Az alábbi fellépők ma már nem ritkán hat számjegyű gázsit markolnak fel egy fellépésért. Euróban. Azonban nem volt ez mindig így. Nem voltak még befutott sztárok, amikor először bemutatkoztak a hazai közönség előtt. Solomun jellegzetes mozgása már akkor is megvolt, Dixont pedig ingyen lehetett először meghallgatni itthon. És volt egy klubunk is. ami néhány hónapos fennállása alatt történelmet írt – legalábbis olyan szempontból, hogy az általuk elhívott DJ-k később milyen nagy arányban futották be a legnagyobb nemzetközi karriert

Solomun a Diynamic label feje, az ibizai afterek királya 2011. augusztus 26-án zenélt először Magyarországon. A Monkey6 & Cabaret hozta el először az A38-ra, ahol Stimming társaságában mutatta be kiadóját.

Dixon a világ egyik legnépszerűbb lemezlovasa. Ennek ellenére nálunk nem igazán alakult ki a kultusza. Zenélt már a B My Lake-en is, hazai debütálása 2007. augusztus 24-re datálható, a szép emlékű Mokka Cukkában, a Hajógyári Szigeten. A buli ráadásul még ingyen is volt.

Peggy Gou napjaink egyik legtöbbet foglalkoztatott női lemezlovasa. A koreai djane 2016. június 3-án mutatkozott be a magyar közönségnek, mégpedig Tom Select tomszeret elnevezésű rendezvénysorozatán, a Lärmben.

Nina Kraviz

A tiszavirág életű Beat Club történelmet írt, de akkor mi még ezt nem tudhattuk. Mindössze néhány hónapon keresztül üzemelt a Lurdy Házban. Ezalatt viszont több mára már A-kategóriás világsztár is bemutatkozhatott a hazai közönség előtt a klub falai között. Az egyik ilyen Nina Kravitz, aki 2011. február 18-án debütált nálunk.

Maceo Plex régen járt már nálunk. A korábban Maetrik néven futó lemezlovas szintén a Club Beatben debütált, két hónappal Nina előtt. Egészen pontosan 2011. december 31-én. King Unique és Shonky társaságánban búcsúztatta az óévet.

Paul Kalkbrenner számára a Berlin Calling című film hozta meg a világhírnevet. Az alkotást hazai ősbemutatójának az Uránia Mozi adott helyet 2009. április 3-án, ahol részt vett a rendező és maga a főszereplő is. Aki aztán néhány órával később néhány sarokkal odébb, a Merlinben élőben is bemutatta lemezét az NVC szervezésében.


Tale Of
Us 2011-ben robbant be igazán a köztudatba. Ma már intergalaktikus magasságokban ível a karrierjük, pedig akkoriban még sehol nem volt az Afterlife. Szeptemberben ők nyitották a Panoramabar programját a Berghainban, Budapesten pedig néhány hónappal korábban debütáltak. A margitszigeti Cha Cha Cha-ban készült felvételt már azért is érdemes megnézni, hogy lássuk micsoda különbség volt a korabeli és a mostani bulik között. Senki sem videózott, mindenki megélte a pillanat örömét!

Jamie Jones 2007. július 25-én mutatkozott be magyar közönség előtt a Cha-Cha-Cha-ban, az Ablak-A-Dubra buliján. A szervezők így harangozták be a fellépőt: „Régóta szeretnénk olyan tehetségeket bemutatni az AAD-n, akik a csillaggá válás elején tartanak, de akikrol úgy érezzük, fogunk még hallani. Az angol Jamie Jones erre a kiváló példa.” Mennyire igazuk lett!

Marco Carola jövő hónapban ismét Budapesten fog zenélni a Városligeti Műjégpálya mellett megépített Party Arénában. Amikor még nápolyi technot játszott, akkor a Hyperspacee-en is fellépett, de a magyarországi debütálásra Kiskunlacházán került sor, a Club Elvis-ben!

Ami még érdekesség, hogy a felsorolt előadók nagyrésze mind 2011-ben debütált itthon, stílustól függetlenül.