Anglia legnagyobb múltú fesztiválján, a Glastonburyn, kicsit sem meglepő, ha egy Chemical Brothers szintű elektronika az egyik headliner, hiszen nem keveset tett le asztalra Ed Simons és Tom Rowlands párosa az elmúlt 20+ évben. Az viszont mindenképp említésre méltó, hogy a szettjüket egy The Beatles feldolgozással kezdték. És hogy ebben mi a fricska? Ha továbbgörgetsz, kiderül!
Hol volt, hol nem volt, ahol a kurta farkú malac túrt, John Lennon belebotlott a Timothy Leary, Richard Alpert és Ralph Metzner – The Psychedelic Experience: A Manual Based on the Tibetan Book of the Dead könyvébe úgy ’66 táján, amikor épp Indiában próbálta újradefiniálni a saját kognitív disszonanciáját. Annyira rágyógyult a könyvre, hogy lépésről lépésre követte annak tanításait: Végy magadhoz egy nagy csomó LSDt, próbáld megtalálni a létező összes földcsakrát és próbálj meg vissza is jönni valahogy. E rendkívül magas tudatállapot mellékterméke lett az egyik legelszálltabb Beatles szám, a Tomorrow Never Knows.
Ezt persze az elmúlt 53 évben jópáran feldolgozták, köztük a Chemical Brothers is 1996-ban. Illetve legyünk őszinték: sokkal inkább egy az egyben lenyúlták, hiszen a Setting Sun egy az egyben ugyanazt a dobalapot hozza, ami az eredeti számban is van. Kiadása után pedig az angol kislemez lista elejére repítette a bandát és megnyitotta a kaput a világhírnév felé. Ehhez persze kellett az aktuális brit-pop fenegyerek és egyben az Oasis gitárosának, Noel Gallaghernek, hathatós közreműködése, aki a szöveget állítólag valahol 7. és 8. sör között 15 perc alatt dobta össze, de az akkor tombolóban lévő acid-house partykultúra a videoklipet is keblére ölelte a rettenetesen beekizett lánnyal a fókuszban, a táncoló rendőrökről nem is beszélve.
Akkora sláger lett belőle, hogy elkerülhetetlen volt, hogy a szám Paul McCartney fülébe jusson, aki DeNirot meghazudtoló dühöngő bikaként esett neki a manchesteri duónak és jól be is perelte őket, mert jogdíjat nem igazán fizettek a tesók. A ’90-es évek elején boldog boldogtalant feldolgoztak, így nem hitték, hogy ebből bármi gondjuk akadhat. A bíróság végül, Sir Paul ellen döntött, mert úgy ítélték meg, ha egy dobos dobolja fel az alapot, az nem számít plágiumnak, de lehet úgy gondolta: van már Paul McCartneynak elég pénze (ekkoriban ő volt a leggazdagabb zenész a világon).
Itt összehasonlíthatjátok a két számot, és eldönthetitek igaza volt-e a bírónak:
https://www.youtube.com/watch?v=Ah2ckzXgrx4
Egyébként trükkös módon nem a Setting Sunnal, hanem a Tomorrow Never Knows Junior Parker féle feldolgozásával nyitották a szettjüket, a fesztiválon, mintegy fricskát mutatva (egyesek szerint a tiszteletüket leróva) Sir Paulnak. Nem könnyű megmondani, mindenesetre a szett végén ők is elköszöntek a Keith Flinttől, a The Prodigy nemrég elhunyt énekesétől. Ez nagyon megsüvegelendő gesztus volt.
Itt lehet a teljes szettet megsasolni:
Comments are closed for this post.