A három kaukázusi ország (Azerbajdzsán, Grúzia, Örményország) fővárosai közül Baku a legnagyobb kb. kétmillió lakossal. Elképesztően sokat fejlődött a kilencvenes évek eleje, azaz a Szovjetunió összeomlása és Azerbajdzsán önálló állammá válása óta az olajnak köszönhetően. A megtévesztő fényűzés mellett Baku azonban egy olyan város, amit rengeteg helyi fiatal nyomasztónak ír le. Nem úgy mint Tbiliszi, amely egyre több nemzetközi figyelmet kap mostanában az innovatív klub szcénája miatt. Baku viszont meglepően keveset nyújt a klubok terén, annak ellenére hogy a legnagyobb és a leggazdagabb város a Kaukázusban.

A helyi szórakozás többnyire még ma is abban merül ki, hogy az emberek vízipipát szívnak és nyugati, orosz vagy török popzenét hallgatnak. De a techno kedvelők csoportja próbálja megtörni a jeget. Az iN ismét megnyitott egy új helyszínen és újult erővel próbálják átadni a helyieknek a rave kultúrát a Berghain vagy a Bassiani példáján keresztül. A klub neve egy azerbajdzsáni szóból ered, indi ami fordításban azt jelenti, hogy „most”, ezzel jeleníti meg a most vagy soha mentalitást amit képviselnek ezzel a projekttel.

Natig Ismayil, egy korai harmincas éveiben járó techno arc, aki egyébként a klub társtulajdonosa, kulcsfontosságú szerepet játszott a minőségi elektronikus zene behozatalában Bakuban. 2014-ben Natig és közeli barátai felfedezték Tbiliszi nyüzsgő klub szcénáját. Szerelembe estek az egész rave kultúrával, valamint techno zenével. A Bakuból Tbiliszibe tartó hét órás kocsiút sem tántorította el őket, sem a hosszú sorok a határon. A hétvégi kiruccanások Grúziába (Georgiába) már-már rituálénak számítottak ennek a hat embernek, akik az iN csapatát alkotják. Ők név szerint Farid, Mikael, Elvin, Mamed, Minira és Natig.

Annyira fanatikus voltam, hogy minden egyes hétvégémet ott töltöttem hat hónapon keresztül.”

– magyarázza Minira, egyike az alapító tagoknak.

Ha már otthon nem volt rá lehetőségük, a bakui partyarcok a tbiliszi klubokat tekintették otthonuknak és lelkesedésüknek köszönhetően hamar hírnevet szereztek maguknak .

„Mindig is az a csapat voltunk, akik végig maradtak, a legkeményebben tolták végig. Emiatt kezdtek felfigyelni ránk az emberek Tbilisziben, összefonódtunk a helyi techno közösséggel”.  Natig emlékszik olyanra, amikor egészen délutánig kitartottak. Ami Bakuban nem lett volna lehetséges. 

Az iN története állandó harc a folyamatos kudarcok ellenére a klub 2015-ös nyitása óta. Az első helyszín Baku belvárosában volt, de hamar bezárták csendháborítás miatt, a szomszédok ugyanis folyamatosan feljelentették őket, a hozzá nem értő fülek szerint ugyanazt a zenét játszotta a klub újra meg újra. Jött egy átmeneti időszak, amikor is Tbilisziben kaptak helyet a KHIDI klubban, ahol iN estéket tartottak és ennek köszönhetően ma is igen szoros a kötelék a két klub között. Az iN végül egy nagyobb helyre költözött, de sajnos nem sokáig tudták fizetni a magas bérleti díjat. Egy másik újra nyitási kísérlet pedig akkor hasalt el, amikor a helyszín tulaja gyanút fogott és rögtön az első party után ráhívta a rendőröket a saját bérlőire. Az iN a kezdetektől fogva teljes mértékben saját finanszírozású – ami teljesen egyedülálló, ugyanis minden magánkezdeményezés a kormány támogatásától függ vagy az olajiparból származó jövedelemből finanszíroznak.

 

„Őszintén szólva az összes barátom teljesen őrültnek nézett, amiért ilyen pénzügyi és adminisztrációs zsákutcák mellett is hittem a projektben”

– ismerte be Natig széles mosollyal az arcán.

A vándorélet majdnem három évig tartott, míg az iN végre letelepedett egy új félreeső helyszínen, ami minden elvárásnak megfelelt: egy hatalmas elhagyott nyomda épületében, amelyet egy építési terület, magas irodaházak, valamint elhagyott karosszérialakatos műhelyek szegélyeznek Baku harmadik kerületében. Barátok és önkéntesek segítségével, szűkös költségvetéssel ugyan, de az iN csapata továbbra is azon fáradozott, hogyan leheljenek életet a klubba. 

Pénz hiányában esély nem volt külföldről jó minőségű hangrendszert importálni, ezért aztán a klub felkereste Dede („nagybácsi”) Namikot – a bajszos szovjet hangtechnikust, aki a hatvanas éveiben jár – hogy kreáljon számukra egy egyedi építésű hangrendszert. Dede Namik borzasztóan büszke az alkotására, minden buliban ott van és lelkesen meséli hogyan kreálta meg az első analóg delay pedált Azerbajdzsánban az elektromos gitáron játszó barátjának még 1980-ban. 

 

Miközben az iN a híres európai indusztriál techno nyomdokaiba lépett, a klub egy magasabb szintű társadalmi küldetést is reprezentál, ami túllép a techno élményén. Egy olyan országban, ahol a rave kultúra szociálisan megvetendő, legfőképpen az idősebb generáció szemében, az iN alapítóinak eltökélt szándéka, hogy leverjék az előítéletet a raverekkel szemben. 

Kemény volt az élet ugyanis Bakuban a késői 90-es, korai 2000-es években. Natig emlékszik még ezekre az időkre. Nagyon más volt akkoriban felnőni. „Ezekben az időkben, ha hosszú hajjal vagy tetoválással sétáltál az utcán, esetleg csak kicsit is kilógtál a sorból, garantált volt, hogy az emberek meg fognak verni vagy beléd kötnek. Azóta szerencsére javultak a dolgok, de arra törekszünk, hogy az új generációnak ne kelljen ezekkel az előítéletekkel szembenéznie.”

Ezek a bulik jóval többről szólnak, mint a szórakozás: egyfajta menekülés a konzervatív szociális normák elől. Rengeteg bulizó számol be arról, hogy a családja lenézi őket a partyzó életmódjuk miatt. Az iN szabályai szerint szigorúan tilos a telefonhasználat, valamint a képek rögzítése. Így tudják megőrizni a bulizók privát szféráját és anonimitását. 

Farid – egy az alapító tagok közül – kiemeli, hogy mennyire is fontos egy olyan teret megalkotni, ami biztonságos és pozitív energiákkal teli a bulizók és leginkább a nők számára. „Az elsődleges küldetésünk az volt, hogy fenntartsunk egy barátságos és kellemes szférát. Nem tolerálunk semmilyen féle szexuális zaklatást, ezért is bánunk nagyon szigorúan és szelektíven a beléptetéssel. Egy éjszaka során több száz embert küldünk el.”

A cikk megírásának pillanatában Irakli, Grúzia egyik legkitűnőbb techno Dj-je és a berlini STAUB sorozat alapítója a headliner. A gyors tempójú és futurisztikus szettjei mindig boldog őrjöngéssel tölti el a közönséget. Két iN rezidens George Effe és Irshad Hussein pedig gondoskodik arról, hogy a reggeli órákban se lankadjon az iram.

„Ez egy szent hely számomra és azt gondolom, hogy amit az iN próbál folyamatosan véghez vinni, az nagyon fontos ennek a városnak”, mondja Elvin, egy tapasztalt raver az iNről, ami jelentősen átformálta Baku kulturális képét.

Amikor a buli vasárnap reggel véget ér, kis csoportokba verődött raverek feketében, halkan elindulnak a kijárathoz egy hatalmas útvesztőn keresztül, ami az udvarra vezet.  Ez már a klub területén kívülre esik, ahol valaki autót javít, vagy esetleg egy idős úr teázik éppen. 

„Nem zavarja őket, hogy mi is itt vagyunk”, meséli Mika a klub belső designere. Ezek azok a barátságos megnyilvánulások, amelyek reményt adnak az iN csapatának. Ez az egész projekt valójában szorosabban összehozza az embereket. 

Bár a helyzet még mindig ingatag, az iN csapata pozitívan áll hozzá a jövőhöz. „2015-ben alig 50 ember jött el a bulikra, most pedig 500-ra nőtt az emberek száma a közönséget illetően. Bakuhoz képest ez hihetetlen!” nyilatkozza Natig. 

A klub egyedülálló története és Grúziával való szoros kapcsolata miatt az iN vonzza a tbiliszi és berlini arcokat, mint például Ben Rau vagy éppen Kwartz, de hazánk fia, CVRDWELL is bulizott már itt. És ami a legszebb az egészben, hogy Európából nagyjából egyedüliként fapados járat köti össze Budapestet és Bakut.

Sokak hagyták el a várost a bakui szcénából, de Natig a végsőkig kitart: „Szeretjük ezt a várost. Amennyire érzelgősen hangzik, tényleg hiszünk abban, hogy jobbá tudjuk tenni ezt a helyet.”

Forrás: [Electronic Beats]