Az év utolsó 5 napjára színes programsorozat került összeállításra.

Ha egy évet ki kéne emelni az idén már 9 éves Cinema Hall történetéből, akkor az biztos, hogy a 2019-es év lenne. Tavaly ilyenkor már sejteni lehetett, de mára biztos, hogy ez az év volt a klub történetének egyik legsikeresebb éve, ahol már tavasszal is komoly bulik kerültek megrendezésre, de az őszi klubszezon minden eseménye a várton fölül teljesített, vagy épp az elvárt teltházas hangulatot hozta el a közönség számára.

Miközben már ismerünk néhány eseményt a következő évből, olyan fellépőkkel, mint Eelke Kleijn, Miss Melera, Lee Burridge, Henry Saiz, Rodriguez Jr., PRLLX, vagy Miss Monique, az év vége is komoly programsort tartogat a közönség számára.

December 27. és 31. között ugyanis 5+1 minőségi, elektronikus zenei eseményből válogathatunk, melyek egészen a house-tól a basszus orientált zenékig terjed és a 100%-ban all inclusive szilveszterben csúcsosodik ki, ahol idén a klasszik house hangulat adja a zenei vonalat. De vegyük sorra ezt az impozáns programot!

A sort a +1 esemény nyitja, mely nem a Cinema Hall-ban, hanem a CODE360 és BeMassive csapatok égiesze alatt az Akváriumban kerül megrendezésre az Afterlife kiadó szellemiségéből táplálkozó AE:THER első budapesti fellépésével. Ugyanezen a napon a Cinema Hall falai között egy régi klubra emlékezve kerül megrendezésre a STUDIO – The Ultimate Legend buli, majd december 28-án már az Anymood párosra és meghívottjaikra épített estén vehetünk részt. December 29-én a klubban többször megforduló Next Level csapat tartja előszilveszterét, majd az elő szilveszteri hangulatot a Cinematiné első Cinma Hall-os felvonása folytatja, ahol a legendás Seth Troxler és Archie Hamilton kerül a főszerepbe.

Végül december 31-én a megszokott korlátlan fogyasztással kiegészített szilveszter ezúttal a korlátlan kalsszik house tánccal karöltve kerül megrendezésre, ahol biztosan nem lesz hiány az emelkedett hangulatból!

Érdemes lesz a programok bármelyikével tartani, majd egy kis megpihenést követően bele vetni magunkat a 2020-as forgatagba, de előbb legyen mindenkinek boldog az újév!