Mindig öröm a techno koronázatlan királynőjével szórakozni. Most újfent a Cinema Hallban tehetjük ezt meg.

Utoljára még tavaly előtt találkozhattunk a Terminal M kiadó fürtös hajú, technó szépségével a Cinema Hall táncterén, de idén újra megjáratja a mozi terét, hogy az új klubteret is felavassa mindig örömteli játékával és lehengerlő szelekciójával.

A tavasz már-már nyáriasba hajló végén teszi mindezt, egészen pontosan május 18-án. Bemutatni szinte szükségtelen Monika Kruse-t, elég annyi, hogy már a kétezres évek óta rendszeresen jár hazánkba szórakoztatni, és mivel az elmúlt években egyre jobban megválogatja fellépései helyszíneit, nem csak örülünk újabb érkezésének, de ez egy nagyon jó visszacsatolás a Cinema Hall számára.

A klub szervezése a Be Massive csapattal közösen vágott bele a Monika köré szerveződő, igen csak emelkedetten ütemes éjszakába, ahol Metha, Mira Joo és Episode 1 is főszerephez jut, de azért Monika Kruse viszi majd a pálmát.

Igazi techno kavalkádra számíthatunk, amire már most vészesen fogynak a jegyek, úgyhogy érdemes sietni értük ide.

Az eseményre ITT csatlakozhatunk, május végéig pedig ezt éri meg hallgatni, pár tucatszor: