a szegénység, az elnyomás, az erőszak, járványok és szennyeződések jellemzik. – wikipedia).

Zenéjét pont ugyanilyen hangzás jellemzi. Az új album pedig rögtön 18 szerzeményt tartalmaz! A lemez anyaga pedig jól tükrözi az elmúlt hónapok hangulatát. Kísérleti zene ez. Nem a táncparkettre való, hanem inkább otthoni merengésre. Az új album egyébként bakeliten is meg fog jelenni. Aki fizikai formátumot szeretne, annak még július 10-ig várni kell.
Link: https://rodhad.bandcamp.com/album/mood-wsnwgbtz001